Reményvesztett férfiak, arra nem gondoltok néha, hogy nem csak nekünk magasak az elvárásaink, hanem ti is megerőltethetnétek magatokat egy kicsit?

olyan dolgokat írtál ami tényleg a nagy részére igaz az ún. reményvesztett férfiaknak

DE vannak kivételek is, én ilyen vagyok

19 éves vagyok én is és sose volt senkim, pedig szinte ellentéte vagyok annak amit leírtál :D

kedves vagyok, figyelmes, inteligens, van baráti társaságom amiben igencsak energikus vagyok, könnyedén beilleszkedek, követem a divatot, a lányokkal való társalgás sem okoz semmilyen gondot, megteszek mindent az előrehaladáshoz és teljesen átlagos vagyok, nem vagyok csúnya :D

csak azért írtam meg neked hogy tudd vannak ilyenek is, nem csak azok akik nem tesznek semmit a lányokért vagy a társaságért és tényleg csak rinyálnak hogy minden szar, ez engem is zavar, de az hogy én tényleg mindent megteszek és úgysem jön össze az kicsit zavaró ;)

Nem vagyok se rinyagép,se reményvesztett.

Nem is tudom,mit keresek ennél a kérdésnél? :-o

Ja megvan:-D

Ez a napi feszültség levezetése volt a részedről így hajnal 1körül? :-D

"Hát nem. Elárulnám, hogy mi nők többre vágyunk, mint a pénz meg a kinézet."

Persze, hogy többre vágytok, még ezen felül! :DDD

Tehát a pénz meg a kinézet az "alap", és még emellett legyenek egyéb jó tulajdonságai is. :DD

Hiába erőltetem meg magam, attól még se magasabb, se jobb képű nem leszek. Márpedig alacsonyan és rondán egy nőnek se kell az ember fia, bármit is mondasz vagy hiszel.

Egyébként az egy minimális udvariassági szint, hogy még ha nem is jön be valaki, akkor is visszaírunk neki, hogy "bocs, de nem".

Nem szoktam rinyálni, főleg nem abban a stílusban, hogy a nőknek csak a pénz kell.

Az viszont biztos, hogy például egy társkeresőn hiába írok mindenkinek egyéni levelet, hiába próbálok olyan stílust megütni, hogy kitűnjek a tömegből, elég csekély a válasz arányom, míg van olyan kollégám, aki jól láthatóan egyen levelet küldözget szét, és messze 50% feletti a válaszolók száma.

Szóval valami mégis van abban, hogy a nők nem feltétlenül a humort, az egyéniséget keresik, hanem a kinézetet, az izmot, a mögötte álló kocsit, vagy bánom is én mit, hiszen egyetlen levél alapján meg sem próbálnak az általad felhozott stílus, egyéniség, intelligencia trióra lőni, a fotói viszont egyértelműen neki jobbak.

Engem kozvetlenul nem erint mert 8 eve nem kerestem mar part, de magam korul azt latom hogy ket fele embernek van problemaja a tarkseresessel.

1. A kerdesben jellemzett fiuk, akik megprobalnak olyanok lenni mint az altalad szinten leirt "nem unalmas egyenisegek".

2. A hozzad hasonlo lanyok akik azt hiszik latjak a szanalmas pasik hibajat es megmondjak hogy milyennek kellene lenniuk, mi az elvaras. Valojaban pedig ugyan olyan szanalmasan jatszod a szereped es haritod masra a felelosseget, mint a lenezett tipusu pasik. Az onbecsulesed attol fugg hogy milyen szintu pasi dug meg, es milyen gyakran.

Es vannak olyanok akik nem haritjak masra a felelosseget, az onbecsulesuk nem masoktol fugg es elik az eletuket, nem eljatszak. Nekik nincs is gondjuk a tarskeresessel.

Nem szoktam rinyálni, nem is vagyok a nőgyűlölő testvériség tagja, de azért had mondjam már el az én "életutamat" légyszi:)

21 éves koromig nagyon túlsúlyos voltam. Óvodától kezdve minden, azaz minden társaság engem b..asztatott. Nyilván lehet mondani, hogy miért nem fogytam le hamarabb, de szerintem egy 10-12 éves gyereknek még nincs annyi esze, hogy belássa a jövőjére nézve mekkora kihatással lehet a kinézete, ezáltal hogy fog hozzáállni a társadalom, stb. Mert igen, a túlsúlynál ott az egészségtelenség is, de eltörpül a társadalomban betöltött hátrány között. Ezalatt az idő alatt, mint már mondtam minden társaságban én voltam a gyökér, akit lehet szapulni. Emellett jó anyagi helyzete is van a családomnak, ezért én voltam a dagadt burzsuj. Én voltam az, akit utoljára választottak ki fociban, velem nem akart soha senki egy csapatban lenni, nekem nem kellett rajta lenni a csoportképeken, nekem elég volt annyi ha csinálom a képet. Volt pár barátom, velük a mai napig jóban vagyok, de túl sokat nem tudtak kompenzálni, sőt valamikor még ők is beálltak a sorba, és itt nem a haveri szekákról beszélek. Gondolom mondanom se kellett, hogy nőknél, próbálkozni? Esélytelen. Az hagyján, hogy kiröhögtek, de például dogánál nem segítettek, amikor a helyesebb srácnak igen, csak akkor írtak rám, ha házit kellett csinálni. Ezután 21 éves koromban megelégeltem mindent, és ledobtam 45 kg-t. Jól éreztem magam, egyből több ember állt velem szóba, akiket persze fenntartásokkal kezeltem. Elkezdtem edzeni, beálltam helyes táplálkozásra. Emellett tudni kell rólam, hogy az ország egyik legnehezebb egyetemén fogok nemsokára végezni, szóval -kimerem jelenteni- nem vagyok egy hülye ember. A sors iróniája, hogy miután lefogytam, akkor jöttem rá, hogy nagy fejem, orrom, elálló fülem van, amit addig nem vettem észre, mert hát eltakarta a toka, meg a császárszalonna. Ja, és a fogyásnál elkezdtem kopaszodni is, szóval ez is berakta a dolgot, arról nem beszélve, hogy más mérettel se érem el az átlagos szintet, tényleg, nagyon nem. Csajoknál az utóbbi időben próbálkoztam. Mind barátzónába tett, egytől egyig. Elmondják, hogy milyen "rendes, normális, udvarias srác vagyok, miért nincs barátnőm?" Hát például azért, mert te se akartál velem semmit. Ezenkívül akik nem barátzónába tettek, azok hazudtak, átvertek. 24 éves koromra eljutottam arra a szintre, hogy 2 randim volt, de ezek a lányok meg elmebetegek voltak. (Ha gondolod privátban ezt neked leírom, hogy mik voltak, nem akarom teljesen kifejteni nagy nyilvánosság előtt) Összegezve, gondolom lejön az hogy én már nem kevés munkát raktam ebbe a projektbe, de 3 év alatt annyira nem jutottam, hogy egy általam kinézett csaj randira jöjjön velem, a csókról, szexről inkább nem is beszélek. Ezek mellett persze kell hallanom a társaságban, hogy ki kivel volt. Ne érts félre, rohadtul nem vágyok egy éjszakásra, én egy szerető barátnőre vágyom, akivel mindent csinálok, amit egy barátnővel csinálni szoktam. De nem, senki nem lát potenciált, mert nem szép a fejem, ezt teljesen kimerem jelenti, mert mint mondottam sok lánybarátom lett, akik szerintem ha egy gyökér lennék, akkor még barátkozni se barátkoznának velem. Az a bajuk, hogy nem vonzódnak hozzám, mert belsőre-mondták is-, hogy szeretnek, imádják a humoromat. Ja igen, lehet depressziósnak tűnök így leírva ezt a monológot, de nem vagyok az, erről a gondomról a külvilág sokat nem tud, mindenki egy életvidám, jó humorú srácnak ismer, ami igaz is, de ez akkor lenne teljesen igaz, ha lenne egy barátnőm. Nem érzem magamat a fentiek miatt szarnak, viszont ha semmi pozitív nincs az ember életében nők terén, akkor elhiszi, hogy az, és úgy se kell majd senkinek. PEdig bízom benne, hogy de. 22/F