Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az emberek hogyan találnak partnereket maguknak?










#41: Igen, ezt mondjuk már mióta, hogy ez a nők keresztje. Régen a falu legjobb pasijai közül választottak és mivel eltértek az ízlések, az egyik nőnek X jött be, a másiknak Y, a harmadiknak Z, így az átlagos férfiak is társra találtak.
Ma meg kinyílt a világ, virtuálisan is és emiatt 500-ból jó ha 1-1 pasi megmozgat bennük valamit. Ezek a férfiak pedig hülyék lennének elköteleződni, amikor a nők kínálkoznak fel nekik és vagyon nélkül is olyan életet élnek fiatalon, mint Hugh Hefner öregkorában. De ha még el is köteleződik közülük 1-2, akkor is nagyon kevesen vannak és ha hűséges az illető, akkor 1 nővel összepárosul, az a nő boldog lesz vele (jó esetben), a többi nő meg eszi a kefét, hogy lemaradt róla.
De ha egyszer vezettél már Bugattit, akkor utána már a BMW-re sem fogsz olyan szemmel nézni, mint korábban. Nem úgy, mintha a kockaladából ülsz át.
Tehát a nők igényei elszálltak, de karrierizmus ide, szabadság oda, azért 30 körül, a biológiai óra jelzésekor, hogy a petesejtek hamarosan döglődésnek indulnak sokukban beindul az ösztön, hogy mindenük megvan, voltak 30 országban és jó lenne már a családanyaságot kipróbálni. De bármennyi pénze is van, azért úgy képzelné el, hogy ketten nevelik a gyereket, a spermadonoros megtermékenyítés még aránylag elég ritka nyugaton is. Nos, itt kényszerülnek a nők lejjebb adni az igényeket, de hát itt már a gyerek preferenciáit tartják szem előtt, nem a sajátjukat.
Annyi szexuális tapasztalattal a hátuk mögött már úgy vannak vele, hogy dugni egy semleges pasival, akitől nem undorodnak, de nem is vonzódnak hozzá se rosszabb, ha nem túl magas a libidója, mint mondjuk kakis pelenkákat cserélgetni vagy takarítani a baba után.
Csak mivel nem volt a kezdetek kezdetén sem vonzalom, egy idő után nagyon idegesítő lesz még a lélegzése is annak a másik emberi lénynek, akit kerülgetni kell, mivel vonzalom nem volt sosem, így nem jobb, mint a vibrátor, de azt legalább el lehet tenni a fiókba és kussol és akkor van kéznél, amikor kell. Nincs önálló identitása.
És így jön létre egy csomó párkapcsolat, amire felsóhajtva azt mondja a külvilág, hogy "Látod, a végén még xy is megtalálta a párját és már útban van a baba."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!