Hogyan engedjem el? Segítséget kérek. Ha szeretem még, de muszáj befejezni a kapcsolatot vele.

Miért érzed úgy,hogy be kell fejezned a kapcsolatot vele? Nem tudtok leülni és megbeszélni a dolgokat?

De haezek nem opciók akkor mondd el neki az indokaidat,majd pedig kezdj olyan dolgokat csinálni amit a mindennapokba is teszel (suli vagy munka)

Barátokkal,ismerősökkel találkozás,akár kibeszélni magadból a történteket.

És idő után egyre jobban csillapodni fog az érzés.

De mindenképp legyél vele fer partner és ne intézd el a szakítás egy üzenetbe,állj elé és mondd el. Ne kelts benne már több reményt,ha biztos a döntésed.

De ez nem jó megoldás,hogy elfut a probléma elöl. Szépen hozzá kell vágni,hogy fontos e neki ez a kapcsolat neki vagy sem?

Ami nem megy nem kell eröltetetni.

De az a normális ha mindketten fer partnerek vagytok.

Szerintem írj neki,és tedd fel neki ezt a kérdést. És mondd el neki,hogy szeretnél erről beszélni vele mert ez máshogy nem működik.

Ha pedig nem hajlandó akkor te megpróbáltad nincs másmegoldás ha tényleg úgy érzed,hogy ezt akarod tényleg végitvetni a dolognak.

Fájni fog,nem is kicsit. De az idő segít.

Kedves Kérdező!

"...nem lehet vele beszélni,mert elfut és elbújik a probléma elől, és a megoldást is tőlem várja."

Ez olybá tűnik, hogy ha nem akar szembe nézni a problémával, ami - gondolom - kettőtök problémája és nem CSAK Neked, vagy neki probléma..., akkor ez azt jelenti, amit mondtál is: - "Gyerekesen viselkedik."... tehát gyerek. Úgy értsd (helyesen), hogy mentálisan gyermek. Vagyis gyermeki gondolkozású. (Rengetegen vannak napjainkban is)

Ha viszont gyermeki elmével gondolkodik... és csakis Tőled várja a megoldást... Hát ez kikre jellemző viszonyulás? Hát a gyermekekre, akik Anyjuktól/Apjuktól várják a segítséget, a MEGOLDÁST. Ha éppen problémájuk akad...

És ha egy olyan családból való... ahol a szülők mindig is ÚGY SEGÍTETTÉK a gyermeküket, hogy megoldották (a gyermek helyett) a problémákat...(pl. a házi feladatot, rendcsinálás, takarítás, egyebek), ott bizony a gyerek - hogy úgy mondjam - félre lett nevelve. Ezért aztán... ez nem a gyermek hibája, hanem a szülői félre-nevelés esete. Aki gyermek későbbre felnőtt, de még hordozza magában a "megoldó-képletet", vagyis az anyai/apai gondoskodás nimbuszát.

Erre (is) szokták mondani: - A pokolra vezető út CSUPA JÓINDULATTAL van kikövezve! - A szülő (túlontúl is) jóindulatú... és félti-óvja gyermekét a megterhelésektől... inkább megcsinálja helyette a munkát (házi-feladatot, egyebek), megoldja a gyermek "problémáját"... ahelyett hogy MEGMUTATNÁ, hogyan kell megoldania EGYEDÜL egy FELADATOT, amit egyébként "problémaként" konstatál.

Érzed az óriási különbséget? Feladat --> Probléma ... vagy... Probléma --> Feladat

(A pesszimista ember minden feladatban problémát lát, míg az optimista minden problémában feladatot!)

Akkor most döntsd el, hogy Ki is az, akivel nem vagy képes dűlőre jutni. Ha nagyon pesszimista lelkületű, akkor vigyázz, mert magával ránt...

Ha viszont optimista... akkor miért is nem áll a problémához konstruktívan? Feladatként? Hogy azt MEGOLDANI kell, nem pedig halogatni, vagy minden terhét rád lőcsőlni. Mivel hogy Te NEM VAGY az anyukája/apukája.

Elviekben az egyenrangú és egyenjogú TÁRSA kéne hogy legyél. Az pedig 50-50%-os konstruktív hozzáállást jelent. De még akkor is így van ez, ha történetesen... neadjúristen egy kitalált, vagy képzelt problémáról is volna szó. Ami mondjuk elsősorban a Te kitalációd... s mondjuk nem is valós probléma, hanem csak a Te tudatodban létezik. Ha ez lenne, még akkor is... sőt annál inkább konstruktívan kéne hozzáállnia a Te problémádhoz. Mert akkor az Ő kezében lenne a megoldás kulcsa... Ami - úgy tűnik az elmondásod alapján - ,hogy nem ez áll fenn. (Bár erre mérget azért nem vennék... Ugyanis ily rövid "eset-feltárásból", történet leírásából ez azért még 100%-ban közel sem derülhet ki. Őt is meg kéne hallgatnunk... hogy Ő mit mond.)

Szóval... igaza lesz "nadina1900" válaszolónak abban... hogy ami (tartósan) nem megy, azt nem kell erőltetni. Ha csak nem vállalod fel, hogy anyja/apja helyett minden probléma "megoldója" leszel EGY-SZEMÉLYBEN.

No de... ha viszont "anyáskodni" próbálnál felette (mert ez az lenne)... az nem túl jó ómen egy párkapcsolatban... ezzel azért remélem tisztában vagy. Szeretni lehet egy embert anyaként/apaként is... Ezt tudjuk... s tudják mindazok, akik voltak már anyák/apák. De egy PÁR-KAPCSOLAT nem erről szól. Az nem tűri el az egyoldalú, tehát nem egyenrangú kapcsolatot. Ahol az Egyik fél ... elvárásokkal van teli... a Másik meg egyfolytában csak teljesít, mindent megold. Hja... Ezt Neked kell érezned, hogy így van-e...

Hogy hogyan engedjed el? (Nadinának ebben is igaza van: "Fájni fog,nem is kicsit. De az idő segít.")

Én azt javaslom... oly könnyen, mint ahogyan Anya/Apa elengedi a gyermekét, amikor az le akar válni tőle... vagy mint ahogy a sasmadár kilöki fiókáját a fészekből, hogy ... most már repülj-szárnyalj galambom és áld meg a helyed a nagyvilágban, de mostantól már egyedül(!)... mert nem leszek folyton az árnyékodban, hogy helyretegyem azt, amit nem tudsz magad elintézni.

Ez maga a küszöb átlépése az ÉLETBE. Mindenkinél bekövetkezik... előbb, vagy utóbb.

Ez véleményem és javaslatom. Nem több annál.

Az ERŐ legyen Veled!