Mi volt az utolsó csepp?

Azoktól az anyukáktól vagy apukáktól szeretnék kérdezni, akik pici gyerekkel és babával döntöttek úgy, hogy külön mennek a házastársuktól.

Egyre jobban efelé dől a mérleg bennem, de nem merem meglépni. Apa nevére jön a GYED is, tehát semmi bevételem nincs csak a családi pótlék. Bár talán meg tudnánk egyezni, mivel a GYED a pici után azt hiszem engem illetne, ha szétmegyünk. Én maradnék a házban a gyerekekkel.

1 dolog tart vissza. Nem hiszem, hogy végig tudnám csinálni, mindent megoldani egyedül. Félek az egyedülléttől. 8 hónapos a babám éjjel még 3x kel enni, és a 4 évessel nyilván foglalkozni kell. Nappal én vagyok velünk, fél 5-ig, és jól esik mikor a férjem átveszi őket amíg szusszanok. Nincs jogsim, a kocsi az ő nevén van, ha betegek orvoshoz is nehézkes lenne elvinnem őket.

Ezek amik visszartanak.

Férjem depressziós, egyre jobban benne van és hiába orvos, hiába 100 féle gyógyszer már, nem segít semmi. Az orvos azt mondta, hogy elég neki egy szó, hogy olyan állapotba kerüljön amilyenbe szoķott. (Kontroll totál elvesztése, el akar menni, ő szar, veri a fejét a szekrénybe, kiabál, visít, ordít, sír)

Már most ott tartok, hogy nem merek neki mondani semmit, nehogy ez legyen.

A két gyereket nem szeretném így nevelni. Kértem már sokszor, hogy változzon stb..semmi változás.

Egyszerűen nem lehet rá építeni, nem érzem magam biztonságban mellette, nem érzem biztos pontnak az életemben. Ha nem depis nincs vele gond, de ez már nekem sok. Én is rámegyek, érzem.

Kíváncsi vagyok ti mikor léptétek meg az utolsó lépést és mondtátok azt, hogy mostmár elég?