To mikortól mondanátok azt, hogy egy nő vénlány maradt?

Nem akarnék senkit sértegetni a jelzővel.

Van nő aki boldogan lubickol a függetlenségben, önálló programokra jár, stb és tudatosan nem akar családot.

Ha jól érzi magát, remek!

Aztán van, aki meg mélyen vágyna rá, családra, babára de csak nem akár összejönni, és kezd ebben megkeseredni és feladni. Őket meg sajnálom.

Van egy ismerős a második kategóriából.

Ti mikortól kezdve mondanátok neki, hogy szerintem ne hajszold a család témát, a görcs helyett élvezd az életet, a mindennapokat, lehet, hogy számodra az az út, hogy inkább egy jófej nagynéni legyél?

Szóval ahelyett, hogy próbálnál neki társkeresésben jóindulatúan tanácsokat adni, finoman ismerkedős programokat, FB csoportokat stb ajánlani, inkább afelé terelni, hogy elfogadja, hogy neki már nem lesz családja.

Szóval van ez az ismerős nő: se igen, se nem módon együtt van egy férfival, az nem akarja elvenni, gyerekről szó sincs. Időnként maguk sem tudják, hogy most párt alkotnak-e vagy nem. A nő persze kezd teljesen szétesni, már lassan semmi nem érdekli...

Talán kellene neki mondani, hogy még nincs elkésve, keressen új, komoly párt maga mellé, de lassan már nem vagyok biztos benne, hogy nem arról kellene győzködni, hogy ennél még az is jobb, ha egyedül lenne.