Miért olyan nagy baj az mások szemében, ha valakinek nincsenek barátai? Miért ér valaki kevesebbet emiatt?

Érdekes, hogy ennyire képes befolyásolni az emberek gondolkodását a média és a társadalom.

Nekem soha nem voltak barátaim. Egyrészt azért, mert nem szeretek dobálózni nagy szavakkal, nekem nagyon sok kellene ahhoz, hogy valakit barátnak nevezzek (ilyen még 22 év alatt nem volt, vélhetően nem is lesz). Másrészt zárkózott vagyok, a társaságot pedig mindig csak nyűgnek éreztem, inkább egyedül megyek mindenhova. Most, 20-án volt szerencsém ahhoz, hogy meghívjon egy javarészt volt osztálytársakból álló csoport a tűzijátékra és a többi rendezvényre. Mire hazajöttem, azt éreztem, hogy szó szerint, fizikai értelemben fáradt vagyok, és nem a ~3 kilométer séta miatt. Mindezt úgy, hogy nem is maradtam velük végig, inkább eljöttem hamarabb.

Ettől teljesen függetlenül én nem érzem magamat kevesebbnek azoknál, akik folyamatosan az úgynevezett barátaival vannak.

@79%-os válaszadó

Te egyébként pszichológus/szakavatott vagy, vagy a saját teóriáidat adod elő? Végül is nem tűnnek hülyeségnek, amiket írsz, de elég erős túlzásokba esel. Mindenesetre válaszolok egy-két részletre.

"Te, kedves kérdező, nem vagy képes olyan emberi kapcsolatra, amiben nem rólad szól minden. Nem tudsz törődni mással."

Más se törődne velem. Soha nem is törődött velem senki. Miért viszonozzam azt, ami nem történt meg?

"Olyan nincs, hogy valaki évtizedek alatt egy hozzá hasonlóval se találkozzon[...]"

Akikkel közös hobbink van, azokban sokkal jobban bízok és sokkal barátságosabban állok hozzá, mint vadidegenek esetében, akik csak azért haverkodnak, mert kénytelenek velem egy légtérben tartózkodni.

"Vagy a gyerekkorodban láttál ilyen példát magad körül[...]"

Konkrétan édesanyám is ugyanígy áll a világhoz mind a mai napig. Őt főleg általános iskolában piszkálták és bántották. Mint ahogyan engem is (azóta nem bízok senkiben, a fentebb említett, kivételes eseteket leszámítva).

"Mindenképpen lelki zavarra utal a teljes elszigetelődés, és az is, ha valaki bárkit két szép szóért már bizalmába fogad és barátjának nevez."

Ezzel szerintem nem rám utaltál, mert én pont hogy azt mondtam az előbb is, hogy nem bízok senkiben és hogy nekem a "barát" megnevezés egy fölöslegesen nagy szó. Csak ebben az esetben a központozás miatt félreérthető, amit írtál.

"A néhány jó barát lenne a normális, nem a bandázás.."

Jó, ez azért nem így történt. Ők azok voltak az osztálytársak annak idején, akiket haveroknak tekinthetnék esetleg. Legalábbis ők annak gondolnak, sőt, ők neveztek korábban barátjuknak is. Csakhogy én az évek során rájöttem, hogy egyáltalán nem kedvelem őket (egyiküktől eltekintve), amit meg is mondtam nekik. Csak ezt nem sikerült fölfogniuk, mint azt látjuk.

Egyébként van talán egy ember, akire, ha olyan pillanatom van, akár rá is aggatnám ezt a jelzőt, de szerintem ő is csak azért foglalkozik velem, mert nincs más. És pontosan ezért nincs szükségem "barátokra". Nem akarom, hogy kinézzenek, a hátam mögött kibeszéljenek, vagy csak azért legyenek velem, mert más nincs. Ilyet egyedül is tudok, ráadásul idegeskednem se kell azon, hogy most éppen miért vagyok röhej tárgya.