30 feletti férfiak akik nagyon sikertelenek az ismerkedés terén. A baráti társaságotok, hogy fogadja, hogy nem kelletek a nőknek?

10#

Ennyire nem szabad komolyan venni!

Ugyanilyen helyzetben vagyok, de eszemben sem volt megszakítani barátságot emiatt. Inkább elmegyek kurvázni, aztán nekem is vannak szexuális élményeim, meg olyan programjaim amiket csak akarok.

11-12:

Mivel feltételezem, hogy jó szándék vezérelt a kommentárral, ezért én is tisztelettel válaszolok.

Az a baj, hogy a "mit mondasz" kérdés lényegtelen, ha nőkről van szó. A lényeg azon van, hogy "KI mondja". Mehetsz te oda totál semmilyen szia-miújság szintű szöveggel is; ha bejössz a csajoknak, akkor úgyis nyerő leszel. És sajnos fordítva is igaz. Ha nem jössz be, lehetsz te akár Shakespeare szókincsével megáldott stand-up hős is, akkor se lesz esélyed.

Sajnos vannak ilyen tapasztalataim. Rákészültem az estére, uuuu megyünk haverommal az éjszakába, majd csajozunk. Nem is tudom, előtte mennyi időt töltöttem "önfejlesztéssel" faltam a szövegeket a kommunikációmhoz. (Kommunikáció terén amúgy sose volt bajom.) El is kezdtük az ismerkedést, nyitottunk két csaj felé.

Hát nem felejtem el azt a jelenetet. Ott ülünk négyen az asztalnál. A két csaj issza a haverom szavait, teljesen ráfigyelnek, én meg minden igyekezetem ellenére semmi érdeklődést nem kapok. A haverral ott flörtölnek 120-al, én meg csak ülök ott, mint egy rakás szerencsétlenség, és ha megállt volna a szívem, még az sem tűnt volna fel senkinek.

Tudod te milyen megalázó volt ez? Sajnos nem egyszer volt részem ilyenben.

Úgyhogy nem tudom nem komolyan venni ezt a dolgot. Amikor az ember a legalapvetőbb biológiai küldetését totálisan elbukja, azt nem lehet nem komolyan venni.

És nem is akarok olyannal barátkozni már, akinek már a létezése is csak a saját kudarcaimra emlékeztet.

13#

Igazad van abban hogy ez megalázó, és így nem is érdemes ezt a "haverral csajozást" erőltetni

Viszont a barátságok megszűntetése butaság, attól nem lesz jobb neked, ráadásul a haverok nem tehetnek róla hogy ők vonzóbbak.

Ameddig jóindulatúan viselkednek veled, hiba eltávolodni tőlük pusztán a saját sikertelenséged okán.

A másik kérdés ez az önfejlesztéses butaság, amitől falra mászok. Sajnos ha valaki nem vonzó akkor csinálhat akármit, nem fog nyerni. Bizonyos természettel eredményesebb tud lenni a férfi, de a természetünket nem váltogathatjuk mint valami ruhadarabot. Én a meglévő külsőmmel és természetemmel állandóan falakba ütköztem a csajozásban, amit én nem tudtam áttörni. Ezen pedig senki nem tud nekem segíteni

Szerintem meg félre kéne tenni az egót és prekoncepciók nélkül megfigyelni a haverokat, időt adva magadnak, hogy kialakítsd a saját stílusodat. Ha kondiba mennél velük és míg ők 100 kilóval szériáznak, te pedig egy üres rúddal szenvednél, azt fel lehetne fogni úgy, hogy "a legalapvetőbb biológiai küldetését totálisan elbuktad" vagy alázattal hozzáállni és beismerni, hogy "igen, ezen a téren kevésbé vagyok magabiztos és tapasztalt, mint ők, de ha nekik megy a dolog, idővel nekem is fog", utána pedig örülni minden kis sikerélménynek vagy fejlődésnek.

Vagy el lehet marni magad mellől a barátaidat és otthon búslakodni egyedül, mert úgyis minden eleve elrendelt, nincs mit tenni.

14:

Ha te tudod kezelni ezt a dolgot, akkor igazad van, valóban nem szabad megszüntetni a barátságokat.

De én nem tudom kezelni. Nekem elég volt. Maradt még néhány haverom, akikkel időnként tartom a kapcsolatot, néha megiszunk valamit, de nekem ennél nem is kell több.

15:

Spóroljuk meg ezt a vitát. Nekem meggyőződésem, hogy a csajozás a biológiai vonzerőn múlik döntő mértékben, és nem olyan dolog, ami fejleszthető. Szerinted olyan, mint egy sport vagy egy tantárgy - én meg egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Mivel én úgyse fogok engedni a meggyőződésemből, és gyanítom te sem, ezért meddő vita lenne ez.

Úgyhogy inkább maradok otthon egyedül. Pontosabban van kisállatom. Így harminc fölött én már elengedtem ezt a dolgot. Szerencsére a covid óta Home Office lett a hét több napján is, így még jobban mentesültem a szociális élet alól. Elvagyok én magamnak, amennyire lehet. Nem olyan rossz, ha már megszokja az ember.

"Én mondjuk jónéhány évig jártam konditerembe, 100 kilóval fekvenyomni 75kg testsúly mellett sem volt egy nagy akadály. Csajozásban semmit nem számított és sosem volt senkim."

Szerintem nem értetted meg a hasonlatot, de győzködni nem szeretnék senkit világnézeti kérdésekben (ez #17-nek szól főleg).

Egyébként érdemes lenne pár szót ejteni még a szülőkről is. Mert hogy azok is igencsak tudják nehezményezni, ha a fiúk sikertelen a nőknél. Gondolom másoknak is ismerősek a kérdések, hogy mi újság a csajokkal, van valakid, mikor lesz unoka.

Én egyszer, amikor már képtelen voltam tovább tartani magam, kifejtettem, hogy nem lesz, törődjenek bele, és ne cseszegessenek állandóan. Fogják már fel, hogy nem kellek a nőknek.

Hát érezni is a kapcsolatunkon ezt a dolgot. Persze szoktunk beszélni, meg néha találkozni, de mindig nagyon ott van a levegőben ez a feszültség. Múltkor felhívtam apámat hátha kicsit beszélgetünk. Mondta, hogy most dolgozik, majd visszahív.

Ez volt másfél hete. Azóta is hív.