Normális, átlagos férfiként hogyan emészted meg, hogy senkinek sem kellesz?

26 vagyok, átlagos külsővel, átlagos élettel: egy kisvárosban élek és dolgozom, egyedül albérletben, nulla haveri körrel.

Online ismerkedek hónapok óta. Nincsenek hú de mekkora igényeim a nőkkel, de akiben megfog valami az vagy már nem is aktív tag, vagy szimplán nem ír vissza.

Ha élőben akarok ismerkedni, szinte minden nő "elérhetetlennek" mutatja magát, citromba harapott arcok, flegmaság mindenhol.

Úgy érzem már tudnék nyitni egy komoly kapcsolatra, de lassan megértem, hogy én hiába vagyok nyitott, ha rám nem kíváncsi senki.

Rengetegen kapcsolatban, aki meg nincs annak van "dugópajtija" stb.

Sokszor elképedek, milyen lányok vannak milyen srácokkal..és bár először szánalomból, később magamon röhögök hogy én meg még ennyire sem vagyok képes, pedig ettől a gyerektől sokkal jobban nézek ki.

Légy szíves ne írjatok olyanokat, hogy barátkozz, legyen hobbyd ilyenek. Sok mindent próbálok meg tenni, pénzt, és időt nem kímélve, de alighanem a fejemben vannak gondok.

A gyerekkori cimboráim olyan "tanácsokat" adnak hogy legszivesebben a szemükbe röhögnék. Hosszú évek óta kapcsolatban vannak (4 év, 10 év) és ha hallanák magukat...vagy kikerülnének a mostani ismerkedési szférába..nem tudom meddig bírnák.

Felfogni azt, hogy már már egy csúnyább nőnek sem vagy elég jó, mert ő is tőled még jobbat megkap.