Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
30 feletti férfiak akik nagyon sikertelenek az ismerkedés terén. A baráti társaságotok, hogy fogadja, hogy nem kelletek a nőknek?
Ez még mindig csakis a te véleményed 43#.
Miközben az ízléssel rendelkező emberek csak körberöhögnek ezzel a butasággal amit összehordasz
Titeket röhögnek körbe az egydimenziós gondolkodásotok és felszínességetek miatt.
(egyébként gyanítom, még Lang Györgyinek is volt párja)
Nehéz erről a témáról beszélni, mert nem egy egzakt tudomány. Megpróbálom megfogalmazni.
Vannak az egyéni és szubjektív jellemzők. Az egyik pasas fekete hajú, másik szőke. Alacsonyabb, magasabb. Szakállas, borotvált. Vékonyabb, testesebb.
Viszont van valami, ami ezek felett áll. Ez pedig az összkép általi fizikai vonzerő. A vonzalmad, ami te magad vagy. Ez már jórészt objektív.
Chris Hemsworth szőke. Jason Momoa fekete hajú. Robert Downey Junior alacsony. Jason Statham kopasz. Daniel Craig rövid hajú. Tom Ellis vékony.
De mind brutálisan vonzó férfiak. Mert az összképük, a teljes valójukból származó fizikai vonzerejük brutálisan magas.
Na erről beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy a vonzalom azért objektív. Vegyünk két férfit hasonló jellemzőkkel. 170 körüli magasság, barna haj, fehér bőr, nagy szemek stb. Az egyik Robert Downey Junior. A másik Steve Buscemi.
Hiába nagyon hasonlóak a külső tulajdonságaik, mivel Downey Junior fényéveket ver Buscemire, annyira sokkal magasabb a fizikai vonzereje.
Ugyanez a másik oldalt. Például Angelina Joliet férfiak milliói kívánták volna akármilyenre festi a haját, vagy ilyesmi.
A nok izlese uniformizalt.
Ferfiak kozul van, akinek a 200 kilos nok a zsanerei....
37F incel
Szerintem ott van a vita alapja, hogy vannak ízlés különbségek emberek között bőven, viszont eltérő ízléssel is bőven egyezik az emberek véleménye konkrét emberek kinézetével kapcsolatban, de anélkül hogy feltétlenül magukévá tennék azt a véleményt, mert esetleg ők másképpen látják.
Pl. Angelina Jolie egy közízlés szerint szép nő, aki nekem nem kifejezetten jön be. Attól én még szintén szépnek tartom, és az emberek többsége is, de nekem kevésbé tűnik vonzónak, ettől függetlenül a közízlés (ami igenis létezik) pártján állok, mivel a vonásai alapot adnak arra hogy őt szépnek tartsák.
Másik pl. Lang Györgyi a közízlés szerint ocsmány. Hájfétises gyakoris haverunk szerint ellenben biztos valami gyönyörű álomnő (feltételezem)
A közízlés, azaz az emberek döntő többsége szerint viszont undorító, és ezt a közízlést nem fogja befolyásolni néhány degenerált hájfétises ember. A lényeg az lesz hogy az emberek többsége miként vélekedik, mert ez a közízlés.
És ez fennáll egy átlagos embernél is, akit a többség vonzónak avagy taszítónak tart, az emberek pedig a visszajelzések alapján próbálják belőni hogy ők a közízlés szerint vonzóak-e
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!