Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki mit tenne ebben a helyzetben? (bővebben lent)
Figyelt kérdés
A szitu nagyjából a következő: 2 hónapos a kisbabám, akit az apja nem akart, hogy megszülessen. Szakított velem mikor terhes lettem, mert nem vetettem el a babát. Nem érdekelte a 9 hónap alatt, és még most sem látogatja. Oké én akartam, valahol megértem. De lassan felőröl ez a helyzet, hogy nem kell neki, de engem folyamatosan lejárat mások előtt a munkahelyemen, lek.urváz, mert nem az lett amit ő akart. De ugyanakkor dicsekszik vele, hogy látta a gyereket, mert már addig erőltettem, hogy egyszer sikerült vele véletlen találkozni. Ezt persze ő teljesen másképpen adja elő mindenkinek. Az apaságát nem ismerte el a gyámügyön, most bíróságon van az ügy. Tudom, hogy a gyereknek szüksége lenne az apjára, de ilyen emberre, aki csak a bosszúra akarná felhasználni ellenem? Mi lenne a jó megoldás? Az, hogy inkább lemondok a gyerektartásról, és ne legyenek jogai a gyerekhez? Én hiába próbálnék normális viszonyt kialakítani a gyerek érdekében, nem hajlandó velem még beszélni sem, de ugyanakkor jön, hogy neki jogai vannak? Nem merném odaadni ha nagyobb lesz, mert félek, hogy ellenem uszítaná az egész családja. A szülei sem látták még, megmondta nekik, hogy majd csak akkor nézhetik meg, ha meg lesz a dns vizsgálat. Mondanom sem kell a gyerek kiköpött apja! Már azt sem bánnám, ha semmilyen viszonya nem lenne a gyerekhez, de ez amit művel már elviselhetetlen.
Majd ő keres, ha látni akarja a gyerekét. Ha nem keres, nem akarja látni, hiába cirkuszolsz rajta.
a biróság meg fogja állapitani a gyerektartást, amit ezentúl vonni fognak a béréből és te megakapod. Ennyi.
Mégis miről akarna veled beszélni?
Az meg, hogy a munkahelyeden mocskol és te nem tudsz védekezni, hát: házinyúl szabály helyessége... Tudtad, mikor összejöttél vele, hogy ez benne van a pakliban. Sajnos visleni kell a következményeket, ha kollegával jössz össze.
2010. szept. 29. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
32/66 anonim válasza:
Ja és az a vicc,hogy az anya egy olyan csókától lett terhes,aki 24szer kidobta,azaz ebből kiderül,hogy tényleg csak azért kellett a gyerek,hogy maga mellett tartsa a férfit!
Gratulálok,taps taps taps!
2010. szept. 29. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
33/66 A kérdező kommentje:
Nyilván az ő fejébe idegenként senki sem tud belelátni, hogy mit akar, most már még én sem. Ha normális viszonyt tudna kialakítani velem akkor örülnék ha törődne a gyerekkel, de ha csak azért akarja látogatni, hogy ezzel nekem fájdalmat okozzon, mivel én már nem kellek neki, akkor inkább ne is jöjjön! Mert az eddigi viselkedéséből teljesen ez jön le! Voltak olyan kijelentései, hogy látni sem akarja a gyereket, aztán meg hogy mindent megtesz, hogy ő nevelhesse, meg majd a bíróság eldönti, ilyenekkel fenyegetőzik.
2010. szept. 29. 09:52
34/66 A kérdező kommentje:
9:49-es! Én is gratulálok neked, ha unatkozol akkor más elfoglaltságot keressél magadnak! Biztos még nem éreztél olyat, hogy annyira szeretsz valakit, hogy szeretnél tőle egy kisbabát. Ő ezt nagyon jól tudta!
2010. szept. 29. 09:55
35/66 A kérdező kommentje:
Hogy miről kéne beszélnünk? Mondjuk az elkövetkezendő pár évről, hogy ki mit szeretne.
2010. szept. 29. 09:56
36/66 anonim válasza:
" Ha normális viszonyt tudna kialakítani velem akkor örülnék ha törődne a gyerekkel, de ha csak azért akarja látogatni, hogy ezzel nekem fájdalmat okozzon, mivel én már nem kellek neki, akkor inkább ne is jöjjön! "
Ez komoly? Te azt város,hogy TÉGED fogadjon vissza,veled legyen jóba? EZEK UTÁN?? Da ha téged utál,és tőled nem akar semmit akkor ne is jöjjön a gyerekhez??
Neked nem is az apasági kötelességgel van bajod,hanem avval,hogy nem tudod magadhoz láncolni azt a szerencsétlen embert!!!
ÚRISTEN! Nálad valami nagyon nem stimmel!!
JA! Ha gyerektartást kell fizetnie,akkor olyan nincs,hogy nem látogathatja a gyereket mert téged nem akar,mert veled nincs jóba..Attól még utálhat,és viheti a gyereket amikor láthatási idő van...
2010. szept. 29. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
37/66 anonim válasza:
Fáj az igazság?Magadat buktatod csak le,hogy neked a pasi kellett,nem a gyerek.
2010. szept. 29. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
38/66 anonim válasza:
javítok* város=várod
2010. szept. 29. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
39/66 anonim válasza:
Nem kell erőltetni azt ami nem megy. Én megkérdezném tőled, igazból mit is akarsz, mert már az apát rég elvesztetted, nem is egyszer. Szerintem a kapcsolat egyoldalú volt/van. Volt itt egy sztori amiben az anya nem kereste a kislány apját semmilyen ürüggyel, s azt hiszem ma már 17 éves. Egy jó példa.
2010. szept. 29. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
40/66 anonim válasza:
Amúgy ha szeretnéd,akkor az ő véleményét nem kellene tiszteletben tartani,hogy nem akar gyereket?........
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!