Miért olyan nagy baj az mások szemében, ha valakinek nincsenek barátai? Miért ér valaki kevesebbet emiatt?

"mert csak az anyjukat tudják elfogadni"

OBJECTION! Anyámat se tudom teljesen elfogadni, mert vannak igen... "furcsa" dolgai, amikkel egyáltalán nem szimpatizálok. Szóval ez besült. Az viszont tény, hogy kiskorában az ember a szüleitől lát dolgokat csak, mástól nem. Nekem pedig apám az nincs, mert lelépett még születésem előtt, így maradt az anyám.

+1, ha már ennyi mindent leírtam, akkor már pár sorral több vagy kevesebb, oly mindegy (még ha alapvetően ezt egy általános jellegű kérdésnek is szántam, nem személyesnek): leírom, miért is tartom fölöslegesnek és látszatnak a barátságot.

Az előbb említett volt osztálytársaim közt van két srác, akik igen jó viszonyban voltak. Mindenfélét megbeszéltek egymással, poénkodtak, szinte mindenhova együtt járkáltak órák közt is és neten is sokat beszéltek, szóval ja, bírták egymást (nem egy helyen laknak, szóval általában csak a net játszott). Ez tartott egészen addig, amíg nem jött egy csaj a képbe, akin összekaptak.

Attól kezdve ez a nagy haverság átment abba, hogy elmondásuk szerint "legszívesebben egymásnak estek volna" és "rühellik egymást". Ennyit ér a barátság? Ennyi kell ahhoz, hogy ellenséggé váljanak az emberek? Akkor mennyire őszinték ezek a kapcsolatok vajon? Csütörtökön is látszott rajtuk, hogy annyira nem komálják egymást, csak kényszerből elviselik a másik jelenlétét. Pedig az említett eset már NAGYON nem aktuális, de még ha az is lenne, akkor is úgy 5 évvel ezelőtti sztori. És csomó ilyet láttam, hogy apró baromságok miatt egy életen át nem hajlandók többet egymáshoz szólni se az emberek.

@24

Nincs. Egy tavalyi csalódás óta pedig még inkább kétséges, hogy valaha lesz. Bár lassanként kezdek odáig eljutni, hogy teljesen föladom.