Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Ki mit tenne ebben a helyzetbe...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ki mit tenne ebben a helyzetben? (bővebben lent)

Figyelt kérdés
A szitu nagyjából a következő: 2 hónapos a kisbabám, akit az apja nem akart, hogy megszülessen. Szakított velem mikor terhes lettem, mert nem vetettem el a babát. Nem érdekelte a 9 hónap alatt, és még most sem látogatja. Oké én akartam, valahol megértem. De lassan felőröl ez a helyzet, hogy nem kell neki, de engem folyamatosan lejárat mások előtt a munkahelyemen, lek.urváz, mert nem az lett amit ő akart. De ugyanakkor dicsekszik vele, hogy látta a gyereket, mert már addig erőltettem, hogy egyszer sikerült vele véletlen találkozni. Ezt persze ő teljesen másképpen adja elő mindenkinek. Az apaságát nem ismerte el a gyámügyön, most bíróságon van az ügy. Tudom, hogy a gyereknek szüksége lenne az apjára, de ilyen emberre, aki csak a bosszúra akarná felhasználni ellenem? Mi lenne a jó megoldás? Az, hogy inkább lemondok a gyerektartásról, és ne legyenek jogai a gyerekhez? Én hiába próbálnék normális viszonyt kialakítani a gyerek érdekében, nem hajlandó velem még beszélni sem, de ugyanakkor jön, hogy neki jogai vannak? Nem merném odaadni ha nagyobb lesz, mert félek, hogy ellenem uszítaná az egész családja. A szülei sem látták még, megmondta nekik, hogy majd csak akkor nézhetik meg, ha meg lesz a dns vizsgálat. Mondanom sem kell a gyerek kiköpött apja! Már azt sem bánnám, ha semmilyen viszonya nem lenne a gyerekhez, de ez amit művel már elviselhetetlen.
2010. szept. 29. 08:48
1 2 3 4 5 6 7
 1/66 anonim ***** válasza:
23%

Igaza van az apának,igaz azért mégsem k*rvázni kellene téged,de igaza van!Szerintem....

Elvárod a gyerektartást,holott ő mondta előre,hogy nem kell neki a gyerek.....Mit képzelsz te?

2010. szept. 29. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/66 anonim ***** válasza:
62%
Nézd, itt egyértelműen kiderül, hogy egyáltalán nem akarja a gyereket. Ezt hiába próbálod erőltetni, nem lesz jobb. Ilyet nem lehet erőltetni. Hidd el, a gyereknek sem lenne jó, ha tudná, hogy nem is akarja, szereti az apja, csak anya ráerőltette. És valamilyen szinte ezt te is vállaltad, hiszen tudtad, hogy nem akarja a gyereket! Szerintem felejtsd el a gyerektartást, és vele együtt az ő apai jogait. Meg fogsz majd ismerkedni egy olyan férfival, aki téged is és a gyereket is szeretni fogja. Akkor lesz "apja" a gyereknek!
2010. szept. 29. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/66 anonim ***** válasza:
27%
Ne keljen sem a gyerektartás és így nem is kell látogatnia őt!
2010. szept. 29. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/66 anonim ***** válasza:
62%
Ha akkor sem akarta a gyereket, amikor terhes lettél, akkor gondolhattad, hogy így lesz később is. Nem kell erőltetni a dolgot, mert csak rosszabb lesz. Hagy a csudába azt, aki, aki csak k*rni tud, de felelősséget vállalni nem.
2010. szept. 29. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/66 anonim ***** válasza:
63%

A gyerektartásról nem lehet lemondani.

Ha nincs apasági nyilatkozat, és az apa nem hajlandó elismerni a gyermeket, a bíróság kér DNS vizsgálatot.

Ha az apasága fenn áll, gyermekelhelyezési per lesz. Ebben megállapítják a gyermektartás összegét, a láthatási rendet és ugye elhelyezik valakinél a gyereket.

Ha ez megtörtént, az apának jogai és kötelességei lesznek: joga beleszólni a gyerek életébe, lakhelyének meghatározásába, életpályájának kijelölésébe-magyarán kell a beleegyezése az iskolaválasztáshoz. Kötelessége lesz a gyermektartást fizetni.

Ha semmilyen viszonyt nem szeretnél fenntartani az apával se te, se a gyerek, kérvényezni kell a szülői felügyeleti jogának megszüntetését és a láthatási jogának megvonását.

Ennek feltételei vannak, úgyhogy nem egyszerű...

2010. szept. 29. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/66 anonim ***** válasza:
80%
Ja és a nevetséges az egészben az, hogy gyermektartást még akkor is fizetnie kell, ha a szülői felügyeleti jogát megvonják....
2010. szept. 29. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/66 anonim ***** válasza:
100%
Én hagynám apukát a francba...
2010. szept. 29. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/66 anonim ***** válasza:
61%

Ilyenkor szívesen megkérdezném tőled,hogy most így jobb neked? Volt értelme ennek az egésznek? Mert szegény gyerek fog szenvedni ettől a legtöbbet..

Bár azt sem értem,hogy most mi a gondod.Az gyerek apja ennek az egésznek nagyon ellene volt.Ő nem akart utódot,de te nem hallgattál rá.Gondolom jött a szokásos szöveg: "nem vetetem el,ha nem kell neki akkor sem! Megbirkózom vele bla,bla,bla)

Nos,akkor itt az ideje,hogy saját magad boldogulj..Miért nem hagyod békén a pasast..Ennél jobban már nem lehet felvilágosítani senkit,hogy nem akar részese lenni a gyereknek..

Bár qrváznia nem kéne,de biztos azért teszi,mert dühös,hogy valamilyen szinten az ő életét is tönkretetted..

2010. szept. 29. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/66 anonim ***** válasza:
60%

A saját öünzőségedet és a felelőtlen ségedet miért varrod az ő nyakába? Nem akarta a gyereket,te viszont inkább megtartottad,mert azt hitted,hogy majdcsak lesz valahogy!

Egy gyerek nem csak az apának felelősség,hanem az anyának! Inkább az abortusz,mint a nyomorba szülni egy gyereket!

Hagyd békében,és ha TE akartad ennyire a gyereket,akkor gondoskodj róla egyedül!

2010. szept. 29. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/66 anonim ***** válasza:
30%
az a vicc,hogy a csaj széttárja a lábát mindenkinek,majd terhes lesz,kell a pasi,magánál akarja tartani,nem bírja,ész nélül megtartja a gyereket,majd kell neki a lóvé,annak ellenére,hogy az apa nem akarta.pénzéhes szuka,aki a gyerekéből és a dugásból él meg,azaz mégiscsak igaza van az apának..
2010. szept. 29. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!