Miért van annyi válás a gyerekszületés után?

#11

Hát nem tudom te milyen körökbe mozogsz de én egy sörhast eregető embertől sem hallottam még azt hogy depresszióra, hormonokra vagy egyéb szánalmas kitalációkra fogta volna a dolgot.

Eddig még senki nem tudott értelmes választ adni:)

A gyermek érkezése még egy stabil,jól működő kapcsolatot is nehézzé tud tenni.Dolgozni kell azon hogy az új helyzettel megtudjanak bírkózni,mert minden változás nehéz.

Van aki feladja és kész...

De szerintem nincs olyan sok válás,márcsak azért sem mert a gyerek azért összetart...

Na, bepötyögtem, amiről beszéltem.

„Itt van rögtön egy hasznosnak tűnő, azonban hosszú távon destruktív illúzió, miszerint a gyermekvállalás boldoggá tesz. A napjainkban felfutó boldogságkutatás természetesen erre a témára is rávetette magát, és mára számtalan kutatást idézhetünk, amely azt bizonyítja, hogy hiú ábránd a gyermekvállalástól boldogságnövekedést várni, mert pontosan az ellenkezője a jellemző.

Az ábrán látható, hogy a gyermek születését nagy várakozások előzik meg, majd a boldogság rohamosan a gyermektelen időszak szintje alá süllyed, és csak az ötödik évben kezdi elérni ismét az alapszintet. A gyermeket mint boldogságforrást tekinthetjük hasznos illúziónak, olyan kulturálisan másolandó alapegységnek, amely a szaporodást szolgálja. Kérdés, ki vállalna gyermeket a jövő ismeretében. Akik magukévá tették ezt a mémet, azok szaporodnak, és utódaik továbbviszik, akik pedig nem, azoknak nem születik utódjuk, és nem adódik át a gyermekellenesség mémje. De miért is káros ez az illúzió?

Az első házasságok átlagos hossza 7-8 év, ami meglehetősen egybeesik azzal az időszakkal, amely alatt nagyjából megszületik az első gyermek, és a felek megtapasztalják csökkenő boldogságszintjüket. Sok nő depresszióba esik vagy inni kezd, sok férj ekkor kezd szerető után nézni.

Ha a párok tisztában lennének a gyermekvállalás nehézségeivel, nem a kapcsolatukat hibáztatnák életminőségük romlásáért. Egy 2012-es kutatás szerint minden életkorban csökken a gyermekvállalást követően a házaspárok élettel való elégedettsége, ám a statisztikák szerint minél idősebbek házasságában születik a gyermek, a szülők annál jobban bírják a strapát, és gyorsabban is heverik ki a gyermek okozta életmódváltás frusztrációját. Ebbe nyilván belejátszik az is, hogy az élettapasztalataik miatt kevesebb hamis elvárásuk van a gyermekvállalással szemben."

Szendi Gábor, IPM, 2012. augusztus

Jó, és olyankor mi van, amikor anyuka nem hagyja el magát, igénye is lenne a szexre, de nem kap, az indok pedig az, hogy nem kívánják már úgy, mint a baba születése előtt, mert már nem olyan a teste, bevonná Ő szívesen apukát a teendőkbe, de már elmúlt az első nagy kábulat apuka részéről, szeretne több időt együtt tölteni, de apuka inkább alszik vagy tv-t néz, minthogy elmenjen a családjával mondjuk fagyizni? Még jó, hogy annyira tökéletes a férfi társadalom, hogy minden válásért a nők okolhatóak!

És igen, a fenti monológ rólam szólt..

tudom nem leszek népszerű a válaszommal, de talán így is elolvassátok, és pár gondolattal talán tudtok is azonosulni... (meg persze a kérdező is nyilván azért tette fel a kérdést, mert szeretne magyarázatot találni, és hát ez is egy elmélet)... a kérdésre válaszolva:

a nők miatt. az utóbbi évtizedekben ivódott bele a köztudatba, hogy a gyerekvállalás az anya magánügye. elhanyagolja a társát (még a kérdésben is szerepel ez az elvárt felfogás "nem ők a legfontosabbak") csoda-e, ha lelépnek, ha azt várták, hogy ezentúl két legfontosabb személy lesz az életükben, de helyette az az egy aki volt innentől nem kíváncsi rájuk?

persze, hogy kevesebb idő jut egymásra, de amiket magam körül látok, ott nem erről van szó. hanem a végletekig kizárja az anya az apát mindenből. aztán csodálkozik ha lelép.

én mindig is úgy gondoltam, hogy egy ember életében a társa a legfontosabb. ő az, akivel egymást választották, akivel meg akarják osztani az életüket, akivel életük végéig boldoggá akarják tenni egymást. ezt a szeretetet SOHA nem szabad hagyni, hogy elhalványuljon, hiszen ha a társunkat boldoggá tesszük, mi is azok leszünk. mert bizony, boldog élete nem nagyon lesz annak, akinek a párkapcsolata sikertelen, csalódásokkal teli.

ellenben a gyerekünkkel nem osztjuk meg az életünket, úgymond "kölcsön kapjuk" őket, addig, míg fel nem nőnek. nem akarhatjuk, hogy üres legyen az életünk, miután "elhagynak" minket. és ez nem azt jelenti, hogy a gyereket ne szeressük. csak azt, hogy a társunkat is épp annyira szeressük.

linkelek egy könyvrészletet, hasonló szemléletmóddal közelíti meg a témát (enyhén vallásos beütéssel, de ez ne tántorítson el senkit, nem hülyeség :)

Kell, hogy legyen valakim!

Az ember egyik legmélyebb, legalapvetőbb vágya: legyen valakije, akivel kölcsönösen és egészen egymásnak adják magukat.

Ezt találja meg a csecsemő és a kisgyerek az édesanyjában. Kapaszkodik belé, simul hozzá, befészkeli magát az ölébe, a szoknyájába kapaszkodik, és ha nem látja, keresi. A kis embernek néhány évig az édesanya a mindene, az egyetlen, igazi "valakije".

Aztán egyszercsak rájön a gyerek, hogy nem ez a kapcsolat az igazi. Még ragaszkodik az édesanyjához, de már kezd elszakadni tőle. Lassan más lesz a "valakije", egy pajtás, egy jó barát. Vele játszik, vele kóborol, vele beszélget és böllenkedik, vele kerül "örök haragba" - egy-két óráig. Ez az ember második kísérlete, hogy megtalálja "az igazit".

A barátkozó gyerek persze ismét csak rádöbben, hogy nem ez a végső megoldás. Felfigyel a másik nemre, vonzódni kezd hozzá. Fellobban az első szerelem. Egyre inkább megérzi a fiú, hogy az ő egyetlen valakije csak egy lány lehet; és a lány, hogy számára az egyik fiú lesz majd a nagy Ő. Így indul el az udvarlás, az együttjárás. Közben néhány csalódás, elunás, új társ keresése. Végül valakivel elérkeznek arra a pontra, hogy kölcsönösen kimondják: te lehetsz az egyetlen a számomra egy egész életen át, téged választalak. Így jönnek létre a házasságok. Pontosabban így kellene létrejönniök.

Minden házasságra lépőnek tudnia kell, hogy szívük, lelkük, egész valójuk elemi vágya a "valaki" után sosem szűnik meg. Amíg ember az ember, kell neki a "valaki", akivel egészen egy tud lenni. Nem gyöngül ez az igény az élet delén, és nem szűnik meg öregkorban sem. Talán inkább egyre fokozódik. Annak nagyon szép az élete, akinek halála pillanatáig megvan ez az egyetlen "valakije".

Ezért függ az élet szépsége a házasság sikerétől. Ezért kell a házasságot nagyon tudatosan élni. Ezért szükséges szinte naponta észbe venni, gondolni rá, hogy "a mi házasságunknak pedig sikerülnie kell, mert enélkül nem lehet szép az élet!"

Ha érdemes valamiért küszködni, főleg önmagatokkal, rosszabbik énetekkel megmérkőznötök, sok mindent kibírni és erről-arról lemondani, hát ezért érdemes: hogy a szó valódi értelmében egy pár legyetek mindig és mindvégig.

A férj a gyereknél is igazibb

A menyasszonyok figyelmébe ajánlom azt a valóságot, hogy aki megtalálta azt a fiatalembert, akiről úgy érzi, érdemes vele leélni az életet, az megtalálta már a "valakit", akire szüksége van. Ne keressen hát tovább!

Nem arra gondolok, hogy ne legyen a lány válogatós. Pillanatnyilag arra sem, hogy a házasság után legyen mindvégig hűséges a maga választott "urához", tehát ne keressen más partnert a férfiak között. A nők nemcsak ezt a hibát tudják elkövetni. Sajnos, nagyon sok asszony úgy rontja el az életét - és mások életét is -, hogy abba a tévedésbe esik, miszerint nem a férj a "valaki" keresésének végállomása, hanem a gyermek.

Ha megszületik az első gyermek, akkor a nők nagy százaléka úgy érzi, most lelte fel az Egyetlent. Nem a férje, hanem ez a csöppség lesz az igazi "valakije". Ilyenkor kezdi - legalább bizonyos mértékig - elhanyagolni, nem olyan nagyon fontosnak érezni a férjét.

Némelyek csak kevesebb szeretetet adnak a továbbiakban házastársuknak, de akadnak olyanok is, akik kezdenek válásra hajlani. Esetleg azzal a gondolattal, hogy a gyermek úgyis náluk marad, így a lakás is az övék lesz. Úgy vélik, ez nekik elég is, miért vesződjenek még egy férjjel is. Sőt, ismerünk olyan nőket, akiknek a házasság mellőzésével eleve csak a gyerek az életcéljuk.

Kedves hölgyek! Sok ballépése lehet bárkinek a maga 70-80 éve alatt, de közülük az ilyen gondolkodásmód az egyik legnagyobb és legtragikusabb melléfogás. Aki erre a vakvágányra szalad, az elrontja a maga életét, és persze a férjéét is, de elrontja gyermeke életét is, sok fájdalmat okoz a saját és a férje szüleinek, sőt tévedésének sötét árnyéka rávetődik még gyermeke jövendő házas- és családi életére is.

Mert kikerülhetetlen tény az, hogy a gyermek nem arra születik, hogy a továbbiakban már csak ő legyen a "valaki" édesanyja számára. Eleinte, pár évig valóban úgy tűnik, hogy megbonthatatlan és teljes az anya-gyermek összefonódás. A kicsi egészen rászorul anyjára, és az anyai szívet is - majdnem! - egészen betölti a gyermeke iránti rajongás, önfeláldozás, odaadás. Ám ez nem sokáig marad így.

Az édesanyának hamarosan rá kell jönnie, hogy a gyerek szívesebben van együtt a pajtásaival. Hogy nem vele, hanem a barátaival szeret játszani, barangolni, kirándulni, nyaralni, beszélgetni. Hogy már nem vele bizalmas, hanem egy másik kis "taknyossal". Aztán véglegesedik ez az elszakadás, ha jön az udvarlás, a házasság.

Kedves Menyasszony! Ugye Neked sem az a legnagyobb vágyad, hogy széppé tedd édesanyád életét?! Azt ráhagyod édesapádra, te a magad szíve választottjának életét óhajtod gyönyörűvé varázsolni. Meg kell értened, a te gyermeked is így fog érezni egyszer. És ha őt tetted meg egyetlen "valakiddé", akkor majd kisemmizettnek érzed magad, és lesz belőled a világ egyik legnehezebben elviselhető anyósa.

Tudd meg előre, minél görcsösebben kapaszkodsz gyermekedbe, ő annál nagyobb erővel igyekszik tőled elszakadni. Ezt az ösztönt adta belé a Teremtő.

Önálló valakivé kell fejlődnie, nem maradhat meg az anyja szoknyáján. Ne keseregj majd, ha így lesz! Inkább örülj neki, hiszen ez azt fogja jelenteni, hogy érzelmileg, lelkileg egészséges a fiad, a lányod.

Persze ez az öröm akkor lehet zavartalan, ha gyermekeidet ugyan úgy szereted, hogy halni tudnál értük, de a férjedet egy árnyalattal mégis jobban szereted. Pontosabban másként szereted. A gyermekeidet úgy, mint akikért felelős vagy, de nem önmagadnak neveled őket, hanem a maguk saját életének, jövendő saját családjuknak. A férjedet meg úgy, mint akivel holtig, egészen és fenntartás nélkül egymáséi akartok lenni.

Ha nem így tennél, szerencsétlen leszel, mert igazában nem lesz senkid. Megözvegyült asszonyok panasza szokott lenni, hogy "nem mondhatok semmit, a gyermekeim jók, nagyon szeretnek, a férjem meg nem volt mintaférj, mégis roppantul hiányzik. Hiába, vele tudtam mindent megbeszélni". A férj akkor is kegyetlenül hiányzik, ha kitűnően sikerült kapcsolatod a gyermekeiddel. Mindent meg kell hát tenned, hogy vele egyre mélyebben szeressétek egymást. A gyerek ne elválasszon, hanem még szorosabban kössön össze benneteket.

Gyermekeidnek sem válik javára, ha nem tartasz ki szíved minden szeretetével a férjed mellett. Minden gyerek "halála", ha őt nyalják-falják, mindennel elhalmozzák, de apu és anyu nem beszélnek vagy kiabálnak egymással, esetleg elválnak. A gyerek olyan, mint a virág, elsőrangú fontosságú számára a jó környezet. A gyereknek az az egyedüli ideális környezet, amelyben nagyon szereti őt apu is, anyu is, mégpedig együtt, szép összhangban.

Az is tapasztalati tény, hogy a gyerekeknek - a megfelelő lelki alakulásukhoz - feltétlenül két szülőre van szükségük. Nagyon sok problémájuk, esetleges nevelhetetlenségük, lázadásuk, kisiklásuk onnan ered, hogy érzelmileg féloldalas a nevelésük, csak női gyengédséget kapnak. Ez mindenkire rossz hatással van. Az a lány például, akit az anyja egyedül nevel, nagyon hamar szokott menekülni a családból, így korai, elhamarkodott házasságot köt, ami egész életére tragikus lehet. A csak anya által nevelt fiú pedig - mivel nincs férfi képe - nem tanulja meg a férfi szerepet, nehezen válik jó házastárssá, apává.

Aztán való igaz, hogy az az asszony, akinek nem a férje, hanem a fia vagy lánya az Egyetlenje, nagyon rossz anyóssá lesz. Sosem tudja megbocsátani annak az "idegennek", hogy "elrabolta" egyetlen Kicsijét. Így lesz aztán örök keresztje annak, akit pedig imád, a gyermekének, hiszen eltávolítani igyekszik őt párjától, megmérgezi házaséletét, elrontja az unokák sorsát is. Ha pedig ezért a fiatalok menekülnek előle, reménytelenül magányossá, szerencsétlenné válik.

Vigyázat hát, Hölgyek! Ezt a tipikusan női hibát el ne kövessétek! Ha jót akartok magatoknak, gyermekeiteknek, unokáitoknak, akkor számotokra az igazi "valaki" a férjetek legyen! Elsősorban ő kapja azt a sok szépet és melengetőt, amit szívetek rejteget! Higgyétek el, gyermekeiteknek is így szerzitek a legtöbb örömet, és ilyen módon váltok okosan és nem hiábavalóan áldozatos édesanyákká.

forrás: [link]