Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért olyan nehéz beszélgetni a nők nagy részével?
Nem hinném, hogy az én társalgási képességemben lenne a makula, én el tudok beszélgetni még egy világvégi bolgár kamionossal is (igen, ez megtörtént), a környezetemben lévő férfiakról nem is beszélve. Akár a politika, akár a történelem, akár sport, szinte mindig van valami, ahol az érdeklődési köreink fedik egymást és tudunk érdemben társalogni, azonban azoknak a nőknek a többsége, akikkel eddig hosszasabban próbáltam beszélgetni, valahogy mindig besültek a beszélgetés közben, aztán vagy a kínos csend jött, vagy az, hogy magamnak beszéltem. Egyszerűen semmiről nem lehet beszélgetni velük, csakis hozzájuk térben és időben közeli eseményekről, de azok meg töltetükben annyira nulla dolgok, hogy szénné unom magam, ha ezeket kell hallgatnom, arról nem is beszélve, hogy (megfigyelésem szerint - amibe azért benne van kb. 400 nő) rengeteg szó és szállóige jelentésével nincsenek tisztában és most nem túlzok. Meg kell magyaráznom nekik az olyan alap szavak jelentését, mint "triviális", "dinamikus" meg "evidens", illetve az olyan közszájon futó szállóigéket, mint "az erő legyen veled" vagy "a torta egy hazugság", ők pedig a homlokukat ráncolva néznek engem bolondnak, mert így beszélek. A beszédstílust is rendszeresen félreértik, a szarkasztikus próbálok lenni, akkor ők azt következetesen sértegetésnek nézik, az ironizálást meg rendre komolyan veszik.
Semmi értelmes dolog nem érdekli őket, folyamatosan beszéltetni kell őket, hogy fennmaradjon a társalgás, eléggé limitált a szókincsük, meg úgy amblokk olyan szinten két dimenziós a kommunikációs készségük, mint kb. a Cleverbot-nak. Ha nem egy a közelmúltban történt, nagy visszhangú dolog a téma, akkor megfagynak és nem tudják folytatni a beszélgetést, pedig én nem atomfizikáról meg géntechnológiáról szoktam beszélni. Lehet, hogy csak az én malacom ment el és emiatt fogok ki mindig ilyen nőket, nem tudom, viszont azt tudom, hogy az elmúlt években több száz nővel próbáltam beszélgetni, a való életben és az interneten egyaránt, de az eredmények az esetek nagy részében elég siralmasak lettek. Azt viszont meg kell említsem, hogy az a kisebbség, akikkel tudtam normálisan beszélni azok igen műveltek és naprakészek voltak, viszont, ahogy azt az előbb írtam, ők meglehetősen kevesen vannak, a többséggel nem igazán lehet érdemi beszélgetést folytatni.
Ne haragudj, de a történelmen, politikán, sporton és a "hozzájuk térben és időben közeli eseményeken" kívül millió dolog van, amiről egy nővel lehet beszélgetni.
Engem például a spirituális dolgok, a vallás, az irodalom, a pszichológia érdekel. Nyilván én sem politizálni akarok egy férfival, meg sörözgetni meccsnézés közben.
20N
Nekem van egy olyan teóriám, hogy az ilyen nők között rendkívül sok az, aki úgymond elvárja, hogy te szórakoztasd. Nem is feltétlen buták ezek a nők, hanem egyszerűen csak érdektelenek. Na most, hogy ennek mi az oka: a mikrokörnyezete (szülei viszonya, barátai viszonya vele, párkapcsolati viszonya), és ezek mind-mind rakódnak rá nem beszélve a népbutító női magazinoktól kezdve az Éjjel-Nappal Budapest című botcsinálta szórakoztatóműsorokig. Mert ebben is mi a szórakoztató? Az, hogy folyton cirkusz van, sírás-rívás? Így ez épül be az emberek agyába, hogy mindenből csak szenvedés lehet, mindennek csak rossz a vége, ezáltal így vannak manipulálva az ilyen lányok isa tömegmédián keresztül (is), hogy nem éri meg energiát fektetni semmibe, mert úgyis a fejükben levetített negatív kép fog bekövetkezni.
Más részről tényleg buták az emberek nagy része, különösképp az ilyen nők, akikről írsz. Az a probléma, hogy ők a legtöbb dolgot, eseményt, helyzetet érzelmi alapon döntenek el, meg arra hivatkozva, hogy nincs meg a kémia (amiben picit ugyan egyetértek), de mégsem gondolják végig adott szituációban, hogy tulajdonképpen ez a férfi jól beszél, értelmes gondolatai vannak, képben van a világgal, és nem is unalmas, miért ne tenném oda akkor kicsit én is magam? Na most mivel erre nem sokan képesek az említett érzelmi szintű tudatalatti döntéshozatali mechanizmusuk miatt, ami egyből leblokkol, ha nem "érzi azt, amit kell", éppen ezért a racionális agyuk sem képes átvenni azt, amit ilyenkor kéne neki, tehát fel sem fogják, hogy tulajdonképpen tojnak bele az egészbe, és kukán ülnek. Nagyon sok ember érdektelen, mert így van hipnotizálva. Ahhoz is egyfajta intelligencia kell, hogy valaki értse a humort, a szarkazmus értelmezéséhez még inkább intelligensebb ember kell. Ezért nem értik a szarkazmust sokan.
Erre van szocializálva az emberiség 90%-a, hogy mindent magamnak, minden helyzetben én járjak jól, csak az számít, én mit érzek, hogy velem mi van, miért történik egy dolog velem, és pont emiatt az önzés miatt alakul ki egy világi paradoxon, melyben az ember csak magával foglalkozik, de mégis elnyűhetetlen vágyat érez az iránt, hogy valakihez tartozzon, valaki foglalkozzon vele. De ha megnézed, végső soron ez is csak a saját érzelmi, testi, lelki kielégüléséről szól. És ami még fontos: rengetegen nem azért barátkoznak, találkoznak valakivel, mert annyira kívánnák a másik társaságát, épp csak azért, hogy addig se legyenek egyedül, a meggyötört magányukban.
Olyan lányt nem lehetetlen kifogni, aki nyitott, érdeklődő, játékos, pimasz, kedves, humoros. Ám mivel nagyon kevesen vannak, túl sok rájuk a kereslet, hamar elkelnek. De nem lehetetlen találni ilyet.
úú ez az önimádás bameg. :D
a többszázat sem tudom elhinni, hogy komolyan gondolod. mármint hogy ezek valódi beszélgetések lettek volna, nem csak ilyen utcán összefutok csevegések.
egyébként statisztikailag is hülyeség amit mondtok. eleve sokkal több buta férfi van, mint nő. a férfiak gyakrabban zsenik, de sokkal több fogyatékos is van köztük (szó szerint is, édesanyám és édesapám is ilyen betegekkel foglalkozik közel 30 éve, és két kezükön meg tudják számolni, hány lány betegük volt). ez nem kitaláció, az evolúció valamiért így alakította. amennyire tudom, tudósok sem tudják miért van ez. a nők általában átlagosak, átlagosan műveltek, intelligensek. nyilván vannak köztük is nagyon buták és nagyon okosak, és férfiak között is átlagosak.
én pl még életemben nem találkoztam ilyen lányokkal, mint akikről ti beszéltek. így nehéz nem arra gondolnom, hogy a valóságban ti is inkább ezen a szinten lehettek, csak önámítás az egész amit beszéltek. meg lehet ezen sértődni, le lehet pontozni. (le is fogtok :D)
ez az álszentség is bosszantó, amikor mindenféle műsorokról, sminkről hadováltok. engem is érdekel többek közt a smink, az öltözködés, néha leülök a családommal és nézek velük ilyen műsorokat, mert ők szeretik stb. az éjjel-nappal budapest pl a maga műfajában elég jó sorozatnak számít. minden embert kb szórakoztatnak az ilyen műsorok is. csak egy intelligens embernek nem ez a csúcspont, nem csak ezt tudja értékelni és élvezni, hanem az intellektuálisabb filmeket, sorozatokat vagy bármi mást az életben. szóval hagyjuk ezt a pocskondiázást.
a történelem egyébként pont egy olyan téma, ami sok lány ismerősömet érdekli, és ezzel kapcsolatos könyveket olvasnak leginkább. egyébként is humán beállítottságú a legtöbb.
sportról én sem beszélgetek nagyon, kivéve ha az lol (lol), sakk, vagy olyan amit én is szoktam, pl futás, vagy úszás. de most ilyen foci meg mit tudom én mi nem valami érdekes számomra sem, na meg nem olyan téma, ami olyan hihetetlenül intellektuális lenne. szóval ez nem volt jó példa részedről. a foci olyan a férfiaknál, mint lányoknál mondjuk a smink. se több, se kevesebb. (pontozzatok csak le)
én akkor nem mondok semmit vagy nagyon keveset a másik embernek, ha nem érdekel se az amit ő mond, és nem akarom elmondani neki az én gondolataimat. ilyenkor rövid válaszokat adok, nem hozok fel új témát, nem kérdezek semmit. persze ezek nem randin történnek. nem is voltam még igazi randin valójában, mert a barátomat is neten ismertem meg, ahol én kezdeményeztem beszélgetést tudományelméletről, aztán a baráti találkozókból lett szerelem úgy két év múlva.
nem ismerlek téged, nem tudom valójában mennyire vagy otthon ezekben a témákban, és tényleg értékelhető gondolataid vannak-e ezekkel kapcsolatban, de ne essen már itt is sok férfi abba a hibába, hogy ennyire túlértékeli magát, és azt gondolja hogy ő ilyen hiperintelligens. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!