Egyedülálló nők, férfiak! Miért nincs társatok? Hol bukik el a társkeresés nálatok?

Tudod, mikor tudnék kapcsolatot találni? Ha az online és a valós társkeresés Black Mirror módon összefonódna.

Mondjuk meglátok egy férfit, vagy ő engem, és mindenkinek van ilyen speckó kontaktlencséje, hogy "rákattint" a másikra élőben, és kiad róla egy csomó adatot. Mentális betegségek, személyiség, ha néz, milyen pornót, mik a fétisei, akar-e gyereket az online jelenléte alapján.

Erre nem lenne szükség, ha nem hazudnának az emberek, de így látnánk élőben, hogy nem illünk össze, és le se kell szólítani egymást.

1. Ocsmány vagyok.

2. Nem nézek ki jól.

3. Szar a külsőm.

4. Nem vagyok nagydumás, társasági ember.

5. Csóró vagyok, szar fizetéssel.

6. Anyámékkal élek.

7. Igazából már nem is keresek senkit, elfogadtam, hogy fos lapokat kaptam az életben.

8. Mindezek mellé egészségügyi gondjaim vannak és folyamatosan újabb és újabb dologgal bővül a tárház...

Nekem van már társam, de sokáig nem volt.

Elváltam, lenullázott a válás. Rokonoknál húzom meg magam egy családi ház különálló részén, hála nekik a lakhatásom megoldott minimális költséggel.

Egy öreg autón kívül nincs vagyonom. Átlagosan nézek ki, intelligensnek tartanak, társaságban is feltalálom magam.

45 éves elmúltam, nehéz ismerkedni, kevés a szabad nő. Akinek otthon vannak még a gyerekei, azok inkább az anyagi támogatást keresik, mint a párjukat.

20-as éveimben randizgattam, de nem találtam olyan párt akivel hű de szerelembe estem volna.

Így 30 felett meg már nem erőltetem a párkeresést. A nők többségének a 3 fő prioritása ilyenkor, hogy van-e saját kecód, meg kocsid, meg akarsz-e gyereket. Namármost sosem szerettem vezetni, így a jogsit se raktam le és mivel tökéletesen megvagyok nélküle nem is tervezem. Nem, nem azért mert ne tudnám, már 10 évesen vezettem, és pénzem is lenne kocsira meg jogsira, de egyszerűen nem éreztem magam jól a volán mögött, így se magam se másokat nem veszélyeztetek az erőltetésével. És innentől kezdve hiába a sok pozitív tulajdonságod kb ki is kerülsz az ismerkedési opciókból. Én meg nem fogok vadidegeneknek magyarázkodni, vagy épp a kedvükért lerakni a jogsit. És hogy fokozzam a gyerek téma sem mozgat meg, bár hosszútávon nem zárkóznék el tőle, de 1-2 éves kapcsolatban még biztos hogy nem. :) 34/F

38 éves incel vagyok.

38F incel

"Én meg nem fogok vadidegeneknek magyarázkodni, vagy épp a kedvükért lerakni a jogsit."

Ezt annyira átérzem, csak más szempontból. Néha szeretnék annyira leszarni mindent, vagy annyira nagyon őszinte lenni, hogy amikor valaki kedvesen elkezd közeledni, akkor a szemébe mondom, hogy "nem szopok" vagy "unalmas vagyok az ágyban, de amit elképzelsz, annál 100x unalmasabb".

Tuti van olyan, aki azonnal otthagyna (ami jó lenne, nem egymást keressük), de olyan is lenne, aki eljátssza, hogy rendben, aztán jönne a rábeszélés.

Úgyhogy ez az érzés bennem is megvan, hogy nincs kedvem azzal táncikálni az elején, hogy magyarázkodom, hogy miért nem vagyok olyan, mint a többség.

Tudom, nem egészen én vagyok a célközönsége ennek a kérdésnek, de hadd meséljek nektek egy sikersztorit.

29 éves koromig egyedül voltam.

Soha, sehova nem jártam, ahol ismerkedni lehetett volna.

Vagyis bulikba jártam barátnőkkel, és jöttek is oda részegen fiúk, hogy le akarok-e feküdni velük, kösz nem.

Egyébként diplomás, értelmes nő vagyok, és valahogy a hozzám illő fiúkkal soha sehol nem találkoztam. Pár hónapos kapcsolataim voltak, általában mind kudarccal végződött.

Elváltak a szüleim, anyám mindig mondta, hogy csak útban vagyok neki, így hiába voltam szép, tulajdonképpen semmi önbizalmam nem volt, és annyira nem is hittem el, hogy lehet engem szeretni.

Végülis felregisztráltam egy társkeresőre. 2 évig voltam tag. Könyvet tudnék írni, hogy milyen kreténekkel találkoztam. Aztán megfogadtam, hogy le is törlöm magam, reménytelen az egész.

Már régóta leveleztem egy sráccal, aki leírta, hogy évekkel ezelőtt regisztrált, de eleget csalódott, nem is akar igazából találkozni senkivel, csak nem törölte le magát.

Valahogy levelezni kezdtünk,de el is könyveltem magamban, hogy oké, ráérek, írok, de semmi nem lesz belőle. Aztán egyszer csak írt, hogy most már tényleg kíváncsi rám, találkozzunk. Ő lett a férjem, 30 évesen.

Szóval szerintem ne adjátok fel, van valahol valaki, aki rátok vár.