Sokak szerint a társkeresés egy voluntarista dolog, vagyis, ha eldönti valaki, hogy márpedig neki lesz társa, akkor az meg is történik?

Eleve 2 ember kell egy kapcsolathoz, plusz még egy csomó dolog. Az sem elég ha a 2 ember akarja, ha folyamatos szivatások jönnek, nehézségek, egészségtelen kizsigerelő munkehely, anyagi csőd, családi döntések, amikor nem hagyhatsz valakit cserben, munkahely kiküld külföldre. Mennyivel sokkal egyszerűbb már azoknak akiknek minden megvan, jönnek mennek fizetős programokra, stabil család stabil pénzügyi háttérrel, erős akaratú stabil szülők, és ott hasonlóval találkoznak szinte helyben, és minden adott.

Mások meg hiába szeretik egymást, egyik akadály a másik után. Így is sikerülhet, csak jóval ritkább a sikersztori, vagy többet kell rá várni. Tehát mégcsak nem is 2 emberen múlik.

"Aki tényleg akarja, annak összejön. Ezzel amúgy nem értek egyet, sokan vannak, akik tényleg próbálkoznak és mégsincs semmi sikerélményük."

Ebben van igazság, de legyünk őszinték, a forma és ennek a megvalósítása azért nagyon nem mindegy.

Tehát ha valakinek az a sok próbálkozás, hogy idegen embereket szólít le az utcán meg a buszmegállókban és tulajdonképpen 1 év alatt a 100 emberből 1 sem borult a nyakába, az valóban keltheti azt az érzést, hogy sokat próbálkoztam és tettem azért, hogy legyen valakim, de gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az emberek erre a szürke hétköznapokban nagyon nem vevők, és inkább leszel a creepy valaki, mintsem a kedves Casanova.

Mindennaposak férfiak által az olyan kérdések ezen az oldalon, hogy "30X éves vagyok, soha nem volt barátnőm pedig nagyon vágyom rá, mit tegyek?"

Ha pedig elkezded kicsit pedzegetni a kérdezőt, akkor 2. oldalra kiderül, hogy amúgy nem csinál semmit, otthon ül, hobbija nincs, csak a munka (vagy éppen munkanélküli), jogsija nincs, 1 dolog érdekli a számítógépes játékok és megkérdezi az internet népét, hogy mit tegyen.

Kétségkívül én elhiszem neki, hogy ő tényleg vágyik valakire, de gondolom senkinek nem árulok el nagy titkot, hogy senki nem fog bekopogtatni hozzá egy keddi napon délután 3-kor, hogy életed szerelme vagyok, vegyél el feleségül.

Az tény és való, hogy vannak emberek akiknek valami oknál fogva könnyebb a helyzetük. A külsejük miatt, az anyagi helyzetük miatt, vagy mert nem cipelnek traumákat. Ez tény.

De igenis mindenkinek van lehetősége javítani magán és a helyzetén, ezzel együtt az esélyeit is. Ha kövér vagy számtalan mód áll rendelkezésre az alakformálásra, ha sosincs pénzed és konkrétan az 5000 forintos randevút is megfeleztetnéd a másikkal akkor igenis le kell ülni és megnézni hogy miért nincs pénzed, ha traumát cipelsz el lehet menni pszichoterápiára és a sor végtelen.

Igen, tény az, ha nem pörgetted ki a genetikai lottót akkor sokkal kevesebb lesz a merítés ami jut neked, de az biztos, hogyha semmi effortot nem teszel saját magadba, akkor csak azért mert akarod, még nem lesz semmi a dologból.

Ha viszont dolgozol magadon, a külsődön, az anyagi helyzeteden, a traumáidon (bármi is legyen az ok amiért sikertelen vagy), akkor lényegesen tágítod az esélyeid számát.

ja, mert az idősek aztán tudják milyen egy jó kapcsolat... VAGYNEM. Pont hogy ők a legnagyobb bohócok mert annak idején kb semmi különös nem kellett ahhoz hogy 2 ember összejöjjön. Eljött a 18-20 éves kor, anyádék baxtattak hogy hol van a gyerek?! Elmentél egy bálba, felkért egy faszi táncolni, szép volt a mosolya, te is mosolyogtál, és hip hopp esküvő gyerek szarélet, pár év múlva jöttek a bajok de nem lehet elválni, mert megszól majd minket a falu/szomszédok/ismerősök, és együtt maradtak és utálják egymást mint a szart.

Az idősek mindig a legnagyobb idióták, mert bölcsnek gondolják magukat de igazából csak mosolyogni lehet a hülyeségeiken :D

6-os, azért ez elég sarkított példa.

Itt van például a nagyanyám. A nagyapám kinézte magának, elment, megkérte a kezét. Jómódú volt, hát megkapta a lányt. Udvarolni nem nagyon kellett neki, elég volt, hogyha a szülőket megkörnyékezte.

De azért boldogtalan házasságban élni senki sem szeretne, nyilván ő sem erre vágyott.

A tenyerén hordta a 20 évvel fiatalabb feleségét, mindent megtett neki. Szóval boldogan éltek.

És igen, nem tart a fiatalkori boldog szerelem örökké. Jött a háború, kivitték a frontra. Szívhez szóló szerelmes leveleket írt az asszonynak még a hadifogságból is. Mamikám szerelmes volt belé, mint az ágyú, és minden nap várta, hogy mikor jön haza.

Aztán hazajött, tele traumával, és alkoholista lett, elkezdte verni a drága kis feleségét. Aki 8 gyerekkel tényleg nem nagyon tudott volna hova menekülni előle, hát tűrte. Aztán amikor az öreg már betegre itta magát, fordult a kocka, az asszony kezdte el verni őt.

Én már csak így ismertem őket, mentünk látogatóba, mamánál ott volt a fakanál, papa mata részeg.

Nyilván nem ideális. De azért én mégsem röhögök. Akkor még az emberek próbálták összetartani a családot, felnevelni a gyerekeket, kitartani egymás mellett.

A szerelemhez nem kell sok minden, csak valahogy a mai világban az emberek mindig a tökéletes nagy Őt várják, és ha valaki nem olyan, akkor jön a szakítás, válás. Gyerek, közös vagyon nem számít, és valami nagy szabadsághősnek képzeli magát mind, mert ő nem maradt benne egy rossz kapcsolatban. Hidd el a következő sem lesz jobb.

Hogy a kérdésre is válaszoljak, elég nehéz lehet egy bizonyos kor felett ismerkedni, ha nem jársz sehova. Mi az egyetemen ismerkedtünk, meg sok szerelem szővődik munkahelyen is, de ahhoz olyan munkahely kell.

Én már férjnél vagyok, de most nem is tudom, hogy mit tennék, ha egyedül maradnék, kétségtelen, hogy nem elég vágyni valamire, tenni is kell érte. A legnagyobb kihívás, hogy szingli társaságba keveredj, ilyeneket kell keresni.