Harmincon túli férfiakat nem idegesíti?

Nem. 31 vagyok, anyámékkal élek, saját lakásra spórolok. Közben dolgozom, diplomás vagyok, és a hobbijaimmal is tudok foglalkozni, megvenni hozzá mindent, soha egy áruhitelem sem volt. Elromlik a mosógép, veszek egy másikat még aznap és kész. Nem teperek a pénz után. Nincs kocsim és jogsim sem, mert ez nem érdekel, nem vonz. Soha nem járok nyaralni, nincs 200ezres karórám, nem érdekel egyik sztereotíp társadalmi elvárás f_szság sem. Szívesen megismerkednék hasonló gondolkodású nővel, akinek nem az jelenti az álomférfit, ha albérletbe viszik és nyaralgatnak a devizakölcsönből. Nem kényelem kérdése. Egyszerűen nem mindenkinek ugyanazok a prioritásai. Nekem sokkal többet számít, hogy jó a légkör és baráti a társaság egy munkahelyen, minthogy fogat összeszorítva stresszelve kéne járnom melóba még akkor is ha kétszer ennyit keresnék. Nem mindenki a pénztől esik hasra.

Szia - akkor úgy látom ez a kérdés pont nekem szól... Rólam annyit hogy - 34 éves vagyok, egyáltalán nem vagyok csúnya, se kövér. Gyerekkorom óta visszahúzódó személyiségű vagyok, és nem tudtam ill. mertem kezdeményezni a lányoknál. Emlékszem még olyan 18 éves korom körül igen sokat szenvedtem amiatt hogy nem tudtam akkoriban kapcsolatot kialakítani.., én akartam ugyan, és próbálkoztam - de minden eseteben visszautasítottak.Itthon szüleim terrorban neveltek, azért a suli sem ment jól, így csak egy sima szakmunkást tudtam elvégezni. Ez a párkapcsolat hiánya, és a folytonos szenvedés - belső lelki sérülést okozott idővel. Elkezdtem kipróbálni a különféle kábítószereket, aztán rá is szoktam ezekre. Idővel rájöttem hogy nekem nem is kell már kapcsolat mert annyira megszoktam így egyedül, meg aztán így is lehetek boldog. Viszont nemrég bejött mégis egy kapcsolat az életembe, de megszakadt jó fél év után mert a társamat eléggé rossz útra vitte a függőség. Ezután hónapokig magam alatt voltam.., mert így utólag már látom hogy eléggé szerelmes voltam bele. Viszont nem hiszem hogy lesz még valaha barátnőm, és nem is keresem - pont azért mert nem akarok még egy ilyen szenvedést átélni mint legutóbb. Azért boldog vagyok még így visszagondolva is.., hogy érezhettem milyen szeretni valakit, milyen érzés kapcsolatban lenni, és hogy olyankor van aki figyel rám. Ez egy olyan szakasza volt az életemnek amit soha nem fogok elfelejteni - mert úgy igazán voltam boldog közben, külső eszközök nélkül. Szóval mióta véget ért az a kapcsolatom megint kénytelen voltam hazaköltözni, mert a 3 műszakos fizetésemből a jelenlegi felelőtlen személyiségemmel képtelen lennék rá hogy hosszú távon fenntartsam magam. Egy erősebb társ kéne nekem, de nem hiszem hogy bejönne még az életembe ilyen, meg már valahol belül feladtam ezt az egészet. A kocsi vagy ház így kilátásban sincs, mert ha megkapom a fizut egyből elbulizom egy-két nap alatt. De nem is bánom - jó ez így nekem mert másképp szerintem már nem lehetek igazán boldog már ebben az életben. Szóval így nekem már nem hiányzik ez a párkapcsolatos téma, mert annyira megszoktam már egyedül, meg a múltam miatt nem hiszem hogy meg tudnák változni. Tehát a kérdésre válaszolva engem nem idegesít hogy ez van, mert ezért vagyok most ilyen - mivel ezt az életutat jártam be. Ha nem így lett volna most valaki más lennék talán, mint akinek érzem magam. Nem bántam meg semmit!

#21 ~ eredetileg nincs semmi probléma 😊