35 éves korig ha nem találod meg a társad, akkor tényleg katasztrófa ami utána jön?

13-as!

Valószínűleg azt, hogy mindig olyanokkal jöttem össze, akik érdeklődtek irántam. Na jó ez így hülyén hangzott. Inkább azt mondom, hogy aki iránt én kezdtem el érdeklődni, majd ezután viszonozta az érdeklődésemet, olyan egy volt. Minden más esetben ha észrevettem, hogy vonzódik hozzám valaki, akkor is megpróbáltam, ha úgymond "magamtól nem választottam volna".

Nyilván azért volt ez, mert még az ilyen érdeklődők között is mindig évek teltek el, és persze sejti az ember, hogy nem fog ez működni, de 3-4 év után "a végre valaki" érzés győzött általában. Azaz ha belsőre rendben volt a nő, akkor gondoltam miért ne adhatnék egy esélyt akkor is, ha annyira nem tetszik? Nyilván ha mondjuk 3 éven át kizárólag elutasítást kaptam - még akkor is, ha kinézetileg azért tudom a helyem, és a feltűnően szép nőknél eszembe sem jutott próbálkozni, hiszen egészen biztos, hogy kap nálam jobbat -, akkor inkább a miért ne győzött, nem pedig az, hogy hagyjam, mert csak időpocsékolás.

Fentiekből következik, hogy mivel ilyen ritkán jutottam hozzá elismeréshez az élet ezen területén, ezért meglehetősen férfiatlanul viselkedtem, többször voltak úgy a dolgok, ahogy a nő akarta, mint én, ha valami megbeszélnivaló került elő. Vagy ennek az ellentéte, ez persze akkor történt, ha tényleg maximum közömbös volt a külseje a nőnek.

Nem vagyok különösebben törtető sem. Tudok döntéseket hozni, de pl egy baráti társaságban csak nagyon ritkán érvényesül az én szavam, vagy azért, mert nem is mondom ki, hogy mit szeretnék, vagy mert van olyan, aki dominánsabb, jobban hallgatnak rá az emberek. És magamban mindig meglepődök, ha néha hallgatnak rám mások :D

Munkában sem vagyok az a 3 havonta fizuemelésért asztalt verős típus, ennek ellenére legnagyobb meglepetésemre pl a jelenlegi cégnél ahol dolgozom szűk 2 év alatt majdnem megduplázódott a fizetésem, pedig egyszer sem kértem emelést :D

Ahol legjobban ki tudok teljesedni, az számomra a zene és a társastáncok. Több hangszeren játszom (ezt csak magam szórakoztatására teszem), hörögni tanulok, kórusban énekelek, táncfellépésekre járok - mondjuk ez utóbbit az utóbbi két évben sokkal kevesebbet, mint előtte.

Gondolkodtam terápiába járni, de egy valós személyiségváltozáshoz, hogy az önbizalmam belülről fakadjon évek szükségesek. Szóval megint csak ott vagyunk, hogy 40-42 évesen jutottam el oda, hogy önmagával elégedett ember vált belőlem, és még csak akkor kezdhetem(!) a társkeresést. Nem éri meg.

Inkább veszek pár kiváló minőségű cintányért, vagy mondjuk jobban szóló bőröket a dobomra, vagy egy jó kis duplázót, és begyakorolgatom a kedvenc számaimat eljátszani. Esetleg veszek egy kezdő gitárt, és gitározni is elkezdek tanulni. Így lassan lehet egy egyszemélyes együttesem :D Idén nyárra motoros jogsi megszerzését tervezem, aztán két keréken megyek kirándulni mindenfelé.

Táncon keresztül és még gimiből van két stabil baráti társaságom, akikkel nagyon szeretek időt tölteni, van köztük motoros is, majd összebeszélünk pár utazást.

Hugoméknak van két tündéri gyereke, leszek majd a jófej nagybácsi, aki mindig ráér és sokat foglalkozik velük, hiszen időm bőven lesz rájuk :)