Ki lehet égni ilyen fiatalon?

Még 30 éves sem vagyok, de úgy érzem, teljesen kiégtem.

Egyetlen kapcsolatom volt életem során, az elég hosszú ideig tartott ugyan, de úgy érzem, hogy megsemmisültem azóta.

Jó ideje már egyedül vagyok, próbáltam ismerkedni, de egyszerűen nem fog meg senki. Ha arra gondolok, hogy bárkit is a közelembe kell újra engedni, rosszul vagyok.

Attól a gondolattól is rosszul vagyok, hogy szexuális együttlétet létesítsek bárkivel is. Sem vonzalmat, sem komolyabb érdeklődést nem tud(ott) kiváltani belőlem senki, és őszintén, kedvem sincs az egészhez.

Pedig nem vagyok magamnak való, elég mozgalmas életet élek, szeretek társaságban lenni, vannak barátaim, stb-stb.

De az, hogy valakivel intimebb viszonyba kezdjek, elképzelhetetlen.

Azt tudni kell, hogy az az egy kapcsolatom is érzelmileg eléggé bántalmazó lett a végére. Többször volt nehéz időszakunk, többször voltunk külön is és minden egyes alkalommal, amikor újabb esélyt adtam neki, egyre jobban tönkretett. Tudom, ez az én hibám, mert hagytam.

Azt is tudni kell rólam, hogy nehéz gyerekkorom volt. Olyan "családban" nőttem fel, ahol kb semennyi szeretetet nem kaptam. Senki nem ölelt meg, nem adott egy puszit, nem dícsértek meg, nem voltak rám büszkék és még sorolhatnám. Ez nagyon tömören van összefoglalva, de volt, hogy fizikálisan is bántalmaztak, enni sem volt mindig mit, függőségek is voltak rokonoknál, stb. És mindig én voltam a fekete bárány, aki nem illett a képbe. Sosem fogadtak engem el, nem tudom azóta sem, miért. Talán, mert én nem úgy gondolkodtam és nem olyan életre vágytam, mint ők.

Valószínűleg ez vezetett ehhez a kapcsolatomhoz. Ő volt az egyetlen ember az életemben, akinél azt éreztem végre, hogy elfogad, önmagam lehetek és őszintén szeret. Így ment ez évekig, majd szépen lassan elkezdett engem leértékelni, már semmi nem volt jó, de közben mégsem engedte, hogy kilépjek a kapcsolatból, mert olyankor teperő üzemmódba kapcsolt. Ez engem szépen lassan teljesen megölt, összezavart, azt hittem, én bolondultam meg.

Előtte senki nem érdeklődött irántam, nem voltak iskolás tini-szerelmeim, kalandjaim, semmim.

Nem tartom magam csúnyának, nem tartom magam rossz embernek, sőt. Én büszke vagyok arra, hogy a sok megpróbáltatást, amit kaptam már gyerekkorom óta az élettől, mind-mind "túléltem" és csak erősebb lettem tőlük. Mindenből sikerült egyedül, segítség nélkül felállnom, majd amint lehetett, külön életet is kezdtem elég fiatalon. Valahogy mégis azt érzem, hogy nem vagyok elég jó, pláne azok után, hogy egyetlen embert engedtem magamhoz igazán közel, mondtam el neki magamról mindent és ő "pont ezért" szeretett belém és pont ezeket szerette bennem, hogy milyen tiszta lélek vagyok, 0 rosszindulattal, mindazok ellenére, amiken keresztül mentem. A szívem-lelkem kitettem érte és a kapcsolatunkért és az volt a hála, hogy újra és újra fájdalmat okozott, majd végül elváltak útjaink, elég csúnyán.

Azóta pedig úgy érzem, hiába telt már el sok idő, hiába adtam magamnak időt a feldolgozásra, hiába próbáltam magamra koncentrálni először, majd hiába próbáltam ismerkedni, egyszerűen nem megy.

Egyrészt nem akarom újra ezt átélni, másrészt ez a "csapás" hozzáadódott és felerősítette bennem azt a tudatot, ami kb óvodás korom óta bennem van, miszerint én nem vagyok és nem lehetek elég jó. De még ha ezeken túl is lendülök és elhiszem magamról, hogy igen is jó vagyok, erős vagyok, érdekes vagyok, szerethető vagyok és még jelentkező is lett volna, hisz volt néhány randim, akkor újra és újra ugyanazzal szembesülök: hogy nekem ez nem megy.

Úgy érzem, hogy az exem minden emberi érzést és vágyat teljesen kiölt belőlem és üres vagyok belül.

A libidóm is rendben, sokszor vágynék intimitásra, de amint elképzelem, hogy ténylegesen is kapcsolatba kerüljek valakivel, szabályosan rosszul érzem magam. Így csak fantáziálgatok és lerendezem magam.

Nagyon elcseszettnek érzem magam. Nem tudom, hogy ez fog-e valaha változni. Mindenki átmegy ilyeneken, amikor egyedül van? Mindenkinek van ilyen korszaka, hogy egyáltalán nem vágyik senkire és még a gondolatától is rosszul van? Mert én ezt már egy kicsit durvának tartom, szerintem ez nem normális.. És félek, hogy ez már nem is fog változni.