Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon gáz, ha nekem igenis számít a pénz egy férfi esetében?
Nem nevezném tudatosnak, viszont még soha nem tudtam olyanba beleszeretni, aki anyagilag rosszul állt volna. Itt nem luxusra kell gondolni, de például nem tudnám magam olyan emberrel elképzelni, aki még a szüleivel él. Nem kell, hogy legyen saját lakása, de nekem fontos, hogy fenn tudjon tartani egy albérletet. Az is fontos, hogy el tudjunk járni programokra, étterembe, nyaralni, és mindez ne okozzon gondot. Most úgy hangozhat, mintha nagyon nagy elvárásaim lennének, ami miatt én is haragszom magamra. Önmagában a jó anyagi helyzet miatt nem járnék senkivel, viszont a hiánya sajnos nagyon is kiábrándít. Próbálkoztam, de nem éreztem nőnek magam olyankor, amikor az első randin például felezgettünk vagy csak sétálgattunk órákon keresztül. Onnantól kezdve úgy éreztem, hogy nem tart nőnek, nem becsül meg. Szülőkkel élő férfi esetében azt éreztem csak ki akar használni, hogy legyen hol laknia, nem tudtam már rá másképp nézni. Ez nagyon nagy probléma? Nem tartom magam felszínesnek, nem a pénz az elsődleges, de nem tudok úgy hozzáállni, mint sok más nő.
28n
49
Duci vagyok, es ezt a 4-500qs osszeget minimum elvárom!
#69
Elég szomorú dolog ez, barátom!
71. Te homokos vagy így tehát érvénytelenítem a válaszodat !!!
XDDDDD
"Próbálkoztam, de nem éreztem nőnek magam olyankor, amikor az első randin például felezgettünk vagy csak sétálgattunk órákon keresztül"
Szerintem az első randira pont a "sétálgatás" (feltéve, hogy jó idő van) a legmegfelelőbb, elvégre a másik ember miatt megyek randira és nem érdekel a körítés. Szóval akár rossz példával élve a szeméttelepen is randiznék, mert a másik érdekelne, nem az, hogy éppen hol vagyunk. A "felezgetés" is ilyen dolog. Nyilván ki tudom fizetni a saját, sőt a randi partnerem dolgait is, de első randin, ismerkedve, miért költsek rá és miért várná el bárki is, hogy egyből én finanszírozzam? Ha ő akar valamit magának vegye meg, persze ha beülünk valahova mondjuk egy italra vagy kajálni akkor esetleg fizetek egy-egy kört, de nem fogok mindent én állni. Haverokat, barátokat is meg szoktam hívni, de ők sem várják el, hogy fizessek bármit is.
Egyébként nekem ebből még nem volt gondom, soha nem merült fel egyik csajnál sem, hogy nem ő fizeti a részét. Szerintem eléggé megalázó is ez egy nőnek, ha folyton a férfire kellen hagyatkoznia e téren (még ha amúgy megengedhetné magának, akkor főleg).
A külön élés meg elcsépelt dolog. Egyedül biztosan nem fogok elköltözni sehová, hacsak nem jön szembe egy olyan lehetőség, hogy másik városba, országrészbe kellene mennem (pl. munka miatt). PEdig megtehetném, hogy egyedül éljek, de SZERINTEM semmi értelme.
"Az egyedülállóak szívnak leginkább ebben az országban."
Ebben az undorító országban kb. közellenségnek számítanak, de minimum hátrányos megkülönböztetés az osztályrész
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!