Annyira vágyom már egy társra, hogy már nem alszom éjszaka, sírva alszom el?

Tudom, hogy rettentően szánalmasan hangzik, le se merem szinte írni. Már régóta szeretnék párkapcsolatot, igyekszem is érte tenni, illetve igyekszem magamból is minden téren a legtöbbet kihozni. Nő vagyok (fiatal) ráadásul nem is csúnya, mielőtt valaki ezzel jönne. De sajnos még nem találtam meg a párom. Igyekszem ismerkedni is, egyelőre főleg online, amit bár utálok, gondoltam ártani nem árt ha nyitott vagyok.

Nagyon szeretném már ha szeretne valaki, akit én is. Nem várok el x fizetést vagy lakást vagy kocsit, nem vagyok anyagias.

Napközben még oké, dolgom van, elfoglalom magam. De amikor minden este egyedül fekszem le aludni, csak arra tudok gondolni, hogy bár lenne valaki aki szeret és megölelget, akihez hozzá tudnék bújni. Gyakran van mostanában, hogy felébredek éjszaka. Olyankor sokáig vissza sem tudok aludni és főképp ezért, mert erre gondolok, illetve pl.: arra a férfire aki nagyon tetszett, de vele nem jött össze (pedig már lassan egy éve volt).

Közben meg rettenetesen szánalmas ez, tudom és nem akarok így érezni. Amúgy nem panaszkodhatok, van szerető családom (szülők, testvér, még 2 nagyszülő is stb.), van sok barátom akik szintén szeretnek, hobbi, elfoglaltság, célok stb. De ezen kívül hiányzik, hogy egy rendes férfi akit én is szeretek, szeressen.

Hogyan tudnék ezen a hülye állapoton (nem a szingliségre gondolok ez alatt, hanem az ebből adódó szörnyű szomorúságra) túllendülni?