Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » A feleségem megcsalt, és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A feleségem megcsalt, és vinni akarja a gyereket is. Mit csináljak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A feleségemmel 5 éve vagyunk házasok, 3 éves most a kislányunk. Nem rózsás a kapcsolatom a feleségemmel már egy ideje, mégis mindenben számíthatott rám. Napi 10-14 órát dolgoztam, hogy ő és az imádott kislányom ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Többek között most szereztem neki egy munkahelyet is. Mindezt annak ellenére tettem, hogy ő nem engedett apává válni a mai napig, a szüleimet meg nagyszülőké, stb. Kisajátította magának a kislányomat. Megtehette, mert én azzal voltam elfoglalva, hogy legyen pénzünk megélhetésre. Szóval bármennyire is rossz volt a kapcsolatunk én végig támogattam mindenben.

Hónapok óta viszont nagyon furán viselkedett. Mindig dugdosta a telefonját, egyértelműen hazudozott, volt, hogy munkakeresés címszó alatt eltűnt egész napra, én meg fontos dolgok miatt akartam őt hívni de napokig nem tudtam napközben elérni. Este meg jött a magyarázkodás. Például azt sem tudtam vele közölni, hogy végre felvették a munkahelyemre, mert ezt is elintéztem neki. Mint kiderült a jövendőbelijével volt. Most hétfőn viszont annyira belemerült a chatelésbe, hogy nem vette észre, hogy mögötte állok. Csak annyit láttam, hogy "Drága Szerelmem". Nem vagyok hülye egyből tudtam miről van szó. Az volt az első mondatom hozzá, hogy kap öt percet, hogy átgondolja, hogy kit választ, ha nem engem akkor mehet. Persze ő engem választott. Jó mondom neki akkor lehet kezdeni a bizonyítást hívhatod a pasit, mond meg neki, hogy vége. 4 órán keresztül könyörögtem neki, ő meg csak azt szajkózta, hogy higgyem el ha nem hívja fel is vége vele. Jött a második nap ugyanúgy folytatta a titokzatosságát. Este megint könyörögtem neki, hogy hívja fel, nem tette meg, megint azt mondta, hogy bízzak benne. Harmadik nap véletlenül kiderült, hogy van egy titkos telefonja is. Akkor azt mondtam neki, hogy jól van gondolkodjon vasárnapig mit is akar, de utána mennie kell. Ja azt még hozzá kell tennem, hogy szolgálati lakásban élünk, amit 10 évnyi munkaviszony után érdemeltem ki. Úgyhogy sok választása nincs, engem tovább nem húzhat. Hozzá kell tennem elfogadta az ajánlatomat, de ennek ellenére a mai napig chatel és telefonálgat, stb.

Csak itt jön a gond, a kislányom, akit mindennél jobban imádok Ő meg nem hajlandó nélküle elmenni. Arra jutottam, hogy ha cirkusz nélkül megakarom úszni, vigye aztán majd a bíróság dönt. Azt még tudni kell a történethez, hogy a választott párja 120 km-re lakik innen, akivel állítólag csak 1 hónapja tartja a kapcsolatot, személyesen meg még csak egyszer találkoztak. Úgyhogy úgy néz ki, hogy 7 nap munkaviszony után felmond és elmegy a vadidegen emberhez a kislányommal. Azt még elfelejtettem írni eddig, hogy alapvetően semmilye sincs, se családja, senkije rajtam kívül. Úgyhogy elég hajmeresztő döntés, főleg azok után, hogy én végig normális voltam vele. Engem ez az egész nagyon zavar, nem én voltam házasságtörő, nem én voltam az aki annyira akarta, hogy elmenjen, most meg egy olyan ember fogja nevelni a kislányomat aki lehet a texasi láncfűrészes is. Nem tudom, hogy ezt a büntetést mivel érdemeltem ki. Úgy vélem nem bírt a hormonjaival, menjen akkor költözzön, de ne vegye el tőlem a kislányomat, ne húrcolja át az ország másik felébe szegényt. Ráadásul képes ezért felmondani, szóval bevállalja a munkanélküliséget is ezért az emberért. Szerintem ez elég nagy felelőtlenség.

A lényeg, hogy én harcolni fogok a kislányomért, és úgy érzem elég jó eséllyel indulok.


Csabi


2011. szept. 8. 21:22
1 2 3 4 5 6 7
 31/62 anonim ***** válasza:

21.50 mint valaki már írta az esetek többségében a szülők megegyeznek h az anyánál legyen a gyerek, mert a ffiak jó része annyira nem hiányolja a mindennapi nyűgöt, azt is írták már ha perre megy a dolog, akkor a kép színesebb annáál, mint h az anya kapja a gyereket, ezt alátámasztja az én személyes tapasztalatom és a környezetemé, gondolkodás nélkül mondtam két esetet és nyilván ha végig gondolnám az ismerőseimet tudnék még olyat aki az apjával él, de mindegy.


Megint más kérdés, h nekem is az a véleményem h a gyereknek az anyánál a helye, de mint mondtam nekem nincs egy túl apa típus apám, szóval nem tudhatom milyen egy rendes apával, ennél fogva a mintám egy oldalú. Ebben az esetben azonban nem adnám az anyának a gyereket, h munka meg minden nélkül el akar költözni a francba és még egy biztos helye sincs csak egy netkapcsolata! És ha van épeszű bíróság az sem engedné! Bár amint az apa mondta az anya kisajátította a gyereket tehát az se lenne jó ha nem lenne az anyjával. Az lenne a jó, ha a közelben maradnának és megosztanák a felügyeletet civilizált ember módjára, csak ugye a nőnek nincs hova menni. Ez azért elég pikáns!

2011. szept. 8. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/62 A kérdező kommentje:
Én úgy kezdtem az első levelet is. Akkor kezdődött amikor megszületett a gyerek. Semmi más nem érdekelte azóta. Évekig otthon ült, amivel persze semmi gond nincs, hiszen gyesen volt, csak akkor miért én kezdtem el főzni este, meg mosogatni. Ezt az embert a gyereken kívül semmi sem érdekelte. Mondom olyan szinten, hogy engem nem engedett apává válni, mindig úgy intézte, hogy amit csinálok a gyerekkel kapcsolatban az mind rossz. Anyám tanítónő, gyerekekkel foglalkozik, a mai napig nem engedi, hogy felvegye. Ha kapunk ruhákat tőlük, pedig mindig valami márkásat adnak, nem adja rájuk. Ha én rápróbálom adni, leveszi róluk, mondván hogy beteg lesz a gyerek, mert vagy túl meleg van vagy túl hideg. Folytathatnám, gondolom értitek már.
2011. szept. 8. 22:01
 33/62 anonim ***** válasza:
Tipikus begárgyult anya...
2011. szept. 8. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/62 anonim ***** válasza:
34%
A feleséged a gyermek születése óta (azóta biztosan) nem boldog, hogy ki emiatt a hibás csak a Jóisten tudná megmondani...
2011. szept. 8. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/62 A kérdező kommentje:
Még annyi, hogy én eltudnám látni a gyereket. Időt is tudnék rászánni. Imádom. Bevallom, napok óta, 32 éves férfi létemre nagyon sokat bőgök ha belegondolok, hogy elviszik tőlem. Főleg, hogy nem is én vagyok az aki félre..... Szóval ez egy büntetés, csak nem tudom miért.
2011. szept. 8. 22:07
 36/62 A kérdező kommentje:
Pedig azt hittem mind ezidáig, hogy miért nem vagyok képes a sírásra.
2011. szept. 8. 22:08
 37/62 A kérdező kommentje:
nem miért, hanem már. Bocs
2011. szept. 8. 22:09
 38/62 anonim ***** válasza:
23%

Hmm... hát ha egy férfin úgy látom, hogy nem képes a sírásra, akkor azt gondolom, hogy érzelmek híján van... ergo nem szeret(het) engem sem...


Lehet, hogy mégiscsak ott van a kutya elásva, hogy nem fordítottál elég figyelmet a feleségedre, nem voltál elég gyengéd vele...

2011. szept. 8. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/62 A kérdező kommentje:
Hidd el én mindent megpróbáltam. Láthatod a mai napig küzdök. Már-már olyan mintha én kérnék tőle elnézést, hogy megcsalt.
2011. szept. 8. 22:16
 40/62 A kérdező kommentje:
Meg egyébként is a házasságtörésre sosincs jó indok.
2011. szept. 8. 22:17
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!