Miért érzek így? Miért nem megy? Van még más így? Hogy gyűritek le magatokban ezeket az érzéseket?

Mondanám, hogy hiszek a véletlenekeben, de igazából nincs ilyen. Nagyon nagyon minimális az esély arra, hogy az ember csak úgy, pont véletlenül botlik bele valakibe. A legjobb kapcsolatok baráti, haveri társaságon keresztül születnek. A tinder és társai szarságot én is rendkívül sterilnek és visszatszítónak gondolom, az egész ilyen húspiac jellegű, ahol kvázi lista alapján pipálgat az ember, nincs benne semmi természetesség és kötetlenség.

Anno exemmel úgy ismerkedtem meg, hogy ő jött oda hozzám, kvázi mintha csak véletlenül egymásba botlottunk volna, de igazából ez sem volt véletlen. Mint kiderült később, sokszor voltunk egy helyen, baráti, haveri társaság között is volt pár kapocs, ráadásul amikor odajött hozzám akkor is pont olyan esemény volt a városban, ahol ez lehetséges volt. Tehát sok ember volt az utcán (kvázi fesztivál jellegű dolog) és mindenki "megfelelő" állapotban volt.

Utólag az is kiderült, hogy még közös képünk is volt egymással, úgy, hogy én nem is emlékeztem erre.

Szóval látszólag véletlenszerűen keveredtünk össze, valójában tudatos volt az egész, gyakorlatilag ő nézett ki magának, én meg belementem a dologba.

#14:

tehát az nem mvéletlen, ha valaki elmegy egy bálba, ahol találkozik valakivel (merő véletlenül megakad a szeme a másikon) és egy élten át együtt vannak? Bizony - ez véletlen találkozás (utalok a 10. alatti válaszomra).