Hogy lehet az, hogy úgy érzem, hogy nőként csak én vágyom erre?

Az elmúlt években rengeteg pasival beszélgettem, randiztam már, és igaz, hogy nagyon speciális dolgot keresek, de hogy lehet, hogy csak én akarom ezt?

A barátság extrákkal és a normál kapcsolat között lenne nekem ideális valahol fél úton.

Sosem vágytam hagyományos kapcsolatra, és ahogy idősödöm, egyre inkább nem. Én egyedül akarok élni, szükségem van a saját teremre, saját szokásaimra, hogy bármit csinálhatok, nem kell mindig foglalkozni úgymond valakivel. Gyerekről már nem is beszélve.. Abszolút semmi anyai ösztön nincs bennem. Szerintem egy hét után bele örűlnék, hogy 0-24 van valami teendő. Aranyosak amúgy, csak ne az enyém legyen. 😅 De az állatokat nagyon szeretem.

Ugyanakkor nem szoktam random egyéjszakásokba sem belemenni, mert amúgy meg kell a szimpátia is nekem, hogy jól kijöjjünk a másikkal, legyünk nagyjából napi kapcsolatban, csináljunk programokat is. Meg alapból olyanokkal szeretek ismerkedni, akik nőként bánnak velem, figyelmesek, stb.

És valahogy olyan ellentmondásos ez, mert hiába kötődtem már sok emberhez, nálam valahogy ez mást jelent, mint az átlag embereknek. Nekem társra konkrétan nincs igényem, csak így jól érezni magunkat valakivel. De olyan, mintha mindenki igazából vagy csak dugásra, vagy a nagy szerelemre vágyna.. Pedig szerintem ez hosszú távon pont, hogy ideálisabb lehetne, mert van azért valaki, aki törődik veled, van intimitás, beszélgetés, ugyanakkor bizonyos értelemben szabad maradsz, mert nem kell mindent közösen tervezni, lemondani, alkalmazkodni örökké mindenben.

29N