Miért érzek így? Miért nem megy? Van még más így? Hogy gyűritek le magatokban ezeket az érzéseket?

Valahol a kettő között vagyok.

Szerintem a direkt ismerkedés nagyon nyomorult. A Tinder randiknál nehezen tudok elképzelni kínosabb szituációt. Hihetetlenül mesterkélt és "steril" az egész.

Ugyanakkor abban sem hiszek, hogy minden zárkózott, szociális élet nélküli ember majd belebotlik valakibe az utcán, akivel első pillanatra egymásba szeretnek.

Szerintem a legjobb kapcsolatok közösségekben alakulnak ki.

Én nem élek illuziokbqn álmokban.

Pl vannak a romantikus vágyak meg a valoság pl a társkeren ami meg teljesen mashogy néz ki. A szianizuzástol kezdve a milyen bugyi van rajtad-on át egészen az ingyenpadoncsövezős randikig olyanokkal, akikrol helyben derül csak ki hogy selejt, en nem is tudok álmokat kergetni.

Pedig nem egy kapcsolatom kezdődött már szerelem első látásra helyzettel meg filmszerű macska egér játékkal.

De ahogy szétnézek a reálban reálisan bűnronda kollegák, a neten a csődtőmegek tucatszámra, a kéjenc kivenhedt molesztálo pasik a rengeteg incel, ha meg is látnék vkit akitől lemegyek hídba az meg nem viszonoz vagy max ugy kezdődnek hogy könnyű ürítesre kipróbál es innen kéne nekem nagyobbra nőni a szemében.

Az álmok kergetése nekem eddig eszembe se jutott.

A földön járok.

Egyik barátom és a felesége egy bálban ismerték meg egymást, ott látták meg egymást először. Már bő 58 éve házastársak.

Ez bizony véletlen találkozás volt, de az ilyen találkozás nem egyenlő azzal, amikor valaki azt tanácsolja egy kérdezőnek, hogy idővel bizonyára neki is útjába akad valaki akivel majd megértik egymást.