Engem általában úgy kedvelnek az emberek, mint valami akciós ételkupont. Mit tehetnék, hogy ez megváltozzon?

Amúgy tényleg nem biztos, hogy bármi "baj" van veled kérdező, csak elcsigáz lelkileg a sok negatív tapasztalat amit magadra szedtél. Nem ismerünk, nem tudjuk a konkrét háttered, de a környezeti hatások mindenkire hatnak akár tudat alatt.

Nekem pl ami közös volt az összes kapcsolatomban, hogy a szüleikkel nem volt sose felhőtlen vagy éppen rossz volt a viszony és gyakran panaszkodtak arra, hogy nem találják a helyüket, nem értik meg őket. Nekem a családom elég balanszos volt, jó volt a kapcsolatunk is, ahogy a barátaim is jól megvannak a családtagjaikkal. Az enyémben ott a "hiba" hogy a szüleim meghaltak. Édesanyám 17 apám 20 éves koromban. Nem tudom, hogy a lelki fejlődésemnek ez mit ártott vagy nem ártott, de úgy érzem voltam már annyira kifejlődve, hogy ez negatív hatást gyakorolt rám. Nekem ami környezeti tényező az az, hogy nekem nincs védőhálóm, baromira észnél kell lennem és kb mindent egy lapra kell feltennem ez pedig néha nyomasztó/fárasztó, de leginkább azt mondanám rá, hogy kívülről nézve magam szomorú belülről semleges. Na így próbálok egyensúlyozni aközött a feltétlen jó között, amit itthon kaptam és tanultam a világról és aközött, amilyen a világ valójában. Nem tudom, hogy emiatt vagy más miatt, de ahogy mondtam, mindig olyan lánnyal sikerül találkoznom, aki lelkileg elég nyúzott állapotban van, nyúzottabban, mint én és egy ideig nagyon jó és jó hatással vagyunk egymásra, aztán a lány kezd beleunni vagy keseredni az egészbe, pedig minden ugyan olyan...jó. A jónak szokás örülni és azt kéne, de folyton az van, hogy minden jó és elkezd neki nem örülni, keresgélni, hogy akad-e valahol valami, amin lehet mérgelődni, szomorúnak vagy gondterheltnek lenni.

Szóval lehet, hogy nincsen semmi különös, csak egyszerűen egy ilyen korban élünk és ez ilyen.

32/f

Túlparáztad. Mivel értelmes vagy, az efféle fölösleges szorongásaidon szerintem simán lehetne kognitív terápiával (a probléma racionalizálásával) segíteni.

Nem gondoltál még arra, hogy megtanulj relaxálni?

Szerintem meg jó szülő lesz belőled, mert érdekel. Ami meg érdekel, azért lelkesedsz, azt a kölykök meg csipázzák :)

32/f

"Néha egyébként azt gondolom, hogy egy menthetetlen roncs vagyok és ezen már nem tudok se én, és más se változtatni."

Ez azért nem igaz, mert senki sem egy statikus valami, minden ember folyamatosan változik. Még az is, aki azt hiszi, hogy nem, vagy akivel kapcsolatban a környezetének nem tűnik fel. Maximum utóbbi lassabb tempóban.

Ha valaki ennek tudatában van, hogy akár akarja, akár nem, de mindig változóban van, akkor ennek a változási folyamatnak akár irányt is szabhat. Úgyhogy a te kezedben van önmagad irányításának a lehetősége, kérdés, hogy élsz-e vele.

"Egyre rosszabb és üresebb ember lettem."

Ez nem csak nekem nem tűnik így, de még sok más itt fórumozó társamnak sem.

Szerintem inkább arról lehet szó, hogy egyre pocsékabban érezted magadat a bőrödben, és valamiért lesújtó véleménnyel vagy magadról. Viszont, és ezt saját tapasztalatból mondom, különösen depresszió esetén az ember, ha amúgy sem valami jó az önértékelése, hajlamos teljesen irreális mértékben lesújtóan vélekedni önmagáról.

Mondjuk, most már kezdek kíváncsi lenni arra, hogy téged milyen emberek vesznek körül a mindennapjaidban. Valakikkel azért gondolom, csak érintkezel, akik ismerősök, nem?