Sok elutasítás miatt van aki feladta az ismerkedést?

En igen.

Igy ló nincs, szamárral vagyok.

Nem akarok többé társat keresni es olyanokat olvasni hogy üritőlyuknak kellenék csak, meg szeretőnek, vagy olyanokat hogy evekig csak csetelunk, mert randira nem hív, vagy hatapmasat csalodni már megint randikon hogy neten letagadott 100 kg-t, a másik 10 évet, a harmadik megjelenik es kiderul hogy foga sincs.

Vagy normális de nem tetszik nem vonz nincs kémia.

Kb megutáltam a ferfinemet, irtanám a selejtet lángszóróval.

És hab a tortán:

Van olyan face tarsker aminek a cime szlogenje olyasmi ha keresed a nagy őt regizz.

Feltette magát erre az oldalra pár pr.stituált, kirakott mellekkel, a java resze nem is magyar hanem kinai nők meg ilyesmi.

Es millio meg egy komment alattuk férfiaktol.

Kérdem én a ferfiaknak a nagy Ő egy pr.stituált?😳

Nem tudtam eldönteni sírjak e vagy röhögjek.

Elegem van.

Én alapból nem értem ezt a sok elutasítást sem. Számszerűen bepróbálkozol X lánynál havonta, akik amúgy jelét sem adják annak, hogy akarnának tőled valamit?

Vagy nem értem. Mert én nő vagyok, de nyilván ha nyomultam volna X számú pasira, akin amúgy nem láttam érdeklődést, annak annyii lett volna az eredménye, hogy X pasi megdug és kész, kapcsolat abból se lett volna, mert ahhoz több kell mindkét oldalról.

Kedves kérdező, én teljesen meg tudlak érteni. Fiatalabb koromban sokat próbálkoztam bulikon, diszkókban, társkeresőkön, keresztény bálokon. Sajnos az én esetemben is csak a visszautasítások és a csalódások maradtak. Emlékszem, baráti körben, ismerősök néha mondogatták, "ugyan már, mi veszíteni valód lehet? Csak menni kell a következőhöz!" És mentem. Így teltek az évek. Az önbizalmam szép lassan, de folyamatosan kezdett apadni, mígnem tömegiszonyom lett. Féltem emberek közé kimenni, látni azt, hogy mennyi embernek összejön egy boldognak tűnő párkapcsolat és hogy minden lány keresztülnéz rajtam. Nem értettem, velem mi lehet a baj. Féltem párokat látni, rengetegszer voltam emiatt magam alatt. Majd alvászavar alakult ki, sokat voltam fent éjszakánként, nem bírtam elaludni a kérdésektől, bizonytalanságtól és a félelemtől, folyton csak járt az eszem, hogy így milyen lesz a jövőm. Pszichológushoz kellett járnom, ami sokat nem segített. Adtak kedélyjavítókat, senkinek nem ajánlom! Végül a család és a barátok az évek alatt helyre pofoztak és sokat segített a meló is, ahol lefoglaltam magam, nem láttam ott párokat, elvoltam az emberekkel, és a legtöbb helyen, ahol dolgoztam, meg is becsültek.

És ma már odaáig jutottam, hogy végül néhány éve végleg feladtam. Nem keresgélek és nem is próbálkozom egyáltalán. És egy idő után elmúltak a lelki gondjaim, elfogadtam fejben, hogy nekem így kell leélnem az életet és ebben kell keresnem a számomra elérhető boldogságot. És a függetlenségnek is megvan a maga varázsa, ha az ember meglátja a másik oldalát. Nincs felelősség, hazaérek a munkából és azt tehetek, amit csak szeretnék. Nem kell senkinek megfelelnem és nem kell senkinek sem elszámolnom semmivel. Igazából a munka után olyan szabad vagyok, mint a madár. Megszoktam ezt az életmódot és ma már úgy érzem, boldogan is élek.

De senkinek sem szeretném ezt a döntést tanácsolni. A mai napig vannak pillanatok, amikor hiányzik valaki nekem is persze. Viszont ha választanom kéne, azt az időszakot sose szeretném még egyszer átélni. Meg kellett tanulnom, hogy el kell fogadnunk saját magunkat úgy, ahogy vagyunk, és hogy sosem szabad szenvedni egy kicsit sem olyas valaki miatt, aki semmit sem áldozna fel valamit magából te érted.

Eleg sokan vagyunk igy.....

38F incel

5-ös, veled is az az alapvető probléma, mint a kérdezővel, hogy leírásotok szerint odamentetek fűhez-fához ismerkedni, akit éppen kinéztetek.

Nem is csoda, hogy ennyi elutasítást kaptatok random lányoktól. A