Semmi nem elég neki?

Na még egy utolsót írok aztán befogom...

Ha te nem veszed el, akkor meg neked nem lenne három szép gyermeked és lehet, hogy rádomlott volna már a ház...honnan tudod, hogy mi lett volna ha?????

Szült neked három gyermeket. Semmi tisztelet nem maradt benned már iránta? Valamit nagyon elrontottatok.

A gyerekeket én nem választanám szét egyébként...az egyetemista is haza fog járni hétvégenként, vizsgaidőszakban, szünetekben (tehát az év felében) kimosni és enni. Hova fog menni? És utána? Még mindig nem fog tudni elindulni egy papírral a kezében olyan könnyen.

Persze ha béke van és maradt még szeretet, akkor megoldható minden. De nem ez jön le sem a kérdésedből, sem a további hsz-eidből.

Nem a "vagyonodért" ment hozzád és neked, no meg a gyermekeiteknek áldozta az életét. Azért gondolj bele a nő helyzetébe kicsit!

Mire föl kap egyáltalán 8 millió forintot?

Költöttek a házra, az rendben van, de vannak neki erről számlái, amivel igazolni tudja?

Szerintem ne adj neki semmit, rakd ki a szűrét, aztán ha nem tetszik neki, pereljen.

A kérdés az, hogy ha megteheted, hogy jó -jobb- körülmények között hagyd a családod egyik felét, akkor miért nem teszed meg ezt?

Csak tippelem, hogy mennyit ér a ház és mennyi megtakarításotok lehet. A ház és hozzá az egyéb ingóságok (autó, megtakarítás, bútorok) mennyit érnek? 40-50 milliót? Ebből szerintem 12 milliót adnod kell (egy tisztességes otthonhoz egy nagyvárosban ennyire szükség van). Ebből vehet egy 3 szobás panelt, ahová a legnagyobb gyerek is hazatérhet bármikor. De 8 millióból mifelénk csak a leglepukkantabb 1,5 szobást vehetné meg.

De hogy magamról is írjak valamit. 30 éves vagyok. A szüleim 16 éves koromban váltak el. Nálunk is apum indult többel (nem egy házzal ugyan, de taxisként már volt komoly megtakarítása). Két házunk volt. Egy kicsi felújításra szoruló és egy nagy háromszintes újépítésű a város legmenőbb részén.

Gondolhatod én maradtam anyuval a kicsiben. A bátyám (21 éves)apuval a nagyban. Persze biztosított apa arról, hogy bármikor mehetek hozzá és mindenben támogat és félretesz nekem etc... Mindent el is hittem és biztos vagyok benne, hogy komolyan is gondolta AKKOR (jó volt a kapcsolatunk, tudom, hogy szeretett).

Szerettem anyuval lenni, nem a pénz meg a körülmények voltak a fontosak, hanem az, hogy végre nyugalom és béke van az állandó veszekedések után.

Egy-két évig még látogattam aput és folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. De amikor egyetemre mentem már nem emlékszem csak egy-egy telefonra. Közben eladta a házat, vett kettő kisebbet. Az egyiket a bátyámnak a másikat magának ahova is került új asszony és született két újabb gyerek. Rólam úgy elfeledkezett mintha a világon se lettem volna sohasem. Három éves a kisfiam. Amikor megszületett felhívtam, hogy szeretettel várjuk, sok boldogságot kívánt, de nem jött el. Azóta sem látta az unokáját.

A bátyámnak van saját lakása, amiben egyedül betegen él.

Én pedig most költöztem haza a kisgyerekkel és a párommal anyuhoz a pici házba, mert túlvállaltuk magunkat a lakáshitellel és nem láttunk más megoldást.

Szóval a te történetedben magamat látom és magamat áldozatnak tartom és igazságtalanságnak, ami és ahogy történt.

Okosabbnak kellett volna lennem a váláskor és anyukámnak is okosabbnak és önzőbbnek kellett volna lennie. Nem is értem miért is értük be a kevesebbel és miért hittük el a sok maszlag ígéretet...