Melyik viseli meg jobban a gyereket : ha együtt maradunk úgy, hogy nem szeretjük egymást és folyton veszekszünk, vagy ha elválunk?

Az a baj, hogy mindkettő.

Ha valaki megteheti, a nyílt, szimbiózis kapcsolat a legideálísabb, de ne felejtsük el, hogy felnőttként is a gyermeked lesz, ugyan úgy meg fogja viselni, maximum könnyebben fel tudja dolgozni. (tapasztalat)

Mi így éltünk, a 18 éves gyereket is megviselte de Ő gyorsabban fel tudta dolgozni mint a 14 éves.

Szépen, mosolyogva, viccelődve váltunk el, még a bíró is ránkförmedt, hogy nem fog így szétválasztani minket.

Nem értem miért kell egymás torkát elvágva elválni.

Megbeszéltük, nem tudtunk már együtt élni, kihült, próbáltok megjavítani, de mivel egymásnak telejesen az ellentétei vagyunk, nem ment.

Voltak szép és vicces emlékek, és amikor a bírónő felhozott valamit, kitört belőlünk a nevetés.

Majd minden nap meglátogattam a gyerekeimet, segítettem Őket amiben tudtam, még is a kisebbik minden jegyét lerontva, bugdácsolt utána.

Előtte 4-es 5-ös tanuló volt kéttannyelvű suliban, a válás után volt amikor már pótvizsgáznia kellett.

Sokat kellett velük beszélgetni, hogy Ők is fel tudják dolgozni, de nagyon nehezen ment.

Attól függ...

Az se jobb, mikor válás után megy tovább a harc, a szülők fegyverként használják fel a gyereket, és továbbra se tudnak kommunikálni. A legkisebb dologból két órás telefonon ordítozás megy. Az egymás köpködése a gyereknek, a másik ellen nevelés, stb... Sajnos a legtöbb szülőpár pont ezt csinálja válás után.

Mellette anyagilag is padlóra kerülnek. Tévhitekkel ellentétben egy válásból egyik fél se tud anyagilag jól kijönni. Jön a fillérezés, a megszokott életszínvonal jelentős csőkkenése, és további marakodás a gyerektartás miatt.

Ahol már válás előtt is mindennapos a veszekedés, ott ez varázsütésre nem szűnik meg, csak rosszabb lesz.

Természetesen az se jó, ha nem váltok el, és mindennapos a veszekedés.

Az lenne a legjobb, ha ti ketten leülnétek, és rendeznétek a helyzetet. Akàr külső segítséggel (családterápia, mediátor, párterápia, stb.). Ebbe belefér az is, ha bezárjátok, hogy párként nem működtök, és a házasságotoknak vége. De a "közös munkának" nincs, és ezekre koncentrálva rendezitek a konfliktusokat. (Egyébként meg szabadon kereshet párt mindkét fél.)

Mi a veszekedések fő oka?

Én a "gyerek" szemszögéből azt tudom nyilatkozni, hogy bárcsak elváltak volna a szüleim anno. Gyakorlatilag az egész gyerekkorom, amióta erre emlékszem és fel tudtam fogni, arról szólt, hogy azt hallgattam, a szüleim hogy veszekednek. Zengett a ház tőlük. Még kamaszként egyszer megkérdeztem anyámat, hogy ugyan mégis miért nem válnak el, és akkor az volt a válasza, hogy a tesóm és miattam. Hát, köszi, mi igazán nem kértük ezt. Gyomorgörccsel jártam haza akárhonnan érkeztem és érettségi után az első utam külföldre vezetett egyetemre, ahogy a bátyámnak is, konkrétan menekültünk abból a közegből. És nem is jártunk haza, csak karácsonyra meg ilyesmi, pedig amúgy nem mentünk olyan messzire, hogy ne tudtunk volna gyakrabban hazalátogatni.

A tesómnak azóta sincs párkapcsolata, 32 éves lesz idén. Bizonyára sok minden közrejátszik, nem azért, de minthogy egy jó megjelenésű, jó fej, jól kereső stabil hátterű pasiról beszélünk, gyanítom ez a szülői háttér elég erősen hozzájárul a dologhoz. Én a magam részéről már kamaszként elhatárolódtam a szüleimtől, tudomásul vettem, hogy ezekkel az emberekkel élek együtt, de alapvetően nem tekintettem úgy, hogy közöm van hozzájuk, elég zűrös kamaszkor után végül egész jól alakult az életem, de azért belátom, hogy ez pusztán szerencse kérdése volt. Ilyen alapon élhetnék én is most egy abuzív házasságban, ahol semmibe vesznek és az számít normális beszélgetésnek, amit a másik háztömbben is hallgat mindenki, merthogy a szülői példa az ez volt.

Ha a férjemmel egyszer elromlana a kapcsolatunk, ezt megbeszéltük, hogy csak a lányunk miatt nem fogunk együtt maradni. Neki is hasonló háttere van, ő is megsínylette, hogy a szülei nem váltak el, mert "a gyereknek teljes családban kell felnőnie", de ez nem egy teljes család. Ez nem család így. Rossz példát lát és sérül.

Ha normálisan váltok el, békésen, és nem használjátok a gyereket fegyverként, akkor érzékenységtől függetlenül garantálom, hogy sokkal jobban jár, mintha miatta együtt maradtok, és ő érzi a tudatalatti vádat részetekről, hogy ez az egész nem így lenne, ha ő nem lenne.