Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Ennyire számít a dús haj a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennyire számít a dús haj a nők körében párkeresésnél?

Figyelt kérdés
Az van, hogy 37 éves vagyok, és nehezen találom a páromat. Volt már jó pár párkapcsolatom, csak azok annyira nem sikerültek, mert gyerekkoromban hordoztam egy rossz viselkedésmintát, amit a szüleimtől örököltem, amit kb 32 éves koromra vetkőztem le. A szüleim eléggé irányítóak voltak. Olyan állásom is volt emiatt, amit annyira nem szerettem viszont nagyon sokat tanultam belőle, amit most is hasznosítok. Homlokegyenest mást csinálok, mint amire tanítottak. Mivel olyan állást csináltam korábban ezért sokat is panaszkodtam. Mostmár ez elmúlt teljesen. Ez az egyik, amiért nem sikerültek a párkapcsolataim, a másik meg, hogy a szüleim az összes páromba belekötöttek, és addig cincálták, amíg vagy én dobtam, vagy ők dobtak engem. Nagy hiba bevallom. Viszont most, hogy már magam mögött tudom a szüleimet - eléggé rájuk tudok már parancsolni, hogy szálljanak le rólam, és az állásom is nagyon szeretem, így próbálnám a párkapcsolati dolgot is megoldani, de írtó nehéz. Sajnos kopaszodom, és nem éppen kölcsönöz előnyös külsőt nekem, viszont minden másban jó vagyok. Jó a humorom, olvasok, sportolok, nagyon hasznosan töltöm az időmet, meg úgy vélem nagyon jó baráti köröm is van, amiért hálát is adok az égnek. Viszont ez a hajhullás annyiban zavaró, hogy emiatt ugye már kiesek azon nők bűvköréből, akiket én is kedvelnék, vagy próbálnék megkapni, viszont mivel ez a kondíció fennáll, így minden másban sokkal, de sokkal jobbnak kell lennem. Például egy jobban kinéző férfinak negyed annyira kell humorosnak lennie, mint nekem, vagy negyed annyira ambíciózosusnak. És a randikat is úgy szoktam leírni, mint a vesszőfutást, hogy csomó próbát ki kell állnom, mire oda jutok, hogy nah lesz belőle valami. Egyszerűen fárasztó. Volt 2-3 nő is az elmúlt 2-3 évben, akikkel sikerült összemelegednem, kvázi lelki szemetes ládájuk voltam. De mindegyik már akkor akart valamit, mikor már belefáradtam az egészbe, közben meg tudtam, hogy másoknak három csettintésre odaadják magukat. Szinte az összes felhívott magához, és vagy így vagy úgy, de szex nem történt, mert érezni akarták a küzdést - ezt az egyik hölgy mondta már nekem. És mindezt az után, hogy elmentem hozzá, megcsináltam mindent a lakásában - felfúrtam a képekeit, összeraktam egy nyugágyat, és megcsináltam a csöpögő csapját. És ott voltunk az ágyban, és már szinten minden ruha lekerült rólunk, de mondta, hogy ma nem lesz szex. És a másik két hölggyel is ez volt a szitu kvázi. De mindegyik abban egyezett, hogy utána megint felhívtak magukhoz, már a szex miatt, de addigra már nemet mondtam nekik, mert annyira gyilkolta a büszkeségemet, hogy ennyit kell tepernem egy nyomorult szexuális együttlétért, meg hogy járhassak velük, hogy csak nah. Amúgy picit bele vagyok fáradva, hogy sokkal jobban kell teljesítenem, mint egy nálam jobban kinéző férfinak. Szóval most annyit tudok tenni max, hogy a hajamat megcsináltatom, de nem sok kedvem van hozzá, mert annyira nem zavar, csak a párkapcsolati esélyeimen akarok javítani, hogy ne kelljen annyit küzdenem. Erről mi a véleményetek, ez a hajullás dolog ennyit számít tényleg - már többször hallottam, meg mondták, hogy a nők ezt nagy negatívumnként élik meg, amit persze megértek, de ez részemről annyira totál vergődés. Én is szeretnék normális szexuláis együttlétet, de mindenféle atom nirvana energia befektetése nélkül. Nyilván a tinder nem jöhet szóba, a külsőm miatt, bár onnan is szoktak lenni randiaim, de hogy hova menjek ismerkedni ennyi idősen már nem tudom. Az egyedüllét se vonz annyira - mint senki mást. Amúgy annyira tényleg nem nézek ki rosszul, ki vagyok gyúrva ízlésesen, és tényleg jó a humorom, de kb észre se vesznek a nők. Korábbam jártam olyan lányokkal, akik senki mással sem, csak velem, nyilván egy idő után mindig jött sokkal jobb hapsi, mint én - amit megértek. Isten játéka ez.

2023. aug. 6. 23:27
1 2 3 4
 1/37 anonim ***** válasza:
14%
A kopaszodást sokminden okozhatja. Próbálj meg a táplálkozásra odafigyelni, megfelelő vitaminok, nyomelemek. Lehetőleg kerüld a mesterséges dolgokat. Milyen sampont használsz? A hajadat miként szárítod? (Akár külön szárítás nélkül is meg tud száradni, a hajhagyma károsodása nélkül). Okozhatja a hajhullást betegség, pl. gomba is. Ez családon belül is tud terjedni, nem tudom, hogy volt-e nálatok ilyesmi? Egyébként a hajritkulásod milyen mértékű? Ha nagyon erős, akkor lehet, teljesen le kellene borotválni a hajadat. A haj beültetést szerintem el lehetne vetni, az drága és sokszor vicces eredményt ad.
2023. aug. 6. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/37 anonim ***** válasza:
77%

"De mindegyik (nő) már akkor akart valamit, mikor már belefáradtam az egészbe, közben meg tudtam, hogy másoknak három csettintésre odaadják magukat."


Értem amúgy hogy itt mi a problémád tapasztaltam már én is, ezért részletesen erre nem térnék ki.


Viszont arról beszélni kell hogy ha ez a "gondolat" nagyon gyökeret ver bennünk és nagyon rafokuszalunk, az egy idő után ertelmetlennek fog mutatni mindent amit csinálunk.


Az a helyzet hogy a férfiaknak van egy olyan felső 1-5%a akikhez sose fogunk felérni. Nekem is van olyan nagyon jó barátom, aki magas, profi sportoló, ugy néz ki mint egy ferfimodell és ráadásul még kva jófej is. Azt kap meg akit akar és ezt tudja is körülötte mindenki. Na most pl én ha behugyozok sem fogok soha feljutni arra a szintre amin ő van, hiába csináltatnám meg magamon az összes blackpill által felsorolt műtétet, lennék meg 5x izmosabb mint most stbstb. Ugyanugy ahogy nem fogunk tudni ugy kosarazni mint LeBron, úgy zsugazni mint Messi, nem leszünk olyan okosak mint egyesek, olyan gazdagok, olyan befolyasosak stb. Van egy "játék" és a két opció az h játszunk vagy lefekszünk és lassan elrothadunk.


Az a helyzet hogy vannak akik jobbak nálunk tulajdonképpen minden egyes dologban amit csinálunk. Ez logikus is, enélkül egy alapvető motivacioja hiányozna annak a H fejlődjünk. De vannak limitek és minel hamarabb vesszuk ezt tudomásul talán annál jobb. Gyakorlatilag mindig mindenkinél van jobb.



Szóval teljesen értem a kritikát amit fent leírtál, de úgy érzem szólnom kell hogy ha teljesen ezt helyezed a gondolataid alapjává, az tönkretehet téged.

2023. aug. 6. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/37 anonim ***** válasza:
82%

"Szinte az összes felhívott magához, és vagy így vagy úgy, de szex nem történt, mert érezni akarták a küzdést - ezt az egyik hölgy mondta már nekem. És mindezt az után, hogy elmentem hozzá, megcsináltam mindent a lakásában - felfúrtam a képekeit, összeraktam egy nyugágyat, és megcsináltam a csöpögő csapját. És ott voltunk az ágyban, és már szinten minden ruha lekerült rólunk, de mondta, hogy ma nem lesz szex."



Ezt a "pincsivé/inassá/ házhoz hívott szereplővé válva szerzek pxncit" működést meg kva gyorsan hagyd abba és felejtsd el.

2023. aug. 6. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/37 anonim ***** válasza:
58%

Nőként írom, hogy nem túl jó ötlet random nőknek megcsinálni a házimunkát szex reményében. Én egyedül élő nő vagyok és simán felfúrom a képeket a falra, nem fogok ezért egy kiéhezett pasit ugráltatni. A másik meg hogy szingli nőként ezért félek elfogadni bármilyen segítséget férfiaktól, mert félek, hogy szexet várnak el cserébe, vagy ilyesmi, és nem csak azért ajánlják fel, mert jó érzés segíteni egy "gyenge nőnek".


A hajdologgal kapcsolatban meg annyit, hogy vannak nők, akiket ez egyáltalán nem zavar, szóval hacsak nem szerzetesfrizurád van, akkor nem hinném, hogy ez akkora baj.

2023. aug. 7. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/37 anonim ***** válasza:
29%

Kérdező: Hajbeültetés. Nyomassad.


1. De, a hajbeültetés a jó válasz. Minden többi amit írtál szinte semmi megoldást nem nyújt. A kérdező valószínűleg genetikai okokból kopaszodik, mint a legtöbben is, az életmódnak semmi vagy minimális köze van hozza.


2. Nagyon jó a válaszod.


3. Ha nem vagy külsőre alapból egy vonzó pasi, akkor vagy ez van, vagy a semmi. Azért ilyen a kérdező mentalitása, mert sosem volt meg máshoz a külseje.

2023. aug. 7. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/37 anonim ***** válasza:
17%

#2: "Van egy "játék" és a két opció az h játszunk vagy lefekszünk és lassan elrothadunk."


Ha már eddig a gondolatig eljutottál, vidd tovább.


Amikor játszol, magát a játékot élvezed. Amikor nem élvezed, az lehangoló tud lenni, alig várod, hogy vége legyen a partinak és mehessél haza és azon agyalsz, legközelebb hogyan húzhatnád ki alóla magad.


De ott az életben egy másik valami, a munka, amit nem élvezel, de pénzt kapsz érte, muszáj, célja van, ki kell bírni, el kell tűrni.


Viszont a csajozásra megfeleltetve, annak mi a célja SZÁMODRA? Nem anyád, a barátaid vagy a táradalom számára. Csakis számodra. Mi a célja?


Szeretnél szexelni. Pont ez az, amit a legkevésbé kapsz meg és ha eleget küzdesz érte (amit soknak érzel) sincs benne köszönet. Miközben másoknak pöccre megy.


Gyereket, családot akarsz? Utódot? Biztosan egy olyan nővel szeretnéd, aki másoknak hamar odadobta magát, téged viszont éppen határesetnek tart, aki ha elég kitartóan küzd, akkor majd meghaphatod a szent hercegnőt? Ilyet szánsz gyerekeid anyjának, aki jó esetben beleszól a nevelésbe, rosszabb esetben majd a leendő kanjai fogják nevelni a te gyerekedet, miközben ő lelépett és még követeli majd rajtad a gyerektartást?


Az egyetlen, amit ez a sok férfi elér, az a show. Mint egy sportban, amikor pontosan tudják, hogy elsők ha vért izzadnak se lesznek sokan, dobogósok sem, de azért ingyen statisztaként részt vesznek a folyamatban, emiatt a szurkolók, nézők egy küzdelmet látnak. Csak éppen kár a gőzért. Sokszor nyilván kapnak az utolsók is pénzt meg nem keresnek rosszul győzelem nélkül sem. Az elvről beszélek. Van értelme, ha nem valami magasztos célért harcolsz, mondjuk az életbenmaradásodért? Vagy valami biztos, garantált jutalomért?


A hormonok játszanak az agyunkkal, akarjuk a nőket, vágyjuk őket, ők pedig élvezik azt, hogy marakodunk értük, mint éhező kutyák a kennelbe dobott húsért. És ettől nő az egójuk.


Egy politikusnak is a szavazók adják az "erejét", nékülük egy senki, egy csicska mindegyik.


Egy nő is nézhet ki külsőre bárhogy, az adja az értékét a húspiacon, hogy milyen férfiak versengenek értük. Ha lenne bennünk tartás és önuralom, akkor nagyot koppannának az egókirálynők és az önjelölt hercegnők.


"Ez logikus is, enélkül egy alapvető motivacioja hiányozna annak a H fejlődjünk. De vannak limitek és minel hamarabb vesszuk ezt tudomásul talán annál jobb. Gyakorlatilag mindig mindenkinél van jobb."


Igen, de vannak dolgok, amikben lehet fejlődni, más dolgokban egy egyoldalú casting zajlik és aki vezeti a castingot (nő) dönti el, hogy a saját szempontjai szerint kit ítél meg jobbnak. Nem fogja Super Mario elnyerni a hercegnő kegyeit, csak mert sokat küzd érte. A nő már eldöntötte, hogy kit választ, ha ő nem kapitulál, akkor ő lesz a befutó, ha igen, akkor is állnak még mögötte a sorban. Annyira tisztességes a verseny, mint a közbeszerzés, ahol Mészáros Lőrinc is indul.

2023. aug. 7. 02:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/37 anonim ***** válasza:
0%

#4: "mert félek, hogy szexet várnak el cserébe, vagy ilyesmi, és nem csak azért ajánlják fel, mert jó érzés segíteni egy "gyenge nőnek"."


A kettő nálunk nem zárja ki egymást. Aki nem követelőzik nyíltan, az is valószínűleg már mikor meglátott eldöntötte, hogy a szexet biztosan nem utasítaná vissza tőled.


#5: Aki nagyon kopaszodik, ott a hajbeültetés sem megoldás, mert a donorterületen nincs annyi hajszál, ami kompenzálná, maximum mindenhol egyenletesen ritkulna meg, ami még bohócabb hatást keltene, etikusabb specialista nem is vállalja, közli veled az elején, hogy sajnos ez a helyzet, mindegy mennyit fizetsz.

2023. aug. 7. 02:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/37 anonim ***** válasza:
8%

A 21. században haj = élet. Aki kopasz az nem fog kelleni se a nőknek, se barátkozni sem fog akarni vele senki.


Az egyedüli működő megoldás pedig a finasteride. Lehet, hogy veszélyes, de más nem állítja meg a kopaszodást. Utána és csakis utána jöhet a hajbeültetés.

2023. aug. 7. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/37 anonim ***** válasza:

"A kettő nálunk nem zárja ki egymást."


Nálad. Magad nevében csak.

2023. aug. 7. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/37 anonim ***** válasza:
31%
Hát szerintem egy sima silces sapka is jó (napellenzős sapka, lehet rosszul írtam). Van belőle sokféle és ha helyes vagy, a sapkával vagány is. Igaz az öltönyös stílushoz nem illik, de a sportcipőshöz tökéletes. Aztán néha leveszed, de mégis az marad meg az emberekben hogy nem egy kugligolyó van ott, hanem az a jó kis sapek és alatta egy szokásos arc, nincs itt semmi látnivaló és sajnálkoznivaló. A kugligolyó is lehet vonzó, de azért néha nem árt tudatosítani egy két jó sapkával, hogy amúgy nem így születtél, csak így alakult. Sőt poénból parókát is próbálgathatsz.
2023. aug. 7. 03:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!