Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért köpköd mindenki a szeretőkre?
Könnyebb egy idegen hibáztatni, mit saját magát az embernek, ennyi.
Mindegy, hogy csábító-e vagy pedig más van, ha valaki megcsalja a párját, annak oka van, és kettejük között kell keresni, nem a 3-ban. Ha igazán szeret valaki valakit és ő viszont, ezek mellett pedig megvan minden tekintetben az összhang, eszébe nem jut egyiknek sem ránézni másra, ha csábítják, ha nem.
A férjemmel szóba került már ilyen szitu elméletben. A "mit tennél, ha hazaérve a másikat az ágyban találnád valakivel" c. kérdésre én azt mondtam, hogy a harmadik fél kapna tíz percet összeszedni magát és távozni, addig elmennék sétálni. Ha visszajöttem, akkor leültetném a férjemet és megkérdezném, hogy egyrészt miért nem jelezte, hogy gond van, másrészt baromi ideges lennék attól, hogy a közös ágyunkban történt meg a dolog - ezt a részét nemt udnám megbocsájtani.
A férjem is hasonlóan vélekedik fordított helyzetben.
Mondjuk sanszos, hogy a helyzet miatti ideg nem a legudvariasabb formámat hozná elő, de amennyire önkontrollt tudnék gyakorolni, annyira megpróbálnám, hogy ne az ismeretlen harmadik fejére borítsam a xaros vödröt. Ő tünet lenne, nem a probléma.
Hát én úgy vagyok vele, hogy okból lehet köpködni rájuk.
1: Igaz, hogy az a kapcsolat, amibe szerető csatlakozik már eleve rossz de nem várják meg, míg felszabadul a kiszemelt. Úgymond a foglalt kell és nem a szinglik között keresgélnek maguknak. Ez már azért számomra sok mindent elárul, milyen ember..
2: Van olyan, aki a szeretői státuszával azt hiszi, hogy élettársi kiváltságai lesznek és nem látja be, hogy ő csak egy 3.
3: Van olyan is aki ezt még a másik orra alá is dörgöli ha kiderült a turpisság.
Bár nem volt, nincs és soha nem is lesz szeretőm és engem sem csaltak meg, a helyzetbe belehelyezkedve ennyi ugrott be.
A szeretőben sincs több tartás és becsület, mint a félrelépőben, ráadásul rengeteg szerető tovább alacsonyítja magát a szememben azzal, hogy még sajnáltatja is magát. Rossz kapcsolat ide vagy oda, akkor is egy kapcsolat, amihez nekem semmi közöm és aminek a totális tönkretételéhez nem fogok aszisztálni. Magamat sem szívesen alázom azzal, hogy egy sehovase tartó kapcsolatba kezdek egy emberrel, akinek könnyebb félrekufircolni, mint válni.(és igen, itt jöhet a mentegetőzés, hogy az elmebeteg feleség zsarolná azt a drága embert, ha válásra kerülne a sor - mert az esetek többségében úgyis erről van szó, nemde?!)
Azt se felejtsük el, hogy ha valaki egyszerűen nem képes hosszabb ideig hűséges maradni, akkor a megcsalt fél hiába ad bele mindent egy kapcsolatba, úgysem "ad meg mindent" a párjának.
Egyszóval nekem egykutya a szerető meg a megcsaló is. Mindkettejüknek lehetősége lenne humánusan, becsületesen viselkedni, mégse teszik. Egyszerű gyengeség, könnyebb út.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!