Nincs ellentmondás a nők sértettsége és az igényeik között?

Amúgy igen, igaza van a 41-esnek is.

2 probléma is van. Az egyik az, hogy a kérdező egy elmebeteg paraszt, aki elvárja, hogy a nők hozzá igazítsák az önértékelésüket és az öltözködésüket, és szerinte jogosan érez késztetést ütni, ha nem így teszik. A másik pedig az, hogy fogalma sincs a nagyságrendekről a nők súlyát illetően.

“De lényegében igen. Ha te 65 kilósan úgy teszel mintha 45-50 kiló lennél és úgy öltözöl és viselkedsz mintha egy modell szerű gyönyörű nő lennél akkor készülj szépen fel arra hogy kapni fogsz kritikát. És nem csicska lúzerektől hanem őszinte, érett és bátor emberektől akik vállalják a kockézatot hogy véleményt mondanak ebben a feminista világban is rólad. Szóval ha te rájuk taposol és semmibe se nézed őket és mész tovább mintha csak valami utcán kéregető cigóval beszéltél volna akkor számíts retorzióra is. Saját magadnak keresed a bajt, a saját sorsod kovácsa vagy.“

Ki az a barom, aki odamegy valaki randomhoz elmagyarázni, hogy miért öltözik szarul? Elnézést ha nem értem, én már jó ideje nem vagyok szűz.

Teljességgel átérzem, sőt a helyzet évről évre rosszabb. Engem átlag felettinek mondanak, van olyan, aki helyesnek, voltak szép barátnőim. Viszont mostanában a Tinderen katasztrofális a helyzet. Alig lájkolnak olyanok, akiknek a kinézete megüt egy szintet, és nem kell nagy igényekre gondolni a részemről, pontosan ugyanazt várom el, amit én is nyújtani tudok. Erre fel javarészt olyanoktól kapok kedvelést, akik annyira elhízottak, hogy a TLC-n lehetne őket mutogatni, vagy éppen horrorfilmbe illő ábrázatuk van. Valóban legalább átlagos, vagy szép nő 20% körüli, de ők meg vagy válaszolnak, vagy nem.

32F

Na, akkor mesélek én is.

A 2000-es évek közepe táján kezdtem a tinikort. Akkor az anorexiás szintű, gebe alkat volt a divat, és rohadt nagy volt a nyomás a lányokon/nőkön. Én tiniként 170 centihez voltam kb. 50-53 kiló (változó volt). Visszanézve a képeket, mindig is vékony voltam, de akkor soha nem voltam elégedett magammal. Volt, hogy sírni volt kedvem, amikor megláttam magam képeken. Én nem jutottam el soha evészavarig vagy ilyesmi, de borzasztó torz énképem volt, és 0 önbizalmam. Ezt tetézte az, hogy szokásos irigykedés és lányos marakodás keretében ducinak nevezett pár osztálytársnőm, és azt kamuzták, hogy a fiúk egyik nap arról beszéltek, hogy milyen vaskos derekam van. Én meg komolyan vettem ezt.

Az első párom egy bántalmazó volt, aki a szakításkor bosszúból kielemezte, hogy milyen eszméletlenül undorító a testem, és, hogy nevetséges vagyok, ha azt gondolom, hogy valaha is kellek egy jobb féle pasinak.

Az önbizalomhiányom legmélyebb pontján ide, erre az oldalra is kitettem az alakomról képeket (fej nélkül), és véleményt kértem. A kommentek 90%-a két kategóriába volt sorolható: 1. Akik ész nélkül, igénytelen helyesírással invitáltak dugásra, 2. Akik bántalmaztak a testem miatt, volt minden: túl kicsi a mellem, túl nagy a mellem, rondák az anyajegyeim, kinek kellenék ilyen hóka fehér bőrrel, hányadék vagyok, de a legjobb az volt, aki kitalálta, hogy egy elmebeteg kis perverz fiú vagyok, aki felvett női fehérneműt, mert látszik a csípőmön, hogy férfi vagyok, nem nő. Utána még hazudozott is, hogy én ezt privátban bevallottam neki. A 10% normális komment elveszett a sok mocsok között.

Rohadtul rosszul esett.

Folyamatosan komplexusaim voltak, hogy nincs elég homokóra alakom, és vagy lenge, alakot leplező felsőket vehetek csak fel, vagy "csalnom" kell, pll övet teszek a derekamra, és jó szorosra húzom + nyáron is farmert hordtam, mert szégyelltem a lábaim.

Végül 21 évesen lett egy párom, akinek tetszettem, úgy szeret azóta is (10 éve), ahogy vagyok. De ő sem tette helyre az önbizalmam.

26 éves korom környékén rákattantam a sportra és az egészségtudatos étkezésre is. Először részben trauma, stressz elől menekültem a kemény edzésre (haldoklott az édesapám), majd egyre inkább rutinná vált, mert olyan durván sokat javított az életminőségemen, hogy alig bírtam én magam is elhinni. Azóta is maximum betegség vagy utazás miatt hagytam ki az edzést, vszeg örökké az életem részévé vált.

Aztán az évek alatt egyre jobban elkezdett meglátszani a testemen is. Én igen, az életmódváltásom környékén kb. 54-55 kiló voltam, most pedig 62-63.

Eljött 28 éves korom körül a töréspont, és onnantól egyszerűen nem érdekel, hány kiló vagyok, soha többé nem gondolom azt sem, hogy férfias alkatom lenne, nem gondolom, hogy vaskos derekam vagy sz.ar lábaim vannak, sem azt, hogy férfias a csípőm. Azt veszek fel, ami csak tetszik, és a pokol legmélyebb fostos bugyrába kívánom azt, akinek ezzel problémája van, és megfogalmazódik benne akár csak a szándék legkisebb szellője is, hogy megpróbáljon meggyőzni engem, hogy az én testem undort keltő, és nekem ezt vagy azt nem szabadna felvenni.

És igen, jól mondja az egyik előttem szóló, az ilyen férfiakban az kelt dühöt, hogy nem nyomorgathatnak már másokat azzal, hogy milyen a testük, nem gyalázhattok, nem szégyeníthettek meg normális súlyú, vagy akár VÉKONY nőket úgy, mint 10-20 évvel ezelőtt, mert segítenek az ilyen-olyan mozgalmak is szerencsére. Elhiszem, hogy egyes beteg phaszoknak egy fáj, hiszen egy erős hatalom adagot veszítettek el ezzel. Felettem is jó nagy hatalmuk volt az ilyen embereknek, ugyanis elhittem, hogy csúnya vagyok, és, hogy nekem tetsző pasiknak nem kellhetek, max szexre, és meg kell csókolnom a talpát annak, aki "bevállal" komoly kapcsolatra.

Én soha nem is voltam a túlsúly közelében sem, és még így is tele vagyok negatív élményekkel és bántással, el sem tudom képzelni, hogy egyes tényleg duci nők min mehettek át. Undorodom attól is, amikor róluk úgy beszélnek, mint valami igénytelen ürítőtartályokról, meg amikor meghallottam, hogy srácok egymás között úgy beszélnek róluk, hogy "nagyon jó b.aszni velük mert tudják hogy nem olyan kelendőek és mindenhogy kompenzálni akarják, jól lehet őket sz.opatni, torkukra nyomni, falják a f.aszt a kis dagadékok".

"Azoknak pedig az 50 kilós nők kellenek."

Nem. Az 50 kilós nők a beteg alakoknak meg azoknak kellenek, akiknek nem jön össze más. Tapasztalat, ugyanis 170 cm-hez vagyok ennyi (sem). Időtlen idők óta egyedül rohadok, és max. az említett kategória képviselői közül tudok "válogatni". Normális férfi nem vonzódik a kamaszfiús testhez hosszú hajjal...

Én mondjuk több olyan férfit is ismerek, akinek a molett nők a zsánere. Gondolom akkor ők már nem is férfiak, vagy ilyesmi. Én 168 cm vagyok 58 kilóval vékony voltam. Most van rajtam sajnos plusz 12 kiló, már szélesek a combjaim és van valamennyi hasam is. Zavar a dolog, de így is nagyon sok férfi figyelmét felkeltem. Soha nem jönnek össze olyannal, aki nem tart vonzónak, csak elvisel, mert legalább van pnám és ingyen adom. Márpedig te erről beszélsz most.

Ha valakinek a vékony nők tetszenek, nem gond, nekem is ők tetszenek. De az ne jöjjön össze olyannal, aki szerinte kövér, csak mert azt legalább még lehet bszni. Ez egyszerűen undorító és nem a nőre nézve szégyen.

Az pedig gyermeteg gondolkodásra vall, ha szerinted mindenki úgy gondolkozik, érez, olyan vágyai vannak, mint neked. A valóságban a vékony, a kövér és minden átmenet talál olyan férfit, aki számára vonzó lesz. Az extrém végleteknek persze lényegesen nehezebb, de ők a kisebbség.

Én nem vagyok sértett. Bárki, aki felnőttként képes élni és gondolkodni felfogja, hogy nem tetszhet mindenkinek.

Az viszont taszító, mikor valaki úgy próbálja kategorizálni a nőket, mint te most. A tény pedig, hogy ezt még a nagyközönség elé is kell tártod, hogy önigazolást nyerj, szerintem szánalmas.

Nekem nem gond egyedül maradni, ha pedig úgy érzem kevés vagyok azokhoz, akikre vágyom, majd lefogyok. Te ellenben így maradsz valószínűleg örökre, egy anonim oldalon hergelve a népet, egy olyan saját valóságban ragadva, ami neked sem öröm.

Megint teljesíthetetlen vágyaim vannak: a bárkit megkapokkal találkozni, mert ilyen eddig csak a neten létezett. (ezután is :D)

#röhög

50

Ennyire nem kell szó szerint venni, olyan ember egyik nemnél sincs, aki BÁRKIT megkaphat.

Alapból úgy írtam, hogy a "szingli férfiak közül". De nyilván a házasok/párkapcsolatban élők közül is, akik hajlamosak megcsalásra.

Az megint csak változó, hogy kit mire kapnék meg, és nem is csak tőlem függ, hanem az adott férfi habitusától, személyiségétől és élethelyzetétől, szóval úgy kell érteni, hogy minimum szexre.

Talán a legpontosabb fogalmazás az, hogy én úgy gondolom, hogy nem igazán van olyan férfi, aki az alakom miatt utasítana el (mivel itt most az alak és a kilók voltak a téma). Nem hinném, hogy bármi nevetséges vagy abszurd lenne abban, hogy ez a véleményem.