Van olyan akinek az anyja tilt, tiltott valamit az életében, amit nagyon fontosnak talált? Énnek milyen negatív következményei lehetnek a személyiségre vonatkozóan? Megoldottátok a problémát? És ha igen hogyan?

Gyerekkoromba suli után mindig haza kellett mennem. Kimaradtam a szülinapi zsúrokból, csavargásból. 14éves koromig . Még moziba se engedett el egyedül.

Olyan szinten uralt anyám, hogy egy határozatlan senki lett belőlem. Nem tudok megnyílni másoknak, ha két embernél többen vannak egy társaságban,nem érzem jól magam,nem tudok beilleszkedni.

64% Persze, igazad van, kösz. :)

Csak soha nem értettem, honnan ez a primitív gyűlölet a nők felé, azaz sejtem, gondolom nem jön neki össze egy nő sem...ok én is szépen megnyilvánultam. :D

Kérdező: Nekem az apám tiltott egy kreatív szakmától, utólag visszatekintve részben igaza volt, de én kitartottam a terveim mellett, és lassan révbe érek. Viszont voltak időszakok, amikor más munkát végeztem, nehéz volt nagyon, szóval nem árt még egy szakma.

Bár nem tudom profi tánc mellett ez mennyire megoldható.

Negatív: nem voltam olyan magabiztos, mint az évfolyamtársaim, pedig tudtam, hogy tehetséges vagyok.

34% Lol, te vergődsz itt, gondolom anyád nem adott zsebpénzt, hülyegyerek. :D

Nekem sem örültek a szüleim a szakmaválasztásnak, de végig vittem. Ha teljes gőzzel csinálod, akkor megéri.

Állj ki magadért!

27F

Csomó mindentől tiltottak... ebből van, amit megpróbáltam megoldani, van, amit már láttam értelmét, és nem tudom, javult-e volna.

Nekem sok olyasmit tiltott anyám, amit nem talált elég "lányosnak"... pedig nem voltam egy óriási fiús csaj, de volt pár dolog, ami fiúsabb volt, és érdekelt. De nem járhattam focizni / fociedzésre, mert az nem lányos. Szolfézstanár mondta, hogy nekem jobban állna a gordonka mint hangszer a furulya helyett, anyám tiltotta, mert a furulya lányosabb. Nem tudom, lett-e volna vmi változás, de a furulyával tényleg csak szenvedtem, és mára a gordonka amúgy is szimpatikusabb hangszer lett nekem. Focizni meg azért nem jártam el, mert 15-16 éves korom után kezdőként... áhhh...

(az más kérdés, hogy a hajamat viszont fiúsra vágatta folyton, mert azt könnyebb volt neki kezelnie, szóval "a hajamra kenhettem" azt, hogy másban mennyire lányos dolgokat csinálok, ha közben meg úgy nézek ki, mint az 5. Beatles-tag... na itt 10 éves koromban fellázadtam, és nem engedtem levágatni... azóta rájöttem, hogy a rövid haj sem feltétlenül áll nekem rosszul, csak nem ez a hülye gomba, hanem nőiesebb fazonok)

Tiltott mindenféle kaját, amit épp rákkeltőnek meg egészségtelennek mondtak, kb. napi szinten változtatta a véleményét. Amit szerettem ezek közül, azt stikában ettem (pl. gumicukrot - nem gyakran, de ha megkínáltak, ettem, és mondjuk 2x egy évben vettem magamnak is).

De talán, ami a legrosszabb, az az, hogy túlféltett, és kb. tiltott a barátaimtól, osztálytársaimtól. Már-már betegesen féltett, és ha bármi apró fura dolgot talált, akkor tiltott, 18 éves koromig. Nem azt mondom, hogy nem lett volna veszélyes bármi is, amire meghívtak, de egyik sem volt vészes, és sztem tinikorban kell átélni a lázadást meg a hülyéskedést.

Olyan dolgok miatt tiltott, hogy egyik ismerősöm elhívott volna az Auchanba zenét hallgatni a kirakott CD-ken meg lófrálni, és jaj, mi lesz majd, ha a biztonsági őr szerint lopunk, az de kínos... most erre már röhögök... mert ha nem lopok, akkor úgyis az őr lesz kínos helyzetben, nem én. Vagy hogy lett volna házibuli egy tömegközlekedésileg jó helyen és kivilágított helyen levő, de elhagyatott épületben, és jaj, mi lesz, ha kiderül, hogy valakié, és ránk hívják a zsarukat. Na bumm, mi lesz, semmi vészes. Nem hajnali 5ig bulizni mentem volna el vmi rossz hírű diszkóba...

Ez azt eredményezte, hogy az osztálytársaim sem szívesen barátkoztak velem, mert ha vmi sulin kívüli programról volt szó, akkor XY-t úgysem engedi el az anyja... én meg alapvetően félénk voltam és önbizalomhiányos, és egyre inkább utáltam magam, hogy nem vagyok szerethető, és emiatt még nehezebben tudtam barátkozni. Mivel elszoktam a barátkozástól, nem tartom magam igazán jó barátalapanyagnak, és ma sincs igazi barátom, és nehezen ismerkedem, pedig próbálkozom (jó viszonyban vagyok sok emberrel, de barátaim nincsenek). Valószínűleg ez másképp lett volna, ha elkezdhettem volna barátkozni suliban.

Én gyerekként is nagyon szerettem a természetet, ezért erdész akartam lenni. Ezt apám konkrétan megtiltotta, mert szerinte abból nem lehet megélni, hogyan lesz családom, ha az erdőben lakom és ilyesmi indokokkal. Pedig abból élhettem volna, amit szeretek. Mai fejjel visszagondolva örülök neki, hogy nem engedte, bár megjártam gimitől kezdve gépipari technikumot, de nem szándékoztam a szakmámban elhelyezkedni, csak épp nem tudtam, hogy mi legyek, ha erdész nem. Mire letudtam a honvédséget, már voltak terveim a jövőmről, meg is valósítottam. Most is abból élek, amit szeretek, de teljesen más irányban a természettől.

13-14 évesen persze nem értettem, miért szólnak bele a jövőmbe, de jól tették. Idővel én is beláttam, hogy nem lett volna jó döntés, csak kicsit sokáig tartott:)