Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Velem vagy nélküled* - élőben? Kijöhetünk jól belőle?
* (film 1999-ből, Bruce Willis és Michelle Pfeifer, téma: erodáló házasság és a megoldás)
Én voltam az, aki pár napja több kérdést is kiírtam. Egy elkeseredett fickó vagyok, aki 13 év felhőtlennek és stabilnak hitt párkapcsolat után olyasmivel szembesült, amire a legvadabb álmában sem gondolt.
A sztori röviden: én 39, ő 30, 13 éve együtt, jó kapcsolat és egy-két hete a lány kissé fagyos kezdett lenni meg ingerült, és nagynehezen kibökte, hogy nem tudja hogyan tovább. Hogy langyos víz lett a kapcsolatunkból, ellaposodtunk és nem tudja most még eldönteni, hogy folytassuk-e vagy sem.
Kb két hete panaszkodik iszonyú idegesség és gyomorfájásrohamokra panaszkodik. Ingerlékeny lett. Picit távolságtartó. Én ebből még nem gondoltam semmi rosszra. De a hét elején azt mondta, hogy át kell gondolnia, hogy van-e értelme folytatni. Arra gondolt, hogy egy időre szünetet kellene tartani, hogy tisztában legyen azzal, hogy mit is szeretne.
De semmi haragot vagy megvetést nem érzek nála. Nálam lakik, az anyjához nem akar visszamenni, a fizuja ahhoz kevés lenne, hogy egyedül béreljen valamit, ráadásul a kutyák miatt csak kertes jöhetne szóba. És 99,99%, hogy nincs másik hapsi a dologban, mert nincsenek titokzatos telefonok, ugyanúgy itthon van mindig és azt is mondta, hogy nincs még kilátásban sem kapcsolata mással. (ez mondjuk biztató)
Én először kiborultam és iszonyat depresszióba estem. Egyszer a lelkifurdalás, hogy számomra a legnagyobb kincs volt ő és mit szúrhattam el, egyszer meg a mély döbbenet, hogy hogy juthattunk ide. Annyit kell rólunk tudni, hogy sosem voltak harsány veszekedéseink, viharos vitáink. Sajnos a párom eléggé az a magábafojtó, konfliktruskerülő típus, akiből néha fogóval sem lehetett kihúzni, hogy mi baja. Én azt ajánlottam neki, hogy nagyon mély, őszinte beszélgetéseket folytassunk azért, hogy szembesítsük egymást (inkább ő engem, mivel én mindig tudtam tolerálni a hibáit) a gondokkal és beszélgessünk. Valahogy ez nincs ínyére, de közben majdnem mindenben ugyanúgy vagyunk, mint eddig. Együtt lakunk, együtt sétáltatjuk a kutyákat, ő ugyanúgy háztartásozik és én is mindent csinálok, mint régen, csak hiányzik a közös röhögés, a meghittség. Nőktől vagy a női lékek ismerőitől kérdezném, hogy mire utalnak ezek a jelek, jól érzem-e, hogy azért még jelentek neki valamit, vagy csak magamat áltatom?
Márcsak azért is, mert véletlen megtudtam, hogy elkezdett xanaxot szedni. Márpedig én nagyon jól emlékszem azokra az időkre, amikor régen én akartam valakit otthagyni, szakítani, mert terhemre volt, akkor nekem nem kellett nyugtató és nem volt gyomoridegem, hanem az adandó alkalmat kerestem a lovagias kilépésre.
Én nagyon vágyom arra, hogy mélyen elbeszélgessünk és tárjuk fel a gondokat. Az első nagy összeroppanásomból kijöttem, most az indulatos „deakruvaéletbe minden NORMÁLIS ember meg tudja beszélni csak mi nem?” és a „tapintatos akarok lenni, nehogy elrontsam” között vergődök. Szeretem őt, ugyanakkor mérges is vagyok rá, amiért nem tudunk kommunikálni most, csak kerülgetjük egymást. Néha legszívesebben elkezdenék vele ordítani úgy, hogy kijön a hatelemi, de visszatart az, hogy ezzel nem használnék.
Amire a választ várom, hogy ezek alapján vajon ő mit gondolhat a kettőnk jövőjéről? (mivel ő nem nagyon nyilatkozik semmit)
válasza:Nem akarod "elcseszni." Egy jó kapcsolathoz viszont ketten kellenek. Mit gondolsz, ő is akarja még? Vagy csak nem akar megbántani, azért nem mondja ki egyenesen, hogy legyen vége?
Ha megszakadsz, akkor sem lesz szerelmes beléd, ha belőle már elmúlt ez az érzelem. Itt most nem tudsz helyette is "tenni".
Lehet, minél jobban magadhoz akarod kötni, minél jobban meg akarsz felelni (egy általad elképzelt ideális együttélésnek), annál inkább távolodik tőled. Nem kellene hagynod, hogy ő tehessen azt, amit akar (megengedve, ogy hibázik)? Még akkor is, ha te nem látod ezt jónak, biztonságosnak, ésszerűnek stb.
Há'dehogynem. Ha nincs parázs, akkor hiába fújkálom, de ha van és elhanyagolom, akkor kialszik. Ha túlzottan fújom, akkor meg megégethetem magam.
Pont ezen vergődöm. Mert ha reménytelen, akkor jobb mielőbb szembesülni és abbahagyni, még ha szar is. De ha van benne is affinitás, akkor azért jó lenne kiugrasztani a nyulat a bokorból.
válasza: válasza: válasza:Még egy ötlet .
Menjetek el társastáncot tanulni . Egyik ismerősöméknek nagyon bejött . Imádják és új fényt vitt a kapcsolatukba .
Eleinte jót lehet nevetni egymás és a saját bénaságán , majd később meg igazi vad tüzes táncokat lehet lejteni egy-egy forró estén :)
De sok egyéb módon fel lehet dobni egy kapcsolatot ha még nem túl késő .
Azért remélem még van benne is parázs és lehet belőle ismét óriási láng :)
válasza:Valami nem világos számomra. A feleséged a lány? VAgy csak együtt vagytok 13 év óta? Figyu, banális leszek, de ha nem a feleséged és nem is a menyasszonyod akkor simán lehet hogy az a baja hogy ennyi idő után még csak meg sem kérted a kezét. Hidd el egy női agyban ezen minden borulhat.
Más. Nem ő írta ki pár napja azt a kutyás kérdést, hogy nagyon behatárol titeket a kutya és soha nem mehettek nyugodtan sehová nélkülük?
Szerintem nem reménytelen, nehogy feladd. Érződik hogy szereted, és nagyon intelligens vagy. Szerintem jó ötlet besötétedéskor kezdeni beszélgetni valami semlegesről. Én is ilyen konfliktus kezelő vagyok és már előre rettegek ha tudom hogy valamit meg kell beszélni. Nekem segít ha a párom kezdi a beszélgetést semleges témában és észrevétlenül csúszunk bele a fontosba. Vagy kérd meg hogy írja le mi bántja, hátha az könnyebb neki. De az is jó ha adsz neki időt. Had gondolja át. Ilyenkor jót tesz ha elutazik egyedül barátnőhöz, kilép a szituból és más megvilágításba helyezi a dolgokat. Talán rájön hogy sokkal fontosabb vagy neki. Biztos hogy felgyűlt benne a sérelem valami miatt amit nem mer kimondani és ezért szekálta mindig valamelyik családot mert a feszültségnek ki kell jönni. Semmiképp ne add fel ha szereted. Várom a választ az első kérdésre. 37/nő
Sziasztok, szia 14:17-es. Próbálok pontról pontra válaszolni.
A menyasszonyom. Eljegyzést tartottunk nagyon régen. Ami a női agyban lévő dolgot illeti. Ő előtte is olyan példák álltak, hogy az anyja sem volt házas, csak a szülés után, ő maga is többször mindta, hogy nem azon múlik, hogy jól vagyunk-e, hogy lepapírozzuk vagy sem. Amúgy is mi mindig úgy voltunk, hogy a tipizált társadalmi konvenciók és közhelyek sosem voltak ránk érvényesek. Ezekben mi sokkal bohémabbak voltunk.
Kutyás behatárolást ÉN írtam ki. Én voltam az, aki nem akart kutyát, de a lány igen és belementem és hozott egy rakás kötöttséget. Elvileg nekem kellett volna évek alatt besokallni, mivel én sokkal több kompromisszumot kötöttem. Az egykori világfiból azért egy jól alkalmazkodó fickó lettem. Nem is hánynám fel és nem sajnálnám, nem lennék frusztrált, ha nem úgy érezném, hogy nagyon sokat teszek a kapcsolatba, ő a zárkózott, aki kalitkába zár, aztán ő sokall be pont ettől. Hát... erre mit mondjak?
Köszönöm, hogy többen is intelligensnek tartotok. Igyekszem én mindig higgadt és felvilágosult lenni, de most már ez kezdi ki....-ni a biztosítékot már nálam is.
Most délután majdnem ordítottam már vele. Mert csak azt ismételgeti, mint a papagáj, hogy miért nem értem őt meg, meg hogy szünetet akar. Hát én nem fogom idebilincselni.
Még az első kérdésedhez annyit, hogy én roppantul sajnálatosnak tartanám, hogyha a társadalom, a civilizáció egyik skrupulusához ragaszkodás-béli földhözragadtság miatt kellene szétmenni.
Keress rá arra a kérdésre, hogy "Segítség! Anyósom kifossza a lányát"
Olvasd csak el. Na azon én már kiborulhattam volna rendesen és akarhattam volna szakítani.
Most meg ő nyifinyafi makrancozik. Mindjárt beülök a kocsiba és elmegyek repeszteni egyet :(
válasza: válasza:Nézd, az is unalmassá válhat, ha valaki annyira meg akar felelni nekünk, hogy szinte feladja saját magát. Te annyira félsz most bármit is tenni, nehogy elrontsd, hogy az már szinte szánalmassá válik egy nő szemében. Egy kicsit le kéne jönnöd a témáról és azt gondolom, büszkébbnek kéne lenned. Ha valaki nekem olyanokat mondana, mint neked a barátnőd, kinyitnám előtte az ajtót és azt mondanám: mehetsz, ki tart vissza? Ez a lány rabnak érzi magát és az igyekezeteddel csak növeled az érzést. Majdnem olyan, mintha azt mondanád neki: ha elhagysz, megölöm magam. Ne érezze annyira hogy függsz tőle, mert attól még jobban rab lesz. Valószínű ő már régóta így érzi, amiben nagy szerepe lehet annak, hogy anyagilag nem áll jól, nem képes az önálló életre. Sajnos manapság sok nő anyagi okok miatt nem lép ki a kapcsolatából. Ő már menne és lehet, hogy az egyetlen visszatartó erő, hogy nem elég a fizetése.
Mondom, én kinyitnám előtte az ajtót, ha szünetet akarna. Mit kell ezen tépelődni? Ha szünet kell, legyen szünet. Döglöttem már bele én is férfiba, de azért lenne bennem annyi tartás, hogy ne teperjek olyan után, aki un engem. Persze voltam hasomló szituban, 1 éven át tűrtem, bár ő nem mondta ki, csak éppen levegőnek nézett. Mivel nem mondta ki, hogy un, próbáltam mindenfélével mentegetni a viselkedését. Én is ennyit tépelődtem ezeken az oldalakon, mint te. Sokat segített is. Végül 1 év vívódás után megmondtam neki, ha napi 20 perc figyelmet kaptam volna tőle, most nem érezném ezt, de inkább fejezzük be ezt az egészet.
Nálunk minden rendbe jött, mert valójában szeretett még, csak egyéb rigolyáim miatt inkább elmenekült tőlem a gépe mögé. De mi ezt meg tudtuk és meg akartuk beszélni. De a nagy beszélgetésre addig ő sem volt hajlandó, míg ki nem mondtam, hogy a szakításon gondolkozom. Akkor elkezdett teperni, ami először visszataszító volt nekem, de egy idő után, lassan-lassan rájöttem, hogy őszinte. Ma már olyan szerelmesek vagyunk majdnem mint az elején. De ha a pofámba vágta volna valaha is, hogy un, akkor nem hiszem hogy agyaltam volna bármiféle megmentésen is. Igaz, azt is kimondta, hogy nem szeret már úgy, a problémáink miatt. Akkor egész este bőgtem, szakítani akartam, de ő azt mondta, ez csak hullámvölgy, amin túljutunk. Túljutottunk, talán. Már jeggyűrűket nézeget, ezt nemrég mondta el, mikor megint valamin kiakadtam.
Amúgy sok sebbel vagyok tele a szavai miatt. De a múltkort is mikor este elalvás előtt azt súgta, hogy ő nagyon szeret engem, és én ezt elhiszem-e, és én csak megvontam a vállam és majdnem bőgtem, mert sokszor egyáltalán nem hiszem már el...másnap azt éreztem, hogy megérte küzdeni. De ebben az egészben volt egy pont, amikor kész voltam elengedni őt és nem agyalni tovább semmiféle megoldáson. Nem az agyalással van a gond, hanem ha az egész azért van, hogy a tetteinkkel irányítani tudjuk a másikat. Néha több értelme van elengedni a dolgokat és nem görcsölni tovább.
Emlékszel, mikor Arany János Juliskája világgá akart menni, mit tett az Édesapa?
"Már fiam, ha elmész, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el:
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel."
Fanyalogva nyúl a kis leány a pénzhez,
Otthon maradásra szinte kedvet érez..."
Az Édesanyja marasztalása nem ért semmit, de mikor megkapta amire vágyott, már nem tudott vele mit kezdeni...
Nem azt mondom, hogy dobd ki a barátnőd, de ha ő kimondta, hogy szünetet akar, akkor adj neki szünetet. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!