Srácok! Ti mikor és hogyan ábrándultatok ki végleg a női nemből?

Nekem most jött el ez a pillanat. Van egy fiatal gimnazista lány ismerősöm, aki tényleg az a kategória, hogy abszolút az ártatlanságot, a hűséget, a színtiszta kislányos őszinte naivságot képzelnéd el róla. Több évig volt kapcsolatban egy fiatal sráccal, aki felszolgálóként dolgozott. Tipikusan az a fiatalos szerelmes pár, akiket nem tudnál egymás nélkül elképzelni, mert annyira szeretik egymást és bíznak egymásban. Múltkor viszont mesélte az egyik közeli rokona, hogy őket is mélyen megdöbbentve váratlanul szakított a gyerekkel, mert szeretne végre egy egyetemista sráccal járni, akivel jobban lehet a jövőben is tervezni, mert többet fog keresni, mint a felszolgáló gyerek. Gyakorlatilag földbe gyökerezett a lábam, és azt gondoltam magamban: "Na jó, ilyen nincs. Ha egy ilyen szűzies, becsületesnek gondolt lány (mert tényleg úgy ismertem) is így gondolkozik a párkapcsolatról, akkor én ezzel befejeztem az ideák üldözését és a mélyen rejlő őszinte szerelmekbe vetett hitemet." Mostantól egész másképp viszonyulok a nőkhöz. Eddigi két párkapcsolatom is bicskanyitogató módon ért véget és nem az én részemről. Most arra lennék kíváncsi, hogy nektek volt-e ehhez hasonló töréspont a nőkkel kapcsolatos megítéléseitek terén vagy aki érintett, az fokozatosan ábrándult ki a nőkben? Biztosan meg fogom kapni a magamét, azoktól a totálisan tökéletes személyiségű, álomkinézetű és ultra iskolázott emberektől, akiket eddig nem ért utol ez fajta csalódás, hogy milyen lúzer, megkeseredett ember vagyok, DE több tízezer/százezer egyéb pasi van, aki nem volt ilyen szerencsés és kénytelen volt végleg csalódni a nőkben. Természetesen a kérdésem hozzájuk szól. Nyugodtan írjátok le a véleményeiteket!