35 feletti szingli férfiak, ti hogy fogadjátok el az elmúlást, hogy egyre csak öregedtek (mint mindenki), egyre kevésbé jöttök be a nőknek (ha eddig még volt is kevéske sikeretek), egyre nagyobb az esély a forever alonra? Miközben majdnem mindenhol..

Nő vagyok ugyan, és még "csak" 30 leszek nyáron, de a foreveralone és a folyamatosan csak mások boldogságának végignézése kívülállóként már mostanra bőven tönkretett. Valahányszor azzal szembesülök, hogy na, ennek is összejött valami, az is megtalálta a hozzá illőt, ütni tudnék. Különösen azokat irigylem, akik között kölcsönös a vonzalom, működik a kémia. Baromi frusztráló, hogy ha nagy nehezen, rengeteg energia és idő beleölése után talán(!) össze is tudnék hozni valamit, az garantáltan csak egy nagy rakás f*s lenne, amiben úgy kellene észérvekkel keményen győzködnöm, kvázi megerőszakolnom magam, hogy ugyan egyetlen porcikám sem kívánja, de csak érjek már hozzá, csókoljam már meg, ...

21: Nem lehet hogy egyszerűen csak irreálisan magas elvárásokat támasztasz önmagaddal és a lehetséges társjelöltekkel szemben?

22: Én már nem tudom. Komolyan. Eddig azt hittem, és másoknál is azt láttam, hogy ha nem barátságról van szó, akkor ALAP, hogy kívánjuk egymást. Mégsem volna az? Ez is az irreális, magas elvárás kategóriába esne? Másoknál, akiknek összejött, valójában úgy működik a dolog - csak én nem tudok róla -, hogy tényleg így kell győzködni, nagy nehezen rászánni magukat? Ez a normális? Ha igen, akkor igazad lehet.

23: Természetesen a fizikai vonzalom alap, anélkül tényleg saját magad megerőszakolásáról van szó. Viszont kérdés, hogy az utcán sétálva a szembejövő férfiak hány százalékát tartod vonzónak, vagy hány százalékára mondod azt, hogy oké, semmi extra, de egy számodra megnyerő természettel simán vonzóvá válhat?

%-os arányt nem tudnék meghatározni, de pusztán ránézésre a korban nagyjából passzolók jelentős többségét. A gond az, hogy elenyésző részükkel (jó ideje már eggyel sem) jutok el odáig, hogy történhessen közöttünk bármi, de amikor ez mégis bekövetkezik valakivel, akkor szokott kibukni, hogy nincs is kémia, nem jön az érzés, hogy úgy kívánom, akarom... (És persze van, amikor a másik fél részéről nem jön, rosszabb esetben pedig egyikünk részéről sem.) Innentől kezdve lehet csinálni, csak abból legfeljebb valami langyos, nem jóleső, élvezhetetlen szenvedés lesz, amit eszemben sincs többször megismételni, ha mégis "kell", arra már nagyon komoly munka újra rávenni magam - mindezt úgy, hogy egyébként magas a libidóm, és az ún. elsődleges szeretetnyelvem az érintés, testi kontaktus lenne...

25-ez valami lelki baj lesz, főleg mivel nő vagy.

Egyébként 25- a nedvesedés megvan, vagy az is hiányzik?

Inkább pechnek gondolnám, de lehet... Én csak azt tudom még, hogy barátnőkkel, ismerősökkel és az ő párjukkal találkozva többször előfordul, hogy amikor beszélgetünk és közel ülünk/állunk egymáshoz, érzem, hogy egyik-másikkal működhetne. De közülük sem mindegyikkel, tehát nem arról van szó, hogy kifejezetten a foglaltságuk miatt "izgulok rájuk", és ha nem lennének azok, hanem "beteljesülhetne", akkor már kapásból hidegen hagynának. Meg nem is amiatt/olyan alapon működik, hogy ha a másik nőnek "bevált", akkor nekem is jó lehet. Csak ugyanúgy, mint random bárkivel, vagy megvan ez az érzés, vagy nincs. Annyi, hogy amikor nagy ritkán az én életembe is jön valaki (bár ez inkább múlt idő, most már senki), az sem olyan, akivel működik. Ugyanakkor másnál sem feltétlenül állnak sorban, csak ő szerencsésebb, és megvan a kölcsönös vonzalom azzal, akivel épp egymásba botlottak.

29-nem ez, nincs rendben így. Lehet nem találtál olyan férfit még, aki képes belőled ezt kihozni. Én is kevés nőnél érzem az igazi kémiát, és én is 30 vagyok (2 hét és 31). Szerintem így nem érdemes belemenni semmibe, annál jobb az egyedülállóság is.