Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kisgyerek mellett egy válásból hogy lehet felállni?
(azért ez a katagória, mert leginkább anyukák válasza érdekelne)
A volt férjemmel nem voltak nagy viták, veszekedések itthon, de egy nap vacsora előtt elém állt azzal, hogy ő már nem szeret, nem is hiszi, hogy tudna újra szerelmes lenni belém és válni akar. Derült égből jött a villámcsapás, mert semmi jelét nem láttam annak, hogy ő kifelé menne már a házasságunkból... Azt mondta, nincs harmadik fél, egyszerűen azt érzi, ebben már "nincs több".
Már ettől is a padlóra kerültem, egyedül az 5 éves lányunk tartotta bennem az erőt, miattam keltem ki az ágyból nap, mint nap és próbáltam erősnek látszódni.
Annak ellenére, hogy elméletben nem volt harmadik fél a házasságunk alatt, áprilisban váltunk el, júniusban küldték a barátnőim a közösségi oldalas képeket, hogy a volt férjem eljegyzett egy nőt, kint vannak a tengerpartos-lánykérős képek. Mikor legközelebb jött a gyerekért, mondtam, hogy gratulálok hozzá, de szeretném, ha a lányunkkal először úgy találkozna, hogy én is ott vagyok, szeretném megismerni, kivel lesz a gyerekem. Erre elröhögte magát, hogy azt nem kell komolyan venni, csak ki lett erőszakolva, de nem lesz itt esküvő.
Aha, tegnap mégis volt, mellé még gyűrűk + babacipős képek is kerültek ki azonnal...
Méltánytalannak érzem, hogy 13 év után annyi nincs benne, hogy ezt őszintén elmondja, és a Facebookról értesülök róla, barátnők által.
Valamint, bármennyire is szeretem a lányomat, elbizonytalanodom időről időre, hogy gyerekkel mégis kinek kellek majd, ki akarna magának olyan nőt, aki gyereket is visz a kapcsolatba...
Köszönöm szépen a lepontozast!!
Ennyit a segítő választókról.
Többet nem írok, bogozzátok ki az életeteket!
6 és 2 éves gyerekkel váltam.
Elmondom mit ne csinálj: ne nyomd le az érzéseid (harag, gyász, féltékenység) és vedd fel a mindenrendben maszkot, mert nagyon csúnya idegösszeroppanás lesz a vége pár éven belül.
Amit viszont tehetsz: elmész pszichológushoz. Tök jó barátnővel kibeszélni a dolgokat, de egy szakember segít a negatív érzéseidet feldolgozni, levezetni egészséges módon.
Pszichiáter, pszichológus .
Én nem egy alkalom .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!