Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kezdenétek 2 (kis)gyerekes elvált apukával?
Mire gondoltok először, ha kiderül, hogy 2 kisgyerek ellenére elvált? (2,4 évesek)
Zavaró, kizáró ok, vagy adnátok esélyt ilyen férfinek? A válás oka mindössze annyi, hogy a felek közti mély érzelmek elmúltak, nem tudnak már párként jól együttműködni és nem akarnak a gyerekeknek rossz mintát mutatni. Inkább legyen mindkét szülő boldog egyedül, vagy mással, mint boldogtalanul együtt. A gyerekeit szereti, az ő életükben részt vesz.
Ezt az elhidegülést el is hinném, ha tinik lennének a gyerekek, de a kisebbik 2 éves, tehát nem egészen 3 éve még boldogan igent mondtatok egy második gyerekre.
Még azt is jobban tisztelném, ha bevallaná, nem az a gyerekes élet, amire számított.
Ha gyermektelen lennék, inkább nem, maximum, ha milliomos lenne az illető.
Mármint, a legtöbb gyermektelen nő szeretne még sajátot is, de azért átlagos magyar ferfinak, családnak szerintem luxus 4 gyereket nevelni anyagilag. Én meg a saját gyerekeimet normálisan akarom felnevelni és félretenni is valamennyit, hogy elindíthassam őket, de most elképzelem, hogy ha a mostani átlsgosan kereső férjemnek lenne még két gyereke, akikre normális gyerektartást fizet, akkor nekünk bele sem férne talán két gyerek.
#42! Ez nem igaz. Statisztikák szerint a 2.házasságok tartósabbak.
Én mostanában biztos nem. Egyelőre elég a saját másfél hónaposomtól megőrülni. Még mindig itt ugrál a fejemen. De legalább remélhetem, hogy egyszer kidől és reggel lesz egy kis nyugtom. Az kéne még, hogy akkor jöjjön a váltás.😂
#42! "Ez nem igaz. Statisztikák szerint a 2.házasságok tartósabbak."
Ez nem mond ellent annak, amit írtam.
Másodszor már jobban meggondolod, hogy 40-50 éves korodban akarod-e újra kezdeni. De hogy a második házasság boldogabb-e, mint az első? Az összes ismerősömnél azt látom, hogy sokkal többet nyel, alkalmazkodik, mint az elsőnél. Ha az elsőnél is így viselkedett volna, az is tartós maradt volna. Csak gondolom 30 körül még az ember azt hiszi, hogy létezik örök szerelem, majd mással jobb lesz, stb. Aztán rádöbben, hogy ja, nem.
#46! Ez viszont ellentmond: "Másodszor már jobban meggondolod, hogy 40-50 éves korodban akarod-e újra kezdeni."
Ennek:
"Az összes ismerősömnél azt látom, hogy sokkal többet nyel, alkalmazkodik, mint az elsőnél."
Logikus lenne, amit írsz, de ha a másodikat azért nem dobod el, mert nem akarod újra kezdeni, akkor már eleve jobban meggondolnád azt is, hogy kivel jössz össze és akkor nem kéne nyelni.
Egyébként én meg pont azt látom, hogy a másodikban boldogabbak. Vagy a harmadikban🤭
#45
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!