Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindenki azt tanácsolja, hogy váljak el, nekem mégsem megy. Miért?
Sok emberrel, baráttal, rokonokkal beszéltem a kapcsolatomról, mert nem vagyok benne boldog. Mindenki azt tanácsolta, hogy váljak el, sőt általában azt kérdezték, hogy akkor miért nem váltatok még el. Most már mi is belátjuk, hogy ez lenne a helyes megoldás, de valahogy mégsem megy. Pedig már ki is mondtuk egyszer, hogy ok, akkor vége és váljunk el, de aztán inkább tovább próbálkoztunk megint.
Szerelemről már szó sincs. A férjem saját bevallása szerint ő nem is volt szerelmes, de azért szeretett. Én szerelmes voltam, de már nem vagyok.
Miért nem vagyunk képesek elválni?
Ez tényleg hasonlónak tűnik, bár én nem félek egyedül élni,hiszen most is egyedül élek gyakorlatilag a gyerekekkel. Akkor is egyedül neveltem őket, amíg itthon volt a férjem. Szóval nem hozott érdembeli változást. Én az anyagi dolgoktól féltem inkább eddig, hogy nem fogom bírni megteremteni a megfelelő körülményeket, de úgy néz ki, hogy még egy évig lesz munkám, így most már ez sem tarthat vissza.
Szóval azt hiszem, menni fog. Már nem látok más utat magamnak a váláson kívül.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat.
Még annak is, aki elviccelte. :)
Ezeken már túl vagyunk. Ordítoztunk, vitáztunk, el is zavartam már egyszer kétszer, rengeteg sértegetés, és ronda dolgokat mondott, amiket soha nem felejtek el neki.
Mikor legutóbb itthon volt, két hetet, akkor egy hetet veszekedtünk, durcáskodtunk, a második héten már nem. De akkor már nem is beszéltünk egymással. Csak amikor elkerülhetetlen volt. Úgy éltünk, mintha a másik ott sem lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!