Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A feleségem megcsalt, és vinni akarja a gyereket is. Mit csináljak?
Sziasztok!
A feleségemmel 5 éve vagyunk házasok, 3 éves most a kislányunk. Nem rózsás a kapcsolatom a feleségemmel már egy ideje, mégis mindenben számíthatott rám. Napi 10-14 órát dolgoztam, hogy ő és az imádott kislányom ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Többek között most szereztem neki egy munkahelyet is. Mindezt annak ellenére tettem, hogy ő nem engedett apává válni a mai napig, a szüleimet meg nagyszülőké, stb. Kisajátította magának a kislányomat. Megtehette, mert én azzal voltam elfoglalva, hogy legyen pénzünk megélhetésre. Szóval bármennyire is rossz volt a kapcsolatunk én végig támogattam mindenben.
Hónapok óta viszont nagyon furán viselkedett. Mindig dugdosta a telefonját, egyértelműen hazudozott, volt, hogy munkakeresés címszó alatt eltűnt egész napra, én meg fontos dolgok miatt akartam őt hívni de napokig nem tudtam napközben elérni. Este meg jött a magyarázkodás. Például azt sem tudtam vele közölni, hogy végre felvették a munkahelyemre, mert ezt is elintéztem neki. Mint kiderült a jövendőbelijével volt. Most hétfőn viszont annyira belemerült a chatelésbe, hogy nem vette észre, hogy mögötte állok. Csak annyit láttam, hogy "Drága Szerelmem". Nem vagyok hülye egyből tudtam miről van szó. Az volt az első mondatom hozzá, hogy kap öt percet, hogy átgondolja, hogy kit választ, ha nem engem akkor mehet. Persze ő engem választott. Jó mondom neki akkor lehet kezdeni a bizonyítást hívhatod a pasit, mond meg neki, hogy vége. 4 órán keresztül könyörögtem neki, ő meg csak azt szajkózta, hogy higgyem el ha nem hívja fel is vége vele. Jött a második nap ugyanúgy folytatta a titokzatosságát. Este megint könyörögtem neki, hogy hívja fel, nem tette meg, megint azt mondta, hogy bízzak benne. Harmadik nap véletlenül kiderült, hogy van egy titkos telefonja is. Akkor azt mondtam neki, hogy jól van gondolkodjon vasárnapig mit is akar, de utána mennie kell. Ja azt még hozzá kell tennem, hogy szolgálati lakásban élünk, amit 10 évnyi munkaviszony után érdemeltem ki. Úgyhogy sok választása nincs, engem tovább nem húzhat. Hozzá kell tennem elfogadta az ajánlatomat, de ennek ellenére a mai napig chatel és telefonálgat, stb.
Csak itt jön a gond, a kislányom, akit mindennél jobban imádok Ő meg nem hajlandó nélküle elmenni. Arra jutottam, hogy ha cirkusz nélkül megakarom úszni, vigye aztán majd a bíróság dönt. Azt még tudni kell a történethez, hogy a választott párja 120 km-re lakik innen, akivel állítólag csak 1 hónapja tartja a kapcsolatot, személyesen meg még csak egyszer találkoztak. Úgyhogy úgy néz ki, hogy 7 nap munkaviszony után felmond és elmegy a vadidegen emberhez a kislányommal. Azt még elfelejtettem írni eddig, hogy alapvetően semmilye sincs, se családja, senkije rajtam kívül. Úgyhogy elég hajmeresztő döntés, főleg azok után, hogy én végig normális voltam vele. Engem ez az egész nagyon zavar, nem én voltam házasságtörő, nem én voltam az aki annyira akarta, hogy elmenjen, most meg egy olyan ember fogja nevelni a kislányomat aki lehet a texasi láncfűrészes is. Nem tudom, hogy ezt a büntetést mivel érdemeltem ki. Úgy vélem nem bírt a hormonjaival, menjen akkor költözzön, de ne vegye el tőlem a kislányomat, ne húrcolja át az ország másik felébe szegényt. Ráadásul képes ezért felmondani, szóval bevállalja a munkanélküliséget is ezért az emberért. Szerintem ez elég nagy felelőtlenség.
A lényeg, hogy én harcolni fogok a kislányomért, és úgy érzem elég jó eséllyel indulok.
Csabi
21.43
Nincs igazad, pénz és ügyvéd kérdése, apám is elperelte nővéremet, mivel állat jó ügyvédje volt, engem is elperelt volna, de még tán egy éves sem voltam így nem sikerült. Amúgy ő a legrosszabb apa a világon, pedig szeretem, jó haver de apának.... pffff
Másik: ismerősöm is van aki elperelte a két gyerekét az anyjuktól, szintén pénz beszél, kutya ugat alapon!! Ő jó apa meg minden, de az anyával sincs a világon SEMMI gond. Szóval ezt egy kicsit benézted!
Jól van, tök jó, hogy mindenki profi a témában. :D
Én speciel kiszálltam, mert ez parttalan vita, ráadásul a kérdezőnek nem segít.
Neki továbbra is azt tanácsolom, hogy próbálja meg, már ha itt tényleg az igazat, és teljes mértékben írta le.
Aztán meg majd kiderül, hogy mi lesz.
Én mindenesetre drukkolok, mert szerintem a leírtak alapján jobb helye lenne a gyereknek nála.
Ennyi.
Sziasztok!
Köszönöm az eddigi válaszokat is. A szüleim élnek, mindketten nyugdíjasok. Ha az élet rávisz akkor én is tudok változtatni az életvitelemen. De azt semmiképen nem engedhetem meg, hogy egy vadidegen férfi nevelje fel a gyerekemet. Főleg úgy, hogy az anya is tök felelőtlenül viselkedik. Beszélni nem lehet vele, én beszélek ő meg hallgat és sandán mosolyog. Tudjátok milyen idegesítő? Azt megérdeklődöm ügyvéd ismerősömtől, hogy mi van akkor ha most elengedem a kislányommal. Csak tudom, hogy akkor hatalmas cirkusz lesz, sőt a végén el sem megy. Képes lesz a küszöbön ülni napokig. Ez meg nem tüntetne fel engem túl jó színben szolgálati lakásról lévén szó. Főleg azok után, hogy a főnökömet hónapokig győzködtem, hogy vegye ide fel, most meg 7 nap után felmond.
Őszintén mondom most már nem bánnám ha szabadulnék tőle.
Megérdemelné azt is, hogy elmegy, elválunk, a gyereket nekem ítélnék, utána meg az új ember dobná. Mehetne a híd alá, mert mint mondtam nincs senkije, se állása onnan kezdve ha elmegy innen. Nekem sem tetszett sok minden ebben a kapcsolatban, mégis vele maradtam. Hogy miért, mert sajnáltam kitenni az utcára. Pedig már rég meg kellett volna tennem.
A válasz írója 79%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 21:47
Te nézted be, mert nem azt mondtam, h soha nem ítélik oda apának, viszont látom okos gyerek vagy, és abból indulsz ki, ami veled történt, s ez kb 100 ból 2 esetben történik így.
"cirkusz nélkül megakarom úszni, vigye aztán majd a bíróság dönt"
Nem tudom ezzel is mit lehetne kezdeni.
Én nem hagynám iylen egyszerűen csak, hogy "vigye", mert mégis hova viszi?
Jót tesz az a gyerek szellemi - lelki fejlődésének? stb.
Kicsit gyámüggyel, gyerekpszihológussal előjönnék iylenkor a helyedben.
Nyilván ha még arra sem hajlandó, hogy elmondjon dolgokat, azaz nem őszinte
AKKOR A GYEREK VÉDELMÉBEN JOGOD VAN VISSZATARTANI ATTÓL HOGY CSAK ÚGY VIGYE! Anyuci balhézik?
El kell cuccolni a gyerekkel a nagyszülőkhöz!
Vagy ha van háttérbirodalom akkor oda!
Amíg neked van hova menni, neki meg nincs, addig te vagy nyeregben! A gyereket illetően meg közösek a döntések, vagy az érdekében kell jóhiszeműen eljárni.
Megbízhatatlan titkolózó emberre bízni felelőtlenség, mégha az anyja is, ezt a gyámügy is beláthatja szerintem, mivel ők sem bízzák rá iylen emberre!
De azt semmiképen nem engedhetem meg, hogy egy vadidegen férfi nevelje fel a gyerekemet...
Jah... az én exem is így állt a dolgokhoz... cirkuszolt, hogy az ő gyerekéhez nem érhet egy idegen... aztán beletörődött... sőt rájött, hogy jobb ember a mostani párom, mint ő volt...
21:50-es:
Csak úgy szólok, hogy a "benézted" dolgot nem én írtam, ő pedig nem mondta egy szóval sem, hogy az apja nevelte fel, hogy tehát ki indult ki magából??
Ő azt mondta, hogy ismerőse volt, ami nem egyenlő azzal, hogy vele történt, ezért feltételezem, hogy a "kedves" hozzászólásodat nekem címezted.
Szóval csak még egyszer:
Ne engedd (ne akard) hogy elmérgesedjen a viszony közted és a feleséged között!!
A gyerek fogja meginni a levét, neki szüksége van mindkettőtökre és arra, hogy lássa, hogy ha el is váltatok, de kijöttök egymással, így nem fog nagyon sérülni a válásnál...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!