Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan engedjem el a férjem, akit szeretek, mint embert, de már nem "úgy"?
13 éve vagyunk együtt, gyerek nincs, mindketten harmincas éveinkben járunk. Nagyjából 5 éve kezdődött el ez a folyamat bennem, hogy bár szeretem őt, de abszolút nem vonzódom már hozzá.
Nyilván ennek voltak fokozatai, most már sajnos odáig jutottam, hogy még egy szájra puszi sem esik jól, összerezzenek, ha hozzám ér, hogy a többiről már ne is beszéljünk. Teljesen kiveszett az intimitás a kapcsolatunkból miattam és úgy érzem, ez már visszafordíthatatlan. Nem vágyom rá tőle. Persze ebből rengeteg feszültség van, mivel ez neki sem jó így.
Úgy érzem szeretem, de nem úgy, mint férfit. Viszont rettentő ragaszkodó típus vagyok, nehéz elképzelnem, hogy soha többet ne lássam őt, márpedig ha elválunk nyilván így lesz. Gondolom ez megszokható idővel, mégis nagyon nehéz...ott a sok szép közös emlék, a rengeteg együtt töltött év...nem mellesleg borzasztóan sajnálom őt, nem ezt érdemelné, ő nagyon szeret engem. De én ezt már nem tudom úgy viszonozni, ahogyan ő várná, ahogyan normális lenne. Tényleg csak már mint haverok élünk egymás mellett, mert egyébként jól kijövünk, de semmi több nincs már részemről. Ő pedig ettől szenved.
Úgy érzem, már csak az idejét rabolom, hiszen a szomorú döntés bennem már megszületett. Mégsem tudom, hogyan engedjem el...
Miért izgatod magad ennyire? Még nem eléggé érett a helyzet. Még van, amiért együtt vagytok. "Úgy érzem, már csak az idejét rabolom, hiszen a szomorú döntés bennem már megszületett. Mégsem tudom, hogyan engedjem el..."
Nem kell ma döntened és szakítanod, ha nem tudsz vagy nem akarsz. Vagy ő vagy te, valamelyikőtök majd szól, ha elég.
Kedves 24. hozzászóló!
Köszönöm szépen, ez nagyon hasznos volt, elgondolkodtató a másik oldal szemszögéből látni a dolgokat.
Hasonló dolgokat mondott egyébként a férjem is már nekem...szóval, bár nem vagyunk egyformák, sajnos ő is hasonló dolgokon megy keresztül mellettem, mint amiken te mentél...borzasztó ez. De azt is tudom, ha kimondanám, hogy legyen vége, az még nagyobb fájdalom lenne neki, még így is, mert szeret. És nekem is az lenne...de nem megy...a szívem naponta belefacsarodik a gondolatba, mikor nézem a kis tárgyait a lakásban, hogy mi lesz, ha ő már nem lesz az életem része...és nem az egyedülléttől félek.
Egyszerűen ő az életem része, hozzám tartozik, nem tudom végleg elengedni csak úgy...kirakni az életemből egyik pillanatról a másikra...én nem tudom más ezt hogyan csinálja...
Még az is jobb lenne ennél, ha ő mondaná, hogy legyen vége.
És borzasztóan önző vagyok, mert úgy érzem, olyan lelki támaszom nem lesz még egy soha, mint amilyen ő. Amióta ismerjük egymást töretlenül bízhatok benne és számíthatok rá mindig, minden helyzetben. Az ilyen nagy kincs és ritka mint a fehér holló.
De ez így nem párkapcsolat, ha nem vonzódom hozzá, csak mint támasz és biztonságot adó személy (nem anyagilag!) van jelen az életemben. Szeretet van, bizalom van, rengeteg sok közös van bennünk...de ez így max barátság...nem? Vagy ez törvényszerű, hogy X év után ennyire ki tud veszni az a bizonyos dolog egy kapcsolatból?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!