Társkereséskor ismerkedés mely fázisában érdemes elmondani hogy vak vagyok? (bővebben lent)

Számomra ez rendkívül nagy dilemma és nagyon megnehezítette mindig a társkeresést. Adatlapomra kiírtam, mert úgy gondoltam: senkit sem szeretnék becsapni, tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb esetben ez nagy hátrány.

Több mint 10 évig próbálkoztam társkeresőn, első pár hónapban, amikor nem írtam ki adatlapomra vakságom tényét, fotóm alapján volt érdeklődés, nagyon szimpatikusnak találtak. Miután megtudták e tényt levelezésünk során, azonnal eltűntek, soha többet nem írtak vissza.

Ha adatlapomon olvasható volt e tény, akkor szinte soha nem írtak vissza, adatlapon kiírtam, hogy a 3 betűs "nem" szócskát is megértem, ha közlik velem.

Legrosszabb az volt, amikor valaki ugyan visszaírt, de elkezdett védekezni (tudnám minek, én indoklást nem kértem).

Kifejtette például, hogy ápolónő és párját nem szeretné ápolni, éppen elég a munkája során ápolói feladatait teljesíteni, volt aki arra hivatkozott, hogy grafikus és "túlságosan vizuális típus".

Ismerettségi körömben van olyan eset, amikor valaki nem mondta meg, hogy nem lát, leveleztek kb. 1 évig, találkozás előtt megmondta, a másik fél nagyon megsértődött, kiborult.

Egy idő után túltette magát ezen, mert nagyon szimpatikus volt neki a másik, találkoztak, egymásba szerettek, összeházasodtak, nagyon boldogok. Ha megmondta volna vaksága tényét az illető azonnal, e kapcsolat sem jött volna létre.

Az emberek nagy részének fejében olyan kép él a vakokról, hogy "felügyeletre szorulnak", "ki kell őket szolgálni", "öltöztetni-vetkőztetni, etetni-itatni kell", "nem önellátóak", stb. Időt sem fordítanak semmiféle megismerésre, vagy egyáltalán megkérdezni bármit.

Aki volt barátnőm, őt se társkeresőn ismertem meg, hanem más internetes fórumon.