Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha nagy volt a szerelem, most miért váltok?
A kérdésemet nem tudom pontosan megfogalmazni sajnos.
Arra irányul, hogy miért váltok el x év után, ha annyira szerettétek a másikat, hogy kimondtátok a holtomiglan-holtodiglant! Vagy akkor mégsem gondoltátok ott komolyan?
Hány év után házasodtatok össze?
Köszönöm mindenkinek a hozzászólását, megy a kezecske :)
És szurkolok mindenkinek, meg magamnak is :)
Bár még nagyon távol áll tőle ez az egész téma, szerelmes is csak egyetlen egyszer voltam de gondolom hozzá szólok:)
A szüleim 7 évig jártak, 2 év házasság után viszont elváltak pedig szerelmesek voltak még akkor is. Állításuk szerint és ezt többen is mondták olyanok voltak mint a tűz és víz. Persze ezek már korábban is kibuktak, hiszen 7 év hosszú idő de képtelenek voltak hosszútávon, gyerek mellett(akkor már megszülettem) összeegyeztetni a számukra fontos értékeket. A dolog érdekessége, hogy külön külön sem találtak rá a szerelemre, de náluk úgy látszik mindez kevés volt. Pedig próbáltak beszélni ezekről.
Nagymamámék 17 évesen ismerkedtek meg és a sírig tartott a szerelmük. Nagyim azt mondja, hogy bár voltak hullámvölgyek amikor a haja égnek állt és nem érzet szerelmet de ez újra és újra fellángolt. A probléma szerinte akkor van, ha két embernek ugyanabban a pillanatban hűl ki az érzése. Az menthetetlen.
Egyébként én is félek azoktól a dolgoktól amiket írtál. Én sem szeretnék válni.:S
L/19
Nagyon sajnálom ami történt, igazából nehéz elhinni, és nagyon remélem, hogy 1000:1 hez vagy kevesebb az ilyen...
Az én apukám is verte anyámat... de már a 2. évben a házasság után.. Katolikus családból származtak (!), egy év levelezés, és járás alatti félrelépés (apám részéről) után összeházsodtak, lettünk mi. Aztán anyám alíg bírt elmenekülni :(
Az ilyen emberek egyáltalán miért vannak? :(
De basszus, az ilyet csak látod, mikor vele élsz együtt!!!
Nem volt olyan, hogy gyerekkorában is utált már mosogatni, meg takaritani, meg ilyenek..
Hány évet éltetek együtt? mielőtt összeházasodtatok?
Amúgy a tisztálkodásról jut eszembe. Volt egy párom, aki nem nagyon mosott hajat,pedig hosszú és göndör haja volt.. két és fél év alatt (azóta már nem vagyunk együtt), sikerült rávezetnem a heti két hajmosásra :) Büszke vagyok magamra :) jahm a férfi 30 éves lesz idén!
Szerintem biztos még nagyon fiatal vagy, ezért sok mindent nem látsz.
Ha megismersz egy embert, az változik az évek során (és NEM külsöleg gondolom), hanem pl. az egyik fél idövel nyugodtabb lesz, és nem szeret eljárni szórakozni, a másik meg nyugtalanabbá válik, és minden héten menne - ez idövel igen nagy konfliktusokat okoz. Vagy az egyiknek, vagy a másiknak idövel eleg elesz abból, hogy úgy éljen, ahogy neki kimondottan rossz. Azt soha nem lehet elöre tudni, hogy ki milyen irányba fog változni.
Az meg, amit irtál, hogy valakit erre vagy arra ászoktatni/leszoktatni - ez csak kevés emberrel müködik, a legtöbb felnöttet MEGVÁLTOZTATNI nem lehet, viszont "konzerválni" sem. Sokan amig nem biztosak a másikban, addig igyekeznek úgy viselkedni, hogy a másiknak tetszenek, ha már összeházasodtak, akkor meg elengedik magukat.
Sok olyan embert ismerek, aki fiatalon kimondottan sokat adott magára (tisztálkodás, öltözködés, takaritás), és idös korára meg elkényelmesedik és elhanyagolja magát is meg a környezetét is. EZT elöre nem lehet látni, mert mindenki máshogy változik.
Lehet, hogy a mostani barátoddal együtt élsz 4-6 évet, utána összeházasodtok, és tiz év múlva jut eszébe - ahogy az egyik válaszoló irta, - hogy nem élt még eleget: ebben az esetben NEKED CSAK annyi a hibád, hogy EGY nö vagy és nem SOK KÜLÖNBÖZÖ. Ez ellen semmit nem lehet tenni, mert ez tény. De van olyan, amikor valamelyik pl. inni kezd - ez az, amivel elöre nem lehet számolni, de tartósan elviselni sem.
A nagynéném huszonvalahány év után hagyta el a férjét, akivel együtt nevelték fel a 3 lányát (akik egy felelőtlen, neméppen mintaférj pasitól voltak). Nagyon rendes férj volt, minden olyan harmonikusnak tűnt, felnőttek a lányok, aztán tavaly hirtelen otthagyta a férjet, mert egyszercsak szerelmes lett, nem akart hazugságban élni, és rájött, hogy nem vele akar megöregedni. Most azzal az új pasival van azóta. Az exérj összeomlott, de szép lassan összeszedte magát és barátnője van.
Az egyik amit mondani akartam ezzel, hogy tényleg nem lehet előre megmondani.
A másik, hogy igenis nem feltétlen az a hibás, aki megcsalnak! Én magamon tapasztalom.. egy ideje folyton megtetszenek más pasik a kapcsolatom mellett, ezek a vonzalmak nemegyszer túllépték azt a szintet, ahonnan már gáz. Konkrétan megcsalás nem örtént, de voltam többször olyan helzetben, hogy lehetett volna, és talán már nem is torpantam volna meg. Pedig a barátom semmit nem csinál rosszul! Tényleg harmonikus lenne a kapcsolat, ha én nem lennék ilyen izgága, impulzusfüggő. Egyszerűen 2,5 éve járunk, és nem okoz olyan intenzív élményt, mint amikor frissen megtetszik valaki, netán kölcsönös. Akárhány csillagot hozna le nekem az égről, ő "csak" ő marad, aki nekem már nem új. Ennyi. (Ennél amúgy sokkal összetettebb a helyzet, érzelmileg is, mielőtt még valaki meg akarná mondani a frankót, de most nem az én lelkiéletemet akartam kifejteni.)
Szóval ha téged megcsalnának, nem kell automatikusan magadat hibáztatni. Arról nem tehetsz, ha x év után nem olyan neki, mintha először látna.
És persze most ne kezdj el parázni, hogy akkor biztos meg is fognak csalni pár év után, mert szerencsére nem mindenki olyan hormonfüggő hülye mint én.
KÖZBEN is változik az ember, sőt!
Mi is régóta ismertük egymást, együtt éltünk, szerelem volt a javából, de sok év sok változás sok esemény, és nem mindig összecsiszolódással jár. Néha összetöri egymást a két kő.
A gyerek születése például fenekestül felforgathat mindent. Mindent megbeszéltek, megterveztek előre, aztán jönnek a ki nem tervelt fejlemények. És nem biztos, hogy egyforma jól veszitek az akadsályt.
Én például sosem gondoltam volna, hogy a férjem, miután megszületett a gyerek, megpróbál majd házicselédnek otthon marasztalni és közben megjegyzéseket tenni, hogy mennyire értéktelen is az amit én csinálok mert az nem hoz pénzt....Ugyanis nem így indult az egész. Ilyenkor jobb lépni, nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!