A "járj pszichológushoz" tanács mikor lett ennyire felkapott?

Az az egyetlen működő út, jobb lesz, ha hozzászoksz. Nem kell ahhoz mentálisan betegnek lenni, hogy pszichológushoz járj, de ha látványosan elakadtál az életedben és üvölt rólad, hogy hülyeségekben keresed a választ, én sem tudok mást mondani, mint menj pszichológushoz. Ne a kapcsolatod mocskold be azzal, amilyen ember lettél bizonyos rossz dolgok hatására, hanem találd ki magad és térj vissza a problémára, ha már magaddal rendben vagy.

A pszichológus pedig nem mágus, nem váltja meg a világot. Ha egy egyetemre beiratkozol, akkor sem azért fizetsz, hogy diplomát kapj, hanem a lehetőségért, hogy tanulhass és hogy ennek eredményeként diplomát kapj. Nagy különbség. Pszichológusnál azért fizetsz, hogy egy témában jártas ember irányításával dolgozhass magadon. A lehetőségért, hogy a lehető legönazonosabb, legoptimálisabban funkcionáló módon rakd össze magad és az életed. Én voltam komolyabb problémával is pszichológusnál, csináltam a házikat is lelkiismeretesen, megfogadtam a tanácsokat, egyszerűen azért, mert kicsúszott a kezemből az irányítás és máshogy nem ment, én pedig nem akartam meghalni. Semmi mást nem tudtam, csak azt, hogy nem akarok meghalni, sem úgy élni, ahogy jelenleg tőlem futja. És rengeteget zokogtam és szenvedtem ezalatt a folyamat alatt, ahogy megismertem magam és a betegségem. Rengetegszer éreztem közben, hogy összedőlt egy világ bennem és minden, ami addig voltam, mennyivel másban gyökerezik és mennyivel másképp kell hozzáállnom magamhoz, hogy ennek véget vessek és úgy éljek, mint a normális emberek. Szóval, ez a munka ilyen. Ha nem vagy mentálisan beteg, akkor valamivel könnyebb, de elérni nálam azt, hogy a tükörből más ember nézzen rám vissza, mint ami a fejemben van épp és leállni mindenféle kompenzáló viselkedésről, szenvedélyt és célt találni az életemben ahelyett, hogy ömkínzással kapcsolnám össze a sikert... K..vanehéz volt. Beállítani ébresztőket, magamra zárni az ajtót, ha úgy érzem, valami rosszat akarok csinálni és megvárni, amíg elmúlik... Én bulímiába átcsúszó anorexiás voltam, 2 évig nem telt el nap, hogy ne utáltam volna magam és ne lett volna bűntudatom. Tudtam józan ésszel, hogy szar ez az egész, de nem tudtam mit kezdeni vele, elhatalmasodott rajtam. Féltettem az egészségem, láttam csomókban hullani a hajam, kirepedezni a bőröm, összeesni edzés közben és nem tudtam semmit tenni ellene, amitől jobban éreztem magam, mert ha ettem, az volt maga a kudarc, a szégyenbélyeg, hogy nem vagyok elég erős. És nyilván mivel néha qrvaéhes voltam, ettem is, aztán inkább kihánytam. És ez tovább rombolta a testi épségem. Fájdalmat okoztam magamnak fizikailag, hogy ne akarjak enni. Egyszerűen minden elcseszett volt velem és nagyon jól tudtam, de csak néztem, ahogy elmegy mellettem az élet. Mert azt nem tudtam, mit csináljak vele, hogy ne csússzak nap mint nap ugyanabba a spirálba. Mondjuk amíg így állsz hozzá, nem úgy, hogy "most vagy soha, tennem kell valamit", addig valóban fölösleges menni. Na mindegy, lényeg, hogy vannak dolgok, amik olyanok már egy ember életében, mint a körhinta és egyszerűen nem tudsz magadtól kiszállni, hogy máshogy lásd.

Ha nem akarsz meghalni vagy enyhébb probléma esetén is szenvedni és elvesztegetni az életed, akkor ez a leggyorsabb út. A szakember. Lehet próbálkozni egyedül is, de ha valaha is sikerül, az idő többszörösébe fog kerülni egyedül. És sokszor az már túl késő.

És ne gondold, hogy ahogy incel fórumok is vannak, pro-ana fórumok nem voltak. Hohó, emberek oldalakon keresztül osztották egymásnak a jobbnál jobb tanácsokat, hogy mit csináljanak, ha már nem bírják. Sok ember volt a közösség életében, akiről az volt az utolsó infónk, hogy kórházban van és nem tudja mi lesz. Sok emberről tudtuk is, hogy meghalt. Volt, akinek hozzátartozója írt a fórumra a fiókjából utána, válaszokat követelve...

A pszichológusom azt mondta, hogy nulladik lépésként zárjam be örökre ezeket az oldalakat és blokkoljam a keresőben a kapcsolódó kulcsszavakat. És valahányszor ha kényszert érzek arra, hogy kerülőutat keressek és felmenjek az említett fórumokra, kezdjem el kiírni magamból azt, ami bennem van épp. Ez volt az alapok alapja. Utána a következő ülésen nyilván be kellett számolni arról, hogy végül kibírtam-e, hogy visszamenjek olvasgatni, illetve mesélnem kellett arról is, amit írtam. Konkrétan azért fizettem, hogy valaki szemmel tartson és számon kérjen ilyen szinten. És milyen jó volt...

"50 éves korodra meg lehet olyan egzisztenciális helyzetben találod magad, hogy a felsőkategóriás huszasok fognak rádröppenni"

Ebben remenykedem en is :)

37F incel

#12

Ha te az vagy akire gondolok, és tényleg rávetted magad és elmentél pszichológushoz, akkor minden elismerésem neked. Te egy nagyon értékes ember vagy, kár lenne a későbbiekben ezt nem "megosztani" egy nővel! :D

Remélem tud segíteni a pszichológus.

A kérdésre válaszolva:

A pszichológus természetesen nem abban fog segíteni, hogy több nőt szedj fel a Tinderről.

Szakember lévén feltétel nélkül elfogad, úgy támogat téged ahogy az neked jó (személyre szabottan), sosem kicsinyíti le a problémáidat (komolyan veszi), segít az önismeretben, hogy minél több mindent megtudj önmagadról, egészen a gyerekkorig visszabontva az életedet, feltárja hogy bizonyos helyzetekben miért viselkedsz úgy ahogy, milyen tesi, érzelmi, gondolati reakcióid vannak bizonyos szituációkban. Nem fog tanácsokat osztogatni (nem mondja meg a tutit, mint a haverok), hanem rávezet, hogy önismeret útján te találd meg a számodra helyes utat...

Azért szokták ajánlani a pszichológust, mert ilyen témákban segíthet. Persze az is igaz, hogy nem minden szakember szimpatikus elsőre. Van aki a többedik után találja meg azt a pszichológust, aki érdemben tud neki segíteni.

#59

Ki igerte? :)

37F incel