Miért nem hagyják, hogy meghozzam a döntésemet? És miért "okosabb" mindenki nálam?

Tudni kell párommal 4 éve vagyunk együtt (jövőre 5). Együtt voltunk két évet, mire távkapcsolatba kerültünk (jelenleg két éve élünk távkapcsolatban egyetem miatt). 150 km-re vagyunk egymástól, általában hetente, kéthetente találkozunk, plusz ugye a szünetek. Mondjuk elég költséges és fárasztó is, nem beszélve arról amikor közbe jön valami s hetekig nem tudunk találkozni. A távkapcsolat egyébként nem okozott egyéb nehézséget megerősödött a kapcsolatunk, "felnőttünk" a feladathoz, hogy együtt legyünk. Féltékenykedés, ilyesmi nem volt és a távkapcsolat miatt sosem veszekedtünk.

Én (ha minden jól megy-márpedig remélem) jövőben végzek az egyetemmel (alapképzéssel) és szeretnék a páromhoz költözni. Nemrég elő terjesztettem a szüleimnek és már tudja néhány barátom is, és mindenki lehurrogott, hogy amilyen jól megy nekem a nappali, nem távoktatásban kéne elvégeznem a mesterit...Őszintén, ilyen téren igazuk van, tényleg lehet, hogy jobb lenne mesterit is nappali szakon, de úgy érzem lelkileg nagyon megviselne ez az újabb 2 év távkapcsolat, hiszen 2 éve az éltet. Szóval nem ilyen okok vannak hogy féltékeny vagyok vagy ilyesmi, csak szeretnék már végre a páromhoz haza menni, a párommal aludni, ébredni ilyen dolgok. És dolgozni is szeretnék, hogy legyen saját keresetem végre, mert az ösztöndíjam mellett más nem nagyon van. Ideje lenne elkezdeni már valamit.

Szóval csak támadásokat kaptam, mindenki okosabb nálam, persze senki nem érti meg, nekem miért olyan nehéz ez az egész. Természetesen ha lenne nappali mesteri ott ahol a párom van nem gondolkodnék, akkor nem tettem volna fel a kérdést...

Szerintetek hogyan tovább?

(A párom eljegyzést forgat a fejében valahol valamikor-nem tudom pontosan mert meglepetésnek szánja, szóval épülne a jövőnk, a távkapcsolat meg úgy érzem most még két évig, jövővel együtt 3 évig nem férne bele)