Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen hatással vannak szerintetek a mai filmek, sorozatok, vagy a különféle mozgalmak a nők férfiképére, megítélésére? Csak szerintem lesznek negatív következményei?
Gondolok itt a femninista, irreális sorozatokra, például Szex és New York, Született feleségek...stb., de ami még nagyobb baj, az a 13 reasons why (ez most nagyon felkapott) és a #meetoo kampány.
Persze szörnyű, ha valakit megerőszakolnak, de véleményem szerint túl nagy felhajtást kap ez az egész dolog, tele van a világ más nagy horderejű problémákkal, amik pedig nem kapnak kiemelt figyelmet.
Valamint az is zavar, hogy a férfiakat, pláne a élsportolókat, magas státuszban lévőket akarják így lefokozni, tönkretenni nagyon sokszor, akkor is, ha nem bűnösek, vagy pedig nem tudni pontosan, hogy bűnösek-e. A sorozat is arról szólt, hogy mindegyik nemi erőszakos ügynél elmosódtak a határok, hogy erőszak-e vagy nem, büntethető-s vagy nem.
Szerintem nagyon kártékony hatással lehet a párkapcsolatokra is, ha azt a férfiképet erősítik a nőkben, hogy vagy bunkó, sátáni, potenciális erőszaktevő lehet egy férfi, vagy pedig férfiasságában megcsorbított "nice guy", és a nőknek meg azt tanítják, hogy semmiért nem kell felelősséget vállalniuk, nekik mindent szabad, és persze az is a legfontosabb bűntények egyike, ha valakit leribiznek (többnyire jogosan).
Nektek mi a véleményetek?
„A feminizmus ültette a nők fejébe azt a gondolatot, hogy olyannak kell lenniük mint a férfiaknak […]”
Te amúgy realizálod, hogy mekkora baromságokat állítasz? A feminizmus NEM okozója a nők függetlenség utáni vágyakozásának, hanem a következménye. Nem valami élő entitás, ami kénye-kedve szerint ültetget gondolatokat a védtelen nők fejébe, hanem már eleve létező gondolatok megtestesülése, megnyilvánulása a gyakorlatban.
„Más a szerepük természetes módon, ezért más a testük, hormonrendszerük, agyuk, gondolkodásuk.”
Rohadtul nem te fogod megmondani, hogy mi az én szerepem a világban/társadalomban, hogy milyennek kellene lennem, vagy hogy mire lehetek képes az adottságaimból fakadóan, ugyanis nem tudsz rólam semmit azon a tényen kívül, hogy vaginám van, nem farkam.
„[…] értékelem, ha valaki még nőies értékeket, puhaságot, gyengédséget, szervezettséget, gondoskodást hordoz.”
Gyengéd és odaadó vagyok azzal a férfival, akit szeretek. Ehhez az kell, hogy magával egyenrangú partnerként kezeljen, ne akarjon irányítani, fölém kerekedni, befogni a számat és döntéseket hozni helyettem, és úgy en bloc fogadjon el. Cserébe viszonzom mindezt.
„Ami nem így történik, az nem erőszak, és simán elkerülhető lett volna, ha a nő képes felelni magáért, tehát nem iszik, és nem marad kettesben gyanús viselkedésű emberrel.”
Mi lenne, ha visszanyúlnánk a probléma gyökeréhez és belátnánk, hogy elsősorban nem a nőket kell megtanítani a védekezésre, hanem a férfiakat arra, hogy ne erőszakoljanak…? A #metoo üzenete többek között ez lett volna. Mellesleg – lehet, hogy számodra elképzelhetetlen, de – nem csak férfi lehet elkövető, és nem csak nő lehet áldozat. Még te is megszívhatod. (Egyébként nem úgy volt, hogy a gyenge nők természetüknél fogva képtelenek egyedül boldogulni? Most mégis elvárnád ezt tőlük? Ejnye.)
Egyetértek azokkal, akik szerint a férfinemre a hozzád hasonlóak vetnek csak igazán negatív fényt, nem a sorozatok. #16 a szívemből szólt.
10 éves korom óta nem nézek sem filmet, sem sorozatot, sem tv-t. Azelőtt meg meséket néztem, amikben még a klasszikus nemi szerepeket láttam. A szüleim a válásukig (17voltam) tisztelték egymást, szeretetet láttam, gyengédséget egy férfitől itthon.
Ennek ellenére undorodom az ilyen nyegle lófsz kölköktől, akiket a hátára szart a föld az utóbbi 20 évben. Nem, nem a bunkó jön be, de talpraesettnek neveltek, aki nem hisztizik, képes kiállni magáért, belevaló, vagány és önálló. Nagyítóval kell keresnem ilyen férfit és a páromat sem tudom, hogy találtam meg végre. És nem a média miatt gondolom ezt, hanem azért, mert akkora tetveket hord a hátán a föld, hogy tényleg hányingerem van. Pedig nem mozgok rossz körökben.
Komolyan, szánalmas, hogy sok férfinek (lehet, hogy nőnek sem, de szerencsére hetero vagyok, így le is szarom, milyen a többi nő) nem evidens az illedelmes és férfias viselkedés és hogy szaros párszáz forinttól kezdve a szaros kezdeményezésig mindenből ügyet kell csinálni, a másik oldalról meg megy a követelőzés, a nőkre erőltetés (csomó dologgal kapcsolatban), az önzősködés, a sok frusztrált nyomorék már beszéd helyett is csak ütni tud és már az is hazugság, ha kérdez...
Volt pár tapasztalatom és megfigyelésem férfi téren az elmúlt években, ismeretségi körben is, meg a saját bőrömön is... Csak két dolgot tudok biztosan: piszoknagy mázlista vagyok, hogy ebben a szartengerben lett egy normális párom (akire azt mondták, hogy ne keressem, mert túl sokat várok), illetve az, hogy nem akarok gyereket, főleg nem kislányt. Nem tudom, hol fogunk tartani 20 év múlva, de ha a gyereknevelésre készen is állok, arra talán sosem fogok, hogy ettől a sok trágyától megvédjem a lányom. Mikor a 11 éves unokahúgomtól úgy kell elhajtani a 35 éves pasikat, akik "barátkozni akarnak vele", meg mikor a barátnőm egyedül maradt két kicsivel, mert az a fszarcú férje úgy gondolta, hogy másban koptatja a farkát, miután az asszonyt kitágította? Meg mikor a felettesem velem kacérkodik, közben meg utalgat, hogy hasznosabb munkaerő is lehetnék?
A nőknek is felelősséget kell vállalniuk, de nagyon sok férfi nem tudja, hogy hol a helye és iszonyatosan félresiklott pár családban a fiúk nevelése. Gondolom, azért, mert az apjuk is egy "leaver" volt és normális férfit nem láttak.
11:
Édes vagy, de inkább tanulj pszichológiát és neurológiát. Fogalmad sincs a dologról. Úgy látványosan. Nem akarlak bántani, de majd ha nem leszel ennyire tudatlan, kicsit másképp fogod látni a nemek helyzetét és jogait is.
Szerintem óriási felelőssége van a médiának a mai férfi-női kép kialakulásában.
Mit látunk a filmekből, sorozatokból? Van az egyik oldal, ami a független, erős nőt mutatja be, akinek igazából semmi szüksége nincs a férfiakra. Ennek ellenére ő mégis hajlandó velük kezdeni (bár ez neki lemondással jár, de lám hajlandó meghozni ezt az áldozatot, mert ő baromira emberséges és nem akar senkit elnyomni). A másik oldalon pedig ott vannak az üresfejű plázacicák, akik egy összetett mondatot nem képesek értelmezni, csupán dekorációnak valók a férfi mellé. Bár tény, hogy vannak ilyen nők, de ők a jelentős kisebbség (szerencsére).
A klasszikus (átlag) női kép viszont háttérbe szorult a médiában, mivel nézőként semmi izgalmas nincs benne. Míg a határozott, független nőtípus sikeres a női nézők körében (mert ők is ilyenek szeretnének lenni), a plázacica pedig a férfiak körében (ideális szerető lenne), addig az átlag női karakterek unalmasak. Mert mi izgalom van abban, hogy "hősnőnk" felkel, elmegy dolgozni, délután bevásárlás, este randi egy hozzá hasonlóan tök átlagos férfival? Pár év múlva pedig házasság, család és a "szürke" hétköznapok? Ez nem vonzza be a nézőket, sőt inkább taszítja, mert mindenki szereti különlegesnek, többnek érezni magát.
Tudatos médiafogyasztóként csak annyit tehetünk (férfiként és nőként is), hogy megtanuljuk a helyén kezelni a látottakat. Attól, hogy pl. Lara Croft (Tomb Raider) vagy Rey (Star Wars) férfiakat megszégyenítő ügyességgel, bátorsággal, kalandvággyal bír, ezek a tulajdonságok továbbra is inkább a férfiakra lesznek jellemzőek. Vagy attól, hogy a csinos szőke nők finoman szólva is egyszerű gondolkodásúnak vannak beállítva, még nem lesznek a valódi csinos, szőke nők sem butábbak, mint az átlag.
Erőszak: ez megint egy érdekes témakör. Nők sokszor érvelnek azzal, hogy mindig az erőszakoló a hibás és sosem a sértett. Ez egy ideális világban igaz is lenne, viszont nem ott élünk. Egy ideális világban nyitva hagyhatnám a lakásom míg elmegyek itthonról, mert senki nem jönne be és főleg nem vinne el semmit (mivel semmi joga sincs hozzá). Viszont ugyanezt a valóságban nem tehetem meg, mert ha nem fosztanák ki míg hazaérek, az csak a véletlen és a szerencse műve. Ugyanez igaz az állítólagos erőszakokra is. Ha már csak a minimális biztonsági szabályokat betartja egy nő (nem fogad el idegentől italt, barátokkal megy buliba, nem "játszmázik" feleslegesen a férfiakkal, vagy csak egyszerűen esténként nem kihalt utcákon megy haza), már tett azért, hogy megelőzze a bajt. Pedig ezekhez a dolgokhoz joga van, törvényt sem sért velük, de tudomásul kell venni, hogy mindenki felelős saját magáért. Egy olyan világban, ahol a nők foggal-körömmel harcolnak a függetlenségükért, ironikus, hogy pont a saját testi (és lelki) épségük megőrzésével járó felelősséget passzolnák le magukról. Természetesen nem vagyok az áldozat hibáztatás híve, de az erőszakok többsége némi odafigyeléssel elkerülhető lenne.
Hadd akarjak már egy olyan országban élni, ahol nem félve kell kimennem sötétedés után, mert pár senkiházi darab szar nem rohad még abban a cellában, ahol kellene!
Köszi. :D
Mert nem az a normális, hogy nekem kell azért tenni meg otthon maradni, hogy ne erőszakoljanak meg.
Ha a boltban az eladó elfordul, amíg kiszolgál, nincs joga elvárni, hogy ne lopj? Az ő hibája, hogy te egy tetű vagy, aki nem tartja tiszteletben a törvényt? Nem. Nem az övé és az, hogy ő nem figyel 0-24, nem jelenti sem azt, hogy felelőtlen, sem azt, hogy az ő hibája, ha valaki lopni fog.
És nem, lopni valahonnan, valamit nem olyan, mint találni egy pénztárcát az utcán, mert igen, annak a tulajdonosa vigyázhatott volna jobban. De ha te egy helységből kiviszel valamit, amiről pontosan tudod, hogy kié és hogy az bűncselekmény, az nem az ő hibája. Ő csak (joggal) feltételezi, hogy abban a társadalomban, ahol ő él, mindenki által elfogadott szabály az, hogy ilyet nem teszünk, aki pedig nem tartja be, nem méltó arra, hogy a társadalomba integráltan éljen és nem máaokat kell okolni miatta. Bár becsületes ember a talált holminak is keresi a tulajdonosát.
Egy csinos nő, akár este van, akár nem, akár kitette a melleit a bulira, akár nem, akár részeg, akár nem, nem azért van odakészítve, hogy valaki megerőszakolja! Hogy valaki olyat tegyen vele, amit ő nem akar és valaki áldozattá tegye. Nem az ő hibája, ha valaki ezt a helyzetet úgy értelmezi, hogy bármi feljogosítja arra, hogy azt a nőt megerőszakolja.
De bezárhatlak a pincébe és elkezdhetem fogóval tépkedni a körmeidet és mondhatom, hogy úgy kell neked, miért nek vigyáztál eléggé, hogy ne kapjalak el és vigyelek haza. :) Kíváncsi lennék, akkor mennyire járna a pofád.
Enegm kiskoruként saját rokonom erőszakolt meg fényes nappal mig rá biztak,ki se kelett mennem a házbol hozzá. Beteg férfiak miatt had ne nekünk kelljen már az otthonainkban is rettegni h a kislányinkkal mit müvel az apa nagybáty,unokateso,stb,a nők nem alanyi jogon üritőkelyhek a férfiaknak.. Nem indiát kéne majmolni h a buszon csoportosan erőszakolunk,hazafelé tarto nőket,mert alanyi jogon jár a punci.. :O Mi a következő csador mert minden nőre darab husnként néznek,v leviszik a beleegyezetést 10 évre meg ugy is csak lukak vagyunk kornélkül és keltetők,még jo h költözünk innen nyár végén..
36N
#25
"Nők sokszor érvelnek azzal, hogy mindig az erőszakoló a hibás és sosem a sértett."
Akkor most idézném Kurt Cobain szavait:
"Rape is one of the most terrible crimes on earth. And it happens every few minutes. The problem with groups who deal with rape is that they try to educate women about how to defend themselves. What really needs to be done is teaching men not to rape."
(Csak érdekességképpen mutatom, nehogy azt hidd, hogy ehhez a mentalitáshoz nőnek kell lenni.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!