Normális, átlagos férfiként hogyan emészted meg, hogy senkinek sem kellesz?

#40

Valaki ideír egy esetet, erre egyből kihozod, hogy "jellemző"....

Mondd, neked jobb lesz attól, hogy szánt szándékkal, foggal-körömmel kapaszkodsz a pesszimista nézeteidbe?

Nem bántani akarlak, nekem aztán nincs befolyással az életemre, hogy te boldog vagy-e vagy sem, de hidd el: csak és kizárólag saját magaddal szúrsz ki ezzel a besavanyodott, negatív attitűddel, és így 1000000%, hogy nem fogsz kelleni egy nőnek se.

Nehogy véletlenül megpróbáld a jót látni és jól érezni magad!! Még a végén boldog lennél, sőt, még a végén a nők egy kiegyensúlyozott, normális pasit látnának benned és összejönnének veled.......... abszolút nem éri meg :D

aqer

Kifejtenéd? :)

Kedves privi-író, nem válaszolok privátokra, bocsi, de akkor itt kicsit jobban kifejtem:

Amin nem tudsz változtatni, azt fogadd el, amin tudsz változtatni, abból meg hozd ki a maximumot. Sport, kreatív hobbik, sok olvasás, akár olvasókörben, az sokat segít a lelki problémákkal küzdőknek (lsd. biblioterápia)

Másnak se egyszerű, hidd el. Van barátom/haverom/ismerősöm, aki depresszióval küzdött, van aki bénulásos betegséggel, van akit "csak" kiközösítettek suliban, stb stb... és mind helyre tudtak jönni, nagyon sokat fejlődtek, ami meg olyan, azt elfogadták magukban. De ezt nagyon kell akarni...

"Kifejtenéd? :)"

1 - emberünk társat keres (nem kefe partnert)

2 - normálisan, tisztességesen közelít az ellenkező nemhez

3 - alternatíva nélkül, csak lekoptatásokat kap

4 - minden kudarc feltépi az előzőek sebét is

5 - lelkileg megviselik a kudarcok

6 - meglátszik a depi, a frusztráció

7 - már nem olyan "laza" könnyed, mint az elején

8 - bezárul a kör

9 - még trébb a lelki világa a pofára esések miatt

értem, mit írsz. ne adja fel, legyen pozitív, tegyen a rossz ellen, tegyen a jóért.

de:

1 - hogy legyen pozitív, ha CSAK negatívat kap? legyen önámító?

2 - a pofára esések hatnak az emberre, megteszik kérlelhetetlen hatásukat

3 - a szenvedést nem lehet magunk elött tagadni, max az elhülyülésben

4 - a szenvedés látszik kívülről, így a kör bezárul, nem vonzó így másoknak

5 - a hobbik, sikerek nem adnak a párkereséshez sem reményt, sem önbizalmat. menekülési útvonalak csak.

6 - a sikerek, és hobbik nem szeretik az embert. az ember nem elég önmagának, hiába hazudják maguknak és a világnak a szingli fájdalomcsillapító önámítók.

7 - szeretni-szeretve lenni. ez a lényeg. ez pedig kompenzálhatatlan. semmivel nem helyettesíthető.

Ja, hogy valami nem jött át neked. Bocsi, ha nem volt tiszta, de akkor most itt külön direkt leírom: tudom, miről beszélek, nem tapasztalat nélkül hápogok, hogy legyé' boldog oszt' jó lesz.

"a hobbik, sikerek nem adnak a párkereséshez sem reményt, sem önbizalmat. menekülési útvonalak csak."

Hogy a túróba ne adnának? Egyrészt rengeteget olvastam, mikor magam alatt voltam, napi 6-7 órákat, ez először is teljes mértékben kirángatott a szomorú hangulatomból, más kezdett érdekelni. Igen, ez idáig menekülőút, de első lépésnek tökéletes. Ugyanígy gondolom működhet valami jó sorozat, igényes játék, stb, én ezeket szeretem, de soha nem bírtam annyira beleélni magam ezekbe, mint a könyvekbe, így arra tettem a voksom.

Ezzel egyidőben elkezdtem hobbikat keresni. Sok baromságot kipróbáltam, de tényleg, a pesti templomok látogatásától kezdve (abszolút nem vagyok vallásos, de a templomokat, mint épületeket imádom) a futáson át a novellaírásig mindent kipróbáltam. De volt, hogy otthon barkácsoltam, fából csináltam egy kisautót, ujjal festettem, jógáztam, új trükköket tanítottam a kutyámnak, stb. Sokat kirándultam.

Közvetlenül ezek nyilván nem vittek közelebb a pártaláláshoz, de lefoglaltak, kikapcsoltak, és addig is jól éreztem magam. Eltűnt belőlem a stressz, mert rájöttem, hogy képes vagyok egyedül is tök jól szórakozni.

"a sikerek, és hobbik nem szeretik az embert. az ember nem elég önmagának, hiába hazudják maguknak és a világnak a szingli fájdalomcsillapító önámítók"

Nem. Viszont rohadt jó érzés, mikor meg tudok csinálni valamit, amit addig nem. Le tudok futni x km-t, pedig előtte egy utca után fuldokoltam. Felismerhetőre sikerült a fa kisautóm. Egyre jobbak lettek a novelláim. A kutyám pengén csinálta az új trükköket. Csináltam egy nyelvvizsgát. Végre úgy éreztem, valamiben jó vagyok. (Nekem ez volt a nagy problémám, semmiben nem éreztem magam tehetségesnek, egy rakás szerencsétlenségnek láttam magam, akiben nincs semmi, ami másokat megfogjon.) Végre nem küzdöttem magammal 0-24, nem voltam feszült. Rájöttem, hogy igenis van bennem némi érték talán, tudom magam fejleszteni.

Nem segített egy hobbim vagy sikerem se párt találni, viszont segítettek, hogy olyan attitűdöm legyen, amivel:

a.) már eleve jól érzem magam, nem csak ülök otthon és sírok

b.) szimpatikusabb leszek mások számára, hiszen senki nem akar egy kesergő nyomorulttal együtt lenni, de mivel látszott rajtam, hogy nem gyűlölöm magam, és nem vagyok végtelenül szomorú, egyből tudtam vonzó lenni mások szemében.

A bénulásos betegség, amit írtam, egyik ismerősömnél.... Nos, ő a párom, neki volt ez kamaszkorban. Nem tudott járni egy jó ideig. Azért ez kicsit komolyabb dolog, mint a legtöbb ember baja, hogy "csak" átlagos külsővel bír, meg hasonlók.

Egy darabig persze meg volt ijedve, de aztán rájött, hogy csak rosszabb lesz, ha besavanyodik. Mindent kipróbált, és csinált tisztességgel, ami javíthatott az állapotán, a gyógytornától kezdve a plazmaferezisig, de ezen túl meg elfogadta, hogy ez van. A kórházban a többi gyereknek vele példálóztak, hogy ő mosolyogva viseli az egészet, kétkerekezget a kerekesszékével, poénkodik a saját állapotán, stb.

Valószínűleg ez a mentalitás segített neki, hogy újra járhasson (a betegsége elég kétesélyes, bele is lehet halni, meg tünetmentesre fel is lehet épülni, adott betegtől függ), és a mai napig emlegeti, hogy ha feladta volna, és nekikeseredik, akkor annyi erővel bele is ugorhatott volna a Dunába, mert lábra nem állt volna soha többé, és senki nem szeretett volna vele akár csak haverkodni a későbbiekben, ráadásul még a saját kis dolgaival se lehetett volna boldog.

Én nagyon tisztelem őt ezért, és azért úgy gondolom, hogy ha egy nyakig bénult kamaszfiú képes így gondolkozni, akkor konkrét nagyobb problémák nélkül élő felnőtt férfiaknak is sikerülhet.