Miért ilyen elutasítóak a nők a túlsúlyos férfiakkal szemben?

Hosszú, hosszú évek társkeresőzése után is szűz vagyok, 27 évesen. Iszonyatos szégyenérzet fog el, amikor ebbe belegondolok, de ennél még rosszabb a semmibe nézés, az, hogy potenciális férfipárként senki nem tekint rám. Mármint de, technikailag igen: lett volna lehetőségem rettenetesen elhízott nővel, cigánnyal, vagy éppen kicsit idősebb, nem túlzottan elhízott, de legalább teljességgel pszichopata, lusta nővel kapcsolatot kialakítanom, de úgy érzem, nem kell magyaráznom, hogy miért nem kértem ezekből a lehetőségekből. Viszont hadd meséljek egy friss anekdotát, ami megint kicsapta nálam a biztosítékot.

Munkahelyemen van egy nagyon durván elhízott lány. Emellett amúgy igényes és jó fej, humoros, nekem ettől függetlenül nagyon nem az esetem. Nos, vele összejött egy kollégám, aki az ő szöges ellentéte: amennyire meg tudom ítélni, közepesen jóképű, de legrosszabb esetben átlagos, babaarcú, vékony, egyszerű srác. Az említett csajnak van egy kolléganője, aki történetesen a legjobb barátnője, ahogy tudom; nem egy klasszikus szépség, viszont olyan csendesnek, szerénynek tűnő lány, átlagos testalkattal és amolyan fura, de bájos arccal; na, ő viszont kifejezetten tetszik nekem. Pluszban egy kis lifehack gyanánt olvastam múltkor, hogy amikor két barátnő közül az egyiknek lesz párja, akkor a másik is vérszemet kap és hirtelen ő is akar egyet (mielőtt valaki elkezd hisztériázni ezen: értelemszerűen nyilván nem minden nő egyforma, mint ahogy nem is minden ember egyforma, de egy próbát, mondom, megér). Ráadásul ha a kövér nő + vékony férfi páros működhet, akkor ez pepitában miért ne jöhetne be? Nos a valóság ismét borzalmas pofonnal várt: ilyen rideg, hideg, érdektelen, közönyös elutasításban se volt még részem idáig... Mintha leprás lennék, szinte lerítt az undor a lányról (mármint a duci lány barátnőjéről). Azóta pedig össze is jött egy másik kollégájával, egy kb. 180 magas, vékony (sportos?) Ctrl+C, Ctrl+V taggal...

Mindez úgy, hogy ugyanolyan férfi vagyok én is, mint bármelyik másik. Dolgozok, van hobbim, van autóm, vannak terveim, teljesen hülyének és igénytelennek se vallom magamat, és igen, legutóbbi ismereteim szerint vannak nemi vágyaim az ehhez tartozó biológiai berendezéseim is adottak. Én alapból kövérnek se mondanám magamat, legfeljebb túlsúlyosnak (173 centire vagyok 95 kiló), és mégis annyi sikerem van, mint amennyit az első bekezdésben leírtam. Ilyenkor mi van? Kezdem totál feladni a társkeresést, de ezzel egy időben olyan szintű frusztráció és utálat is kezd bennem felgyülemleni, amit szavakba nem tudok önteni...

A foggyá' lefele nem érdekel, nem azt kérdeztem.