Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Velem vagy nélküled* - élőben? Kijöhetünk jól belőle?
* (film 1999-ből, Bruce Willis és Michelle Pfeifer, téma: erodáló házasság és a megoldás)
Én voltam az, aki pár napja több kérdést is kiírtam. Egy elkeseredett fickó vagyok, aki 13 év felhőtlennek és stabilnak hitt párkapcsolat után olyasmivel szembesült, amire a legvadabb álmában sem gondolt.
A sztori röviden: én 39, ő 30, 13 éve együtt, jó kapcsolat és egy-két hete a lány kissé fagyos kezdett lenni meg ingerült, és nagynehezen kibökte, hogy nem tudja hogyan tovább. Hogy langyos víz lett a kapcsolatunkból, ellaposodtunk és nem tudja most még eldönteni, hogy folytassuk-e vagy sem.
Kb két hete panaszkodik iszonyú idegesség és gyomorfájásrohamokra panaszkodik. Ingerlékeny lett. Picit távolságtartó. Én ebből még nem gondoltam semmi rosszra. De a hét elején azt mondta, hogy át kell gondolnia, hogy van-e értelme folytatni. Arra gondolt, hogy egy időre szünetet kellene tartani, hogy tisztában legyen azzal, hogy mit is szeretne.
De semmi haragot vagy megvetést nem érzek nála. Nálam lakik, az anyjához nem akar visszamenni, a fizuja ahhoz kevés lenne, hogy egyedül béreljen valamit, ráadásul a kutyák miatt csak kertes jöhetne szóba. És 99,99%, hogy nincs másik hapsi a dologban, mert nincsenek titokzatos telefonok, ugyanúgy itthon van mindig és azt is mondta, hogy nincs még kilátásban sem kapcsolata mással. (ez mondjuk biztató)
Én először kiborultam és iszonyat depresszióba estem. Egyszer a lelkifurdalás, hogy számomra a legnagyobb kincs volt ő és mit szúrhattam el, egyszer meg a mély döbbenet, hogy hogy juthattunk ide. Annyit kell rólunk tudni, hogy sosem voltak harsány veszekedéseink, viharos vitáink. Sajnos a párom eléggé az a magábafojtó, konfliktruskerülő típus, akiből néha fogóval sem lehetett kihúzni, hogy mi baja. Én azt ajánlottam neki, hogy nagyon mély, őszinte beszélgetéseket folytassunk azért, hogy szembesítsük egymást (inkább ő engem, mivel én mindig tudtam tolerálni a hibáit) a gondokkal és beszélgessünk. Valahogy ez nincs ínyére, de közben majdnem mindenben ugyanúgy vagyunk, mint eddig. Együtt lakunk, együtt sétáltatjuk a kutyákat, ő ugyanúgy háztartásozik és én is mindent csinálok, mint régen, csak hiányzik a közös röhögés, a meghittség. Nőktől vagy a női lékek ismerőitől kérdezném, hogy mire utalnak ezek a jelek, jól érzem-e, hogy azért még jelentek neki valamit, vagy csak magamat áltatom?
Márcsak azért is, mert véletlen megtudtam, hogy elkezdett xanaxot szedni. Márpedig én nagyon jól emlékszem azokra az időkre, amikor régen én akartam valakit otthagyni, szakítani, mert terhemre volt, akkor nekem nem kellett nyugtató és nem volt gyomoridegem, hanem az adandó alkalmat kerestem a lovagias kilépésre.
Én nagyon vágyom arra, hogy mélyen elbeszélgessünk és tárjuk fel a gondokat. Az első nagy összeroppanásomból kijöttem, most az indulatos „deakruvaéletbe minden NORMÁLIS ember meg tudja beszélni csak mi nem?” és a „tapintatos akarok lenni, nehogy elrontsam” között vergődök. Szeretem őt, ugyanakkor mérges is vagyok rá, amiért nem tudunk kommunikálni most, csak kerülgetjük egymást. Néha legszívesebben elkezdenék vele ordítani úgy, hogy kijön a hatelemi, de visszatart az, hogy ezzel nem használnék.
Amire a választ várom, hogy ezek alapján vajon ő mit gondolhat a kettőnk jövőjéről? (mivel ő nem nagyon nyilatkozik semmit)
Még annyit, hogy most pont abban a fázisban vagyok, egyik pillanatban a biliárdozásra gondolok, másik pillanatban könnys szemmel nézem a karácsonyi és nyaralási képeket, utána meg megint váltok és egy régi valami popzene-slágert skandálok magamban, hogy "Megvilágosodik, hogy nincs remény? Hát hagyom a nőt és az is eredmény..."
Aztán megint az, hogy azért csak rendbe jövünk...
válasza:Engedd el, pontosabban küldd el. Mondd meg neki, szabad ember, menjen amerre akar. Amit hajlandó volt elmondani, abból megértetted, tudomásul vetted, hogy mit érez. Nekem az ilyen "más életet akarok, de elköltözni sem kedvem, sem hova nincs" alapú megoldások nem igazán szimpatikusak. Ha az ember képes kimondani, hogy az ahogy, akivel él az nem jó, akkor legyen képes arra is, hogy ezen változtasson. Ha baromi kényelmetlen, és drága akkor is...
Aki ennyire bizonytalan, ennyire képtelen a saját érzéseiről beszélni, annak stressz, trauma kell. Például az, hogy megkapja a "szünetet", de a megszokott komfort nélkül.
Lehet, hogy egy hét múlva, a küszöböt fogja kaparni. Lehet, hogy ha teljesen egyedül kell maradnia, rájön, hogy valami egészen mást akar, amihez neked semmi közöd. Akármi is lesz, ezzel a tapintatos, majdmeglátommilesz tempóval, semmit nem fogsz elérni. Ezt hívják gyűjtőnéven taknyolódásnak, amikor az ember abban bízik, hogy a megszokott napi rutin, a közös fedél, meg egy teli ruhásszekrény elég visszatartó erő a nagy bizonytalanságtól. És ha igen, akkor mi van?
Menjen el, élje azt az életet, ami a tiéteknél jobb lehet.
És éld te is a saját életedet közben, ne azon agyalj, hogy mit csinál, merre jár? Azt csinál amit akar. Ha valahol összeér a kettőtök sorsa, vissza fog jönni. De akkor arról BESZÉLNI kell, mindkettőtöknek. Pillanatnyilag hiába erőlködsz; ha most el is simíthatod a problémákat, a szőnyeg alá söpröd őket, amibe előbb-utóbb belebotlasz.
válasza:Jól teszed, hogy nem mutatsz ki mindent előtte. Belül szabad gyötrődni, sőt, csak az nem gyötrődik aki nem szeret.
Az is nagyon jó, hogy elmész ide-oda nélküle...Ha látja, hogy életképes vagy nélküle is, kevésbé fogja magát rabnak érezni, talán még az is megfordul a fejében, hogy valami nőhöz mész...(de persze egyelőre ne menjél más nőhöz, az visszafordíthatatlan lenne).
Vedd meg Melanie Gideon: Házasságom története (Egy boldog évünk a hullámvölgyben) c. könyvét. Csak egy kis idézet:
"Ez a könyv arról szól, hogyan törődtem bele abba, hogy boldogan éljek amíg meg nem halok. Személyes vallomás, de mindenkinek szól, mulatságos és mégis szívbemarkoló történet az igazán fontos dolgokról: a gyerekeinkről, a vasárnapi újságról, a testvéreimről, azokról a napokról, amikor az égvilágon minden rendben van, a kutyákról, a szeretetről és a veszteségről..."
Nem olvastam még el, mert tőlem idegenek ezek az érzések, és nem kötött le. Szóval én még sosem voltam olyan helyzetben, hogy megunjam a boldogságot, mindig túl hamar véget ért. De talán a barátnődnek mondana valamit...Nem tudom. Tény, hogy nem mindegy, hogy a boldogságba belefásult, de még mindig szeret; vagy már nem szeret és talán már rég nem szeret. És lehet, hogy sosem szeretett igazán, csak nem vetted észre. Az ember hajlamos kivetíteni a saját érzéseit a másikra.
Nem jó ez így, hogy ennyire nem akar beszélgetni veled. De én se mindig tudtam megbeszélni a párommal a problémámat, és ő olyankor mindig azt gondolta, szakítani akarok. Közben meg csak úgy vívódtam mint most te, hogy elmondjam-e neki ami bánt, vagy ne. Mert azt gondoltam, ha elmondom pl. hogy féltékeny lettem vkire, akkor házisárkánynak fog tartani, aki mellett rabnak érzi majd magát. Ha meg nem mondom el, a feszültség áll közénk. Végül mindig jobb döntésnek bizonyult a beszélgetés a hallgatásnál. De olykor 10-14 nap is kellett nekem, mire kész voltam a beszélgetésre.
válasza:Szia. Igen, teljesen egyetértek veled. Ha valami menthetetlen és reménytelen, akkor a pillanatnyi - hamis - biztonság és stabilitásérzet kedvéért görcsösen fenntartani nem szabad.
Amit én tehetek és azt meg is teszem, hiszen nem veszthetek vele semmit, hogy megpróbálom nem manipulatív módszerekkel, de stratégiát folytatva visszaszerezni. Most magam is úgy érzem, hogy alakulhat így is és úgy is. Az mondjuk érdekes, hogy tegnap volt a 13. évfordulónk, mármint az összejövésünk évfordulója és vettem egy csokor virágot a kedvencéből, egy vázába téve várta őt azzal a "kísérőlevéllel", hogy mindentől függetlenül, ha a hófordulókat is meg szoktuk ünnepelni, az évfordulókat pláne, hát egy évforduló ennyit megérdemel, de nem befolyásolni akarom őt ezzel. A virág csak az évfordulónak szól. Ő pedig a munkából egy üveg pezsgővel (sajnos dolgozott) jött meg délután. Magam is meglepődtem. Örült a virágnak és a levélkének, a pezsgőt behűtöttük és este együtt megittuk. Én szándékosan nem kezdtem erőltetni a problémafeltárást, inkább röhögtünk együtt a baginacsán, meg beszélgettünk, iszogattunk.
Előtte megnéztem a Fireproof c filmet, amit egyik kérdésemhez egy válaszoló belinkelt és beleolvastam a Merj szeretni c könyv szövegébe. Ezek megerősítették bennem azt, amit előtte is gondoltam, hogy a szeretet az feltétel nélküli kell, hogy legyen és a szeretet türelmes. Én ezt gyakorlom. Nem könnyű úgy viselkedni, hogy a tartásomat és a lovagiasságomat ne veszítsem el, hogy ne tűnjek papucsférj típusú puha nyalizós lúzernak, de ne legyek egy sértődött negatív kötekedő alak. Hogy ne fojtsam meg a körülötte nyüzsgéssel, de ne tűnjek egy leszaromkodó közönyös fickónak. Nem könnyű, de most ezen dolgozom.
Nekem többek között ez adott erőt: [link]
válasza: válasza:A Fireproof c. film nagyon jó, nekünk is sokat segített, de ti nem hasonlítotok a benne szereplő párra. Nem elhanyagolás, elhidegülés miatt aludt el a párodban szerelem, sőt, te egy rendkívül figyelmes férfinek tűnsz, szóval az a 40 napos udvarlási stratégia nem biztos, hogy megoldás számotokra. Ha majd te unsz bele a barátnőd hidegségébe, akkor majd ő kamatoztathatja a filmben látottakat, ha vissza akar szerezni, de te, miben kéne még figyelmesebbnek lenned? Vannak férfiak, akik amint megszerzik a nőt, levegőnek nézik, felhagynak minden udvarlással, egész nap a neten lógnak, míg a párjuk főz-mos-ablakot pucol, de te nem ilyen férfinek tűnsz. Nekik kötelező lenne ezt a filmet megnézni, én is megnéztem a netfüggő párommal együtt, értehtően jelezve, hogy én ezt nem sokáig bírom már, és azóta nagyon nagyot fordult a kapcsolatunk. Sokkal figyelmesebb, szinte összetörte magát, hogy visszaszerezzen, de nálunk ez megoldás volt, mert pont ez volt az amire szükségem volt. De a párodnak szerintem nincs törődéshiánya.
Ettől függetlenül kamatoztathatod a filmet, csak nem ebben. (Ez nálatok amúgy is működik. - Vagy tévedek?)
Szia, köszönöm az észrevételedet. Igazából én most úgy vagyok, hogy minden fűszálba kapaszkodom, amiből erőt és reményt meríthetek. Természetesen egy könyörgő, megalázkodó, csúszó-mászó féreg azért nem vált belőlem. Megőrzöm a tartásomat, de nem önhitt büszkeséggel, hanem egy egészséges "alázattal" állok a kérdéshez. Ha nem próbálom meg, akkor később rosszul fogom érezni magam. Ha megpróbálom és elbukom? Az is lehet, de a lelkiismeretem magam felé tiszta marad.
Egy, még a kapcsolatom előtti fiatalkorom slágerszövege jut eszembe (nem biztos, hogy pontos)
"Együtt indultunk, közös volt a cél,
Közös hajóban, nekünk fújt a szél.
Egyre keményebb volt a sebesség
Mindent elértünk, mit is szeretnénk."
remélem eddig nem kell eljutnom:
"Megbántottak,
Most már nem bánom,
Nem számít és nem is sajnálom.
Bíztam benned, tudom tévedtem.
Látom már az utam,
Nincs mit vesztenem.
Tévedtem,
Vesztettem."
Nem vagyok egy nagy HHB fan, de ez negyon találó szöveg.
válasza:A napokban együtt gyaraltunk a barátnőmékkel. A barátja, akivel 3. éve vannak együtt, egy pillanatra sem hagyta magára (csak mi, két pár voltunk egy világtól szinte elzárt gyönyörű területen), folyamatosan körülrajongta, kényeztette, csodálta. Ha kiment cigizni, már szaladt utána, ha bement a szobába, már ott volt ő is. Ha társasjátékoztunk, nyíltan hangoztata, hogy vele mindenképpen kivételezni akar (pl. az én káromra...).
Szóval sikítani tudtam volna, csak a vendéglátó (mi hívtuk meg őket) szerepe tartott vissza.
Azért meséltem el neked, mert ez a férfiú, hozzád hasonlóan nagyon értelmesen, logikusan, meggyőzően adott magyarázatot mindeme viselkedésére, amikor egy éjszakába nyúló beszélgetés-játék-borozgatás közben mégsem bírtam tartani a számat.
Most jön a lényeg: ha csak az ő válaszait hallgattam volna, és nem láttam, tapasztaltam volna mást a kettejük kapcsolatából, akkor csakis neki adok igazat! Így viszont a magyarázataiban féligazságok sorjáztak, amiket könnyű volt megvilágítani, helyretenni egy-egy általam tapasztalt példával. (Megjegyzem, nem volt egyszerű, mert megsérteni egyikőjüket sem szerettem volna, de vevők voltak a "kibeszélésre".)
Ne haragudj meg, de nyűglődésnek tűnik a viselkedésed. Összegyűjtötted már, hogy mi szól a kapcsolatotok mellett és ellene? Megpróbáltad-e felsorolni magadban, hogy miért szereted a másikat? Miért ragaszkodsz hozzá? Mert biztos billenne valamerre az a bizonyos mérleg, és akkor tudnád merre indulj.
Mintha nem akarnád tisztába tenni a dolgokat, csak lekiismeretesen, lelkizősen vergődsz,hogy történjen már valami, monjanak már itt valamit. Hát tegyél te "valamit"! Nem kell mindig mástól -pl. a párod reakcióinak értelmezéséből- várni (félreértelmezett tapintatból?) a megoldást. Félreértés ne essék, semmi drasztikus megoldásra nem gondolok, csak arra, hogy ne ülj tétlenül a sült galambra várva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!