Miért nem érti meg a párom, hogy soha többet nem akarok másik gyereket szülni?

Nem tudom, hogy én kattantam be, vagy ő ennyire ilyen. Van egy 2 éves kislányunk, amióta megszületett soha nem voltunk kettesben egy napra sem. Mondtam neki, mivel borzasztó szülésem volt úgy, hogy császár lett a vége, én soha többet nem akarok gyereket vállalni, mert majdnem elvesztettem a kislányomat. Megyünk lefelé a lehtőn rendesen, ezt érzem. Amikor hazajöttem a kicsivel a kórházból, itt álltam egyedül, szülői segítség nélkül egy kisbabával.

A gondok akkor kezdődtek el, amikor meglett a kislány. SEMMI közös programunk nincs. Én itthon voltam vele ugye egész nap, hazahött este 7-kor és annyit sem lehetett rábízni, hogy kenyeret vegyen, ha jön haza és tulajdonképpen semmire sincs tekintettel.

Egy Isten hátamögötti községben élünk, ahol még munka sincs. Persze neki jó, mert home office-ban dolgozik és nem fogunk költözni, ha akarnánk sem tudnánk.

Én viszont most kezdtem el a doktorit és bizony a következő félévtől oktatóként fogok dolgozni és el fogom fogadni a munkalehetőséget az ösztöndíjam mellé. Hülye lennék még egy gyereket szülni , mellesleg házasság nélkül. Sajnos elkövettek azt a hibát, hogy belemetem a házasság nélküli gyerekvállalásba. Nem hogy gyereket nem szülök neki, de már most érzem, hogy itt sem fogok maradni.

Persze lehet jönni most azzal, hogy ha tudtat előre bla bla.. Nem, nem volt ilyen és sok férfi teljesen kifordul magából, ha megvan a gyerek.

Nálunk a tipikus eset az, hogy engem elhagytak a szüleim és ergo senkihez sem tudok fordulni és fogni a gyereket.

Tudom, piti dolog ez is, de pl ma voltunk a közelei városban. Arról volt szó, mivel be van gyulladva a karom, segít cipelni a dolgokat. Errefel kirakott a bolt előtt, mint egy csomagot és ő gondolt egyet és elment a fordrászhoz.

Annyira, de annyira elegem van már belőle. Szó szerint elkap az undor, ha egy légtérben vagyok vele. Még hogy még egy gyerek, hát nem vagyok hülye.